4 évnél régebbi cikk

Mennyire ismered a fehérvári tömegközlekedést?
Fehérvár Médiacentrum fotója
Wikipedia
Mennyire ismered a fehérvári tömegközlekedést?

Mennyibe kerültek az első fehérvári buszjegyek? Melyik vonalon nem jár csuklós busz? Hány járat közlekedik most a városban? Csak három kérdés a tízből, amiből könnyen kiderül, hogy mennyire vagy képben a székesfehérvári tömegközlekedéssel.

Kisebb-nagyobb szünetekkel 1920 óta van tömegközlekedés Székesfehérváron. Kezdetben a Magyar Király Szálló volt az összes busz egyik végállomása, a szó szerint fillérekbe kerülő vonaljegyek mellett pedig egyes járatokra még szakaszjegyet is lehetett váltani. Az akkor négy vonalnak ma már a sokszorosa működik, az egykor sárga buszok pedig napjainkban fehérek, piros és kék kiegészítéssel.

2020-ban a város szinte minden pontjára el lehet jutni busszal, függetlenül attól, hogy a városhatárt jelző tábla melletti bevásárlóközpontba, vagy éppen az Öreghegy tetejére igyekszik az utas.

Akik ha csak egy kicsit is figyelnek utazás előtt, alatt vagy után, könnyen megválaszolhatják a fehérvári buszos közlekedésre vonatkozó kérdéseinket. Vagyis 10 kérdés múlva kiderül, hogy ki mennyire ismeri a fehérvári tömegközlekedés jelenét és részben a történelmét.

 
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek