Rain10 °C
2020. október 30. péntek Alfonz
Menü

Online nézhető retrósorozatok a retróhétvégére

Online nézhető retrósorozatok a retróhétvégére
Curtis és Moore, a két minden lében kanál (Fotó: sorozatbarat.online)

Valljuk be őszintén, május elseje a fejünkben továbbra is retró ünnepként marad meg. Idén ráadásul hosszú hétvégére esett, plusz a járvány miatt #maradjotthon, szóval összeszedtünk néhány nagyon régi, online is elérhető sorozatot a megfelelő hangulat eléréséhez

Ha én retró témában cikket írok, akkor általában a kilencvenes évek az időutazás célállomása, most azonban igyekeztem még régebbi alkotásokat elővarázsolni, főleg azért, mert azzal a korszakkal pár éve már foglalkoztunk. 

Érdekes, hogy ezeket a néha méltatlanul elfeledett sorozatokat nézve megállapítható, a sikeres szériák receptje nem változott, ma is ugyanazokkal a vezérfonalakkal építik fel a legsikeresebb sorozatokat, mint 40-50 éve tették. Én most azokat igyekeztem összegyűjteni, amelyek már elég rég futottak a televízióban, ugyanakkor érdemes megnézni őket a #maradjotthon idején is. No, akkor öveket bekötni, indul az időutazás!

Minden lében két kanál (1971)

Ha van gigakedvenc, akkor a Tony Curtis és Roger Moore sármjára épülő sorozat mindenképpen az. A hűvös angol lord és az amerikai milliomos kalandjai olyan világba repítettek el bennünket, amelyről addig a szocializmus csikorgó fogaskerekei közé szorulva fogalmunk sem volt.

Gyönyörű nők, menő sportkocsik, akció, kaland, mindez a két főszereplő nívójából adódóan magas színvonalon tálalva. A főcímzene pedig külön csillagos ötös, az egész úgy volt rendben, ahogy volt. A teljes sorozat magyar szinkronnal ide kattintva érhető el.

Sandokan (1976)

A Maláj Tigris kalandjai generációk sorát szögezték a képernyő elé, Kabir Bedi ugyanis telitalálat volt az egyébként kitalált figura megszemélyesítésére. Nem túlzás, a magyar hölgyek kábé fele full szerelmes volt a roppant megnyerően festő kalózba, ami szintén nem tett rosszat a nézettségének.

A sorozat vezető dala is óriási sláger lett, a Neoton Família el is készítette a magyar verzióját. Alább a teljes sorozat megtekinthető, az első másfél perc kivételével magyar szinkronnal.

Forró szél (1979)

Ha Sandokan volt a hős, akkor Borivoje Šurdilović az ellentéte. Surda, a jugoszláv sorozat főhőse egy kávéfüggő belgrádi borbély, aki mindent szeret, csak dolgozni nem. Ugyanakkor kellően álmodozó alkat, akinek minden vágya eljutni Görögországba, és a lábát lógatni a tengerparton. Élete nem csupa móka, ellenben csupa kalandos fordulat, a készítők pedig ezeket tíz epizódon át magas szinten mutatják be a címszereplő Ljubiša Samardžić brillírozásával.

A jó persze a végén elnyeri jutalmát, Surda a sok kaland után visszatér eredeti szakmájához, és sikeres fodrász lesz belőle. Szocialista karrier kimaxolva, mespékelve egy örök ruhadarab, a Surda-sapka divatba hozásával!

Alább a teljes sorozat megtekinthető magyar szinkronnal.

Kórház a város szélén (1978)

Klinika, Vészhelyzet, Grace klinika, Dr. House? Ugyan... A csehszlovák sorozat az alap az orvosi szériák között, igaz, aki tömény izgalomra áhítozik, valószínűleg nagyot csalódik. Bár a Barkas mentők látványa azért elég sokkoló és bizony, akadtak kemény részek is a két évad 20 részében.

A sikert egyébként jól jelzi, hogy 20 évvel később újra feltámasztották a szériát, igaz, már levesebb sikerrel. Hiába, az eredeti sztori és Blažej doktor csapatának heroikus küzdelme a csehszlovák egészségügyben, na, az volt az igazi!

A teljes sorozat magyar szinkronnal ide kattintva érhető el.

A polip (1984)

A maffia és Cattani felügyelő harcát bemutató olasz krimisorozat elképesztően népszerű volt hazánkban, ami nem csoda, hiszen egy addig számunkra ismeretlen közeg, a misztikus olasz alvilág bugyraiba engedett betekintést. A polip kellő mennyiségben adagolta az izgalmat, az agysejteket megmozgató feladványokat és persze a mediterrán romantikát is.

A derék Cattani felügyelő (Michele Placido) Szicíliába történő áthelyezése után kerül szembe a félelmetes, polipként mindent behálózó maffiával, amely ellen azonban hiába küzd. Ahogy a Magyar Filmadatbázis kritikája fogalmaz: „Ez egy olyan harc, amit nem lehet megnyerni, a jó oldal a vesztes oldal, ezt tudja mindenki. A szervezett bűnözés legfelsőbb körei, ahol a kis embereket azonnal eltiporják, ha szembe mernek szállni velük, legyen az akár a rend éber őre vagy egy átlagpolgár”

A polip volt az olasz tévézés történetének legsikeresebb sorozata, a legtöbben, 17 millióan a negyedik évad fináléját látták, amiben Cattani felügyelőt szitává lövik a maffia emberei. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik olasz ezt nézte 1989. március 20-án.

A sorozat magyar szinkronnal ide kattintva érhető el, azonban néhány epizód lejátszását nem engedélyezi hazánkban a legnagyobb videómegosztó, olasz és angol nyelven azonban elérhetőek.

Linda (1984)

Ha van kihagyhatatlan darab, akkor az Veszprémi Linda (Görbe Nóra), a karatézó közlekedési rendőrlány kalandjai a nyolcvanas évek Budapestjének bűnözői között. Eszement sikoltások, remek színész alakítások ellensúlyozzák a történetek kicsit bugyuta vonalvezetését, azonban nem kérdés, aki nem látta az 1984-ben életre hívott sorozatot, annak nem lehet teljes képe a hazai sorozatkultúráról.

A főcímdal is önálló életet élt, nagy slágerként futott be. A három évadot megélt sorozat első két szezonját ide kattintva érhetitek el.

A Guldenburgok öröksége (1987)

A sorozat, amit egyetlen tőmondattal össze lehet foglalni: a német Dallas. Bizony, itt is akadt egy családi cég, amely körül az egész történet forgott, csak itt nem az olaj, hanem a sör (mi más?) játszotta a főszerepet.

A gonosz karaktert itt nem Jockey Ewing, hanem Achim Lauritzen személyesítette meg. Minden stimmelt az amerikai nagytestvérrel történő összehasonlításban: a sztori az örökség, a pénz, az üzlet, az ármánykodás és a szerelem körül forgott. Őszintén? Nincs ez másként a mai sorozatokkal kapcsolatban sem.

A sorozat magyar szinkronnal ide kattintva érhető el.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

  • Csendes főhajtás a katonahősök tiszteletére Székesfehérváron
    Csendes főhajtás a katonahősök tiszteletére Székesfehérváron
  • Érdemes ellenőrizni a sírhelyek rendelkezési jogának érvényességét
    Érdemes ellenőrizni a sírhelyek rendelkezési jogának érvényességét
  • HÍRADÓ 1-kor 2020. október 30.
    HÍRADÓ 1-kor 2020. október 30.
  • November 23-tól lehet jelemntkezni e-bike-ra
    November 23-tól lehet jelemntkezni e-bike-ra

A hét sztorija

  • A cégek exportpiacra jutását támogatja a kormány
    A cégek exportpiacra jutását támogatja a kormány
  • Eltűnt 15 éves fiút keresnek a székesfehérvári rendőrök
    Eltűnt 15 éves fiút keresnek a székesfehérvári rendőrök
  • A családban élő gyermekek 25 éves koráig igénybe vehető az otthonfelújítási támogatás
    A családban élő gyermekek 25 éves koráig igénybe vehető az otthonfelújítási támogatás
  • Eektromos buszok segítik a közlekedést a Béla-úti temetőben
    Eektromos buszok segítik a közlekedést a Béla-úti temetőben
  • Tervezhetnek belföldi, téli kirándulásokat a magyarok
    Tervezhetnek belföldi, téli kirándulásokat a magyarok
  • Változik a helyközi és a Volánbusz helyi járatainak közlekedési rendje
    Változik a helyközi és a Volánbusz helyi járatainak közlekedési rendje
  • December végén, január elején várható a koronavírus elleni első adag vakcina
    December végén, január elején várható a koronavírus elleni első adag vakcina
  • Baktériummal szennyezett az aldis sonka
    Baktériummal szennyezett az aldis sonka

Eseménynaptár

  • További támadásoktól tart a francia belügyminiszter
    További támadásoktól tart a francia belügyminiszter
  • Orbán Viktor: a maszkviselést be kell tartani
    Orbán Viktor: a maszkviselést be kell tartani
  • 3286 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 65 krónikus beteg
    3286 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 65 krónikus beteg
  • Zöld utat kapott a börgöndi repülőtér fejlesztése
    Zöld utat kapott a börgöndi repülőtér fejlesztése