Partly cloudy13 °C
2020. október 20. kedd Vendel
Menü

Vigyázat! Vasúti átjáró! - Az 1982-es fehérvári buszbaleset után készült közlekedési oktatófilm elérhető a YouTube-on

Kevés olyan baleset volt, ami annyira megrázta az országot, hogy közlekedési oktatófilmet forgattak utána. A 1982-es szárazréti buszbaleset - melynek halálos áldozatai többnyire székesfehérvári iskolások voltak - ilyen volt. A Vigyázat! Vasúti átjáró! című filmet bárki megnézheti a YouTube-on.

1982. szeptember 9-én történt Székesfehérvár és egyben Magyarország egyik legismertebb közlekedési balesete. A 16 életet követelő tömegszerencsétlenség annyira megrázta az országot, hogy a két évvel korábban, az 1959-ben készült Sorompó című közlekedési oktatófilm nyomán színesben újraforgatott Vigyázat! Sorompó! című filmnek újabb változatot forgattak.

A Vigyázat! Vasúti átjáró! címmel megjelent 13 perces film a tilos jelzésen áthajtást járja körül, és a városi villanyrendőröktől egészen a vasúti fénysorompókig bezárólag veszi sorra a szabálytalanságokat, valamint azok lehetséges következményeit. Míg a filmben zömmel statiszták és egy-egy jelentnél talán kaszkadőrök szerepelnek, addig az utolsó részben a szárazréti buszbaleset korabeli felvételei láthatók.

A tömegszerencsétlenség előtt az egyébként addig üresen közlekedő 37-es buszra a Szárazréti Iskolából hazafelé tartó diákok szálltak fel, akik a csuklós busz hátsó részében foglaltak helyet. A Farkasvermi úti átjáróhoz érve a sofőr ugyan észlelte, hogy nem működik a fénysorompó, de mivel az előtte haladó autó is gond nélkül átért a kereszteződen, úgy döntött, hogy a közeledő vonat előtt még ő is gyorsan áthajt a szakaszon. Nem sikerült. A közeledő nemzetközi gyorsvonat nagyjából 100 km/óra sebességgel csapódott a busznak, melynek hátsó része egyszerűen a töltés melletti füves részre repült.

A balesetben a busz 25 utasa közül 16-an meghaltak, 6-an pedig súlyosabb vagy könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az elhunytak többsége iskolás korú gyerek volt. A helyszínelés során az egyik rendőr a saját fiát is megtalálta az áldozatok között.

A Vigyázat! Vasúti átjáró! című közlekedési oktatófilm felkerült a YouTube-ra is, eddig több mint 200 ezer alkalommal indították el. A '82-es szárazréti buszbalesetről szóló rész a film végén, nagyjából a 10. perctől kezdődik.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár