3 évnél régebbi cikk

Hogyan ünnepeljük az anyák napját digitálisan?
Fehérvár Médiacentrum fotója
pexels.com
Hogyan ünnepeljük az anyák napját digitálisan?

Rohan az idő. Március idusán, amikor bejelentették a veszélyhelyzetet, még nem is gondoltunk bele, hogy idén mennyi minden másképp lesz. Karantén, digitális tanrend, online húsvét, és most itt van a nyakunkon az anyák napja. Mutatjuk, hogyan köszöntsük fel édesanyánkat virtuálisan!

A hétvégén, mint minden rendes év májusának első vasárnapján jön az anyák napja! Nem lesz ez másként az idén sem, annak ellenére sem, hogy az idei évet nagy valószínűséggel még unokáinknak is mesélni fogjuk.

Azonban ez az anyák napja - ahogy a húsvét is -, merőben más lesz, mint azt valaha is gondoltuk volna. Egy normál menetben nekem, mint kettő kiskorú apukájának “csak” annyi volt a feladatom, hogy ne felejtsem el az ünnep tényét. Ja, és hogy gondoskodjak virágról anyának és a nagyinak.

Persze a szokások családonként azért nagyban lehetnek eltérőek. Egyben azonban biztos vagyok, az idén apa aktív közreműködése nélkül nem lesz sem anyák napi versike, sem anyák napi kis rajz vagy alkotás.

Ezeket a fiaim eddigi gyakorlatából kiindulva az ovi és a suli megoldotta. Igazából az óvó nénik és a tanító nénik minden évben ügyesen beépítették az éves tanrendbe, és a tavasz közeledtével a gyerekek már titkon készültek anya meglepésére. Sőt, a legtöbb oviban még kis műsorral is szoktak készülni az ovis csoportok. Na, az idén ez biztos nem lesz. Így kedves apukák rajtunk a sor!

Alkossunk anyák napjára!

Az internetet bújtam, hogy miket és hogyan lehetne kitalálni anyának, ami ügyes, szép, kedves és kreatív. Tudom, vannak azok az apa társak, akiknek ez jön magától is. Sajnos azonban én nem tartozom közéjük. Nekem kell az inspiráció, meg az ihlet, hogy tudjunk anyának villantani valami igazán karanténosat. Szóval mutatom, hogy én miket találtam.

Anyák napi versek

Milliónyi kedves tavaszi versike létezik, ez nem kérdés, csak hát nem vagyok óvó néni, hogy ezek lelőhelyét tudjam is. Persze az is opció, hogy az óvó néni ad esetleg e-mailben vagy a Facebook-csoportban ihletet (ha van ilyen az oviban), de addig is mutatok pár versikét:

Donkó László: Édesanyám

Édesanyám
tulipánfa,
édes-kedves
minden ága.
Egyik ága
édes lelke,
hogyha sírnék,
átölelne.

Másik ága
kedves karja,
lázas testem
betakarja.
Édesanyám
tulipánfa,
engem ölel
minden ága.

Ilyen és ehhez hasonló verseket a családdal, gyerekekkel, óvodai neveléssel foglalkozó honlapokon érdemes keresgélni, mint például: lurkovilag.hu vagy a családinet.hu.

Színező nem csak ovisoknak

Az oviban, de még alsós kisiskolások körében is a versike mellé szokott járni anyának egy-egy kicsi alkotás is. Lehet ez egy kedves kézlenyomatos festés vagy egy színező, esetleg a bátrabb apukák nekiállhatnak kreatívkodni is - olló, ragasztó, festék és társaik előnyben.

Egyszerűen nyomtatható és színezhető alkotásokat a papirmuhely.hu oldalon találhatunk. Ha bátrak vagyunk, akkor pedig érdemes körülnézni a Óvó néni Blogon, de a Pinterestről is lophatunk néhány jó ötletet.

Ha bátrak vagyunk, és nem rettenünk meg a kihívásoktól sem, akkor a Babo Factory Facbook oldalán találunk még ilyen és ehhez hasonló, nem csak ünnepekre szóló kreatívkodást:

Hogy virágot az idén honnan és hogyan szerzünk be, az már egy más kérdés. A virágárusok többsége kényszerpihenőn van, így komoly kihívás rendes, nyitvatartó virágárust találni mostanság. A diszkontok előrecsomagolt tulipánjai ugyan szükségmegoldásnak még adottak - már ha a gyermek apja korán kel, mert nőnapkor már reggel nyolcra elfogyott az összes csokor...

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek