3 évnél régebbi cikk

Koronavírus: Fertőtlenítik a játszótereket, ma volt a tesztelés második napja Fehérváron - 70. nap
Fehérvár Médiacentrum fotója
Megyeri Zoltán
Koronavírus: Fertőtlenítik a játszótereket, ma volt a tesztelés második napja Fehérváron - 70. nap

Az eddig elvégzett több mint nyolcezer tesztből mindössze kettő lett pozitív az országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton. Fehérváron ma folytatódott a tesztelés. Május 18-án kinyitnak a játszóterek is városunkban, előtte a Városgondnokság elvégzi a fertőtlenítésüket. A keddi nap összefoglalója.

Országosan 29, ebből Fejér megyében öt újabb koronavírusos fertőzöttet diagnosztizáltak a május 12-én reggelre, a koronavirus.gov.hu-n közzétett hivatalos adatok szerint. Ezzel 3313 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. A részletekről itt írtunk.

 

Fertőtlenítik a játszótereket

Székesfehérváron számos, a szociális biztonság megőrzését segítő lakhatási és megélhetési támogatási formával segítenek a nehéz helyzetbe kerülőknek. Ezekről egy összefoglaló figyelemfelhívást is közzétett az Önkormányzat a városi honlapon, amelyből részletesen tájékozódhatnak az érintettek. Többek között erről is szólt mai lakossági tájékoztatóján Dr. Cser-Palkovics András polgármester. 

A játszóterek május 18-án nyitnak Fehérváron, ezzel kapcsolatban kiemelte: a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében lezárt közösségi tereken a nyitás előtt, a hét folyamán még átfogó fertőtlenítést végeznek majd a Városgondnokság munkatársai. Az egészségvédelem és egészségmegőrzés érdekében ezt a fertőtlenítést – az időjárás függvényében – heti rendszerességgel fogják ismételni, Nanosept fertőtlenítő szer használatával.

A teljes poszt itt olvasható: 

 

Gyulai Memorial - Augusztus 20-án rendeznék meg a versenyt

A tervek szerint idén augusztus 20-án rendezik meg a 10. Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjat.

A szervezők keddi közleménye szerint az új időpont kiválasztásánál figyelembe vették az elmúlt időszak történéseit, a koronavírus-járvány hatásait, a hazai és nemzetközi versenynaptár alakulását, és a nemzetközi szövetség (WA) ajánlásait a nemzeti bajnokságok időpontja tekintetében. A WA áprilisban jelentette be, hogy idén az augusztus 8-9-i hétvégét teszi szabaddá a nemzeti szövetségek számára, hogy megrendezzék országos bajnokságaikat. A közlemény szerint "az újraéledő nemzetközi atlétikai versenyprogram egyik első eseménye lesz Székesfehérváron a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj."

A versenyre eredetileg július 7-én került volna sor.

 

Merkely: 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív

Az eddig elvégzett 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív a pénteken záruló, csaknem 18 ezer ember bevonásával történő országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton - jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője kedden a részeredményekről tartott videokonferencián.

A vizsgálatot május 1-jén kezdte el az SE vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző és a Központi Statisztikai Hivatal. Merkely Béla ismertette: e részeredmény alapján a reprezentatív minta alapját képező 14 éven felüli lakosságból 243 és 7230 között van a fertőzöttek száma.

Az átfertőzöttek száma az első 1524 mintából 9.

Amennyiben ez lenne a teljes reprezentatív minta, akkor a 14 évnél idősebb lakosságra vonatkoztatva az átfertőzöttség gyakorisága (95 százalékos biztonsággal) 2,7 ezrelék és 1,1 százalék között lenne, vagyis 22 399 és 92 624 között lenne a fertőzésen átesettek száma - közölte.

Hangsúlyozta: az eredmények részeredmények, a vizsgálat végeredményét május végén közlik.

További részletek a Semmelweis Egyetem honlapján olvashatóak.

 A Fehérvár Televízió ma is helyszínen járt a székesfehérvári tesztelés második napján az Alba Regia Sportcsarnokban: 

 

ITM: hónapokon belül megindulhat egy hatékony gyógyszer magyarországi gyártása

 

Lezárult az új típusú koronavírus ellen Ázsiában már hatékonynak bizonyult gyógyszerhatóanyag, a favipiravir magyarországi fejlesztésének első fázisa, és miután laboratóriumi körülmények között sikerült előállítani a generikus hatóanyagot, az őszre lehetővé válhat a gyógyszer magyarországi engedélyezése és gyártása is - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel kedden.

A szükséges klinikai vizsgálatok és a gyógyszergyártó kapacitás kiépítése az ITM és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, széles körű kutatóintézeti-egyetemi-országos gyógyintézeti-ipari összefogásban zajlik. A favipiravirt eredetileg influenzatünetek enyhítésére fejlesztették ki, generikus hatóanyagként bárki előállíthatja.

Ázsiában már sikeresen alkalmazták koronavírussal fertőzött betegeken is, bár hatékonyságát hagyományos klinikai vizsgálatokkal még nem igazolták, ezért egyelőre sem Európában, sem Amerikában nincs törzskönyvezve.

A Magyarországon zajló fejlesztés így kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a gyártókapacitás gyors kiépítése nemcsak a járvány elleni hazai védekezést segítheti, hanem exportképes termék is nyerhető belőle - írta a szaktárca.

 

Túlélte a koronavírust és a spanyolnáthát is a 113 éves spanyol nő

Spanyolország legidősebb embere, a 113 éves María Branyas túlélte a koronavírus-fertőzést, miután gyerekként legyőzte a spanyolnáthát is - közölte a La Vanguardia című országos katalán napilap kedden.

Az idősek otthonában élő asszonynál áprilisban enyhe tünetekkel jelentkezett a fertőzés, amelyet aztán az elvégzett vizsgálat is megerősített. Az elmúlt heteket karanténban töltötte a szobájában, nem kellett kórházba szállítani. Legutóbbi teszteredményei már negatívak voltak. A katalán Olot városában található intézmény lakói közül tizenheten veszítették életüket a járvány következtében.

María Branyas 1907-ben született San Franciscóban, Spanyolországból kivándorolt szülők gyermekeként. Édesapja újságíró volt. A család 1915-ben költözött vissza Katalóniába. A nő 1931-ben ment férjhez, három gyereke közül ketten élnek még, a 86 esztendős María Teresa és a 76 éves Rosa. Tizenegy unokája és tizenhárom dédunokája van. Családjával utoljára március 4-én találkozott, amikor együtt ünnepelték 113. születésnapját.

Az elmúlt években többször is faggatták a hosszú élet titkáról, amelyre a nő általában az válaszolja, hogy nem tett semmi rendkívülit ennek érdekében és szerinte "ez csak jó egészség kérdése". Fiatalabbik lánya szerint sosem dohányzott, a hosszú sétákat leszámítva nem is sportolt és egyetlen csontja sem tört el. Gyengülő látását és hallását leszámítva semmilyen komoly betegségben sem szenved.

Egyes szakértők szerint María Branyas valószínűleg a koronavírus-járvány eddigi legidősebb túlélője a világon.

Ebben a videóban láthatjátok is a tündéri nénit: 

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek