3 évnél régebbi cikk

Kormányinfó: június 16-ig tarthat a veszélyhelyzet, utána nyithatnak a mozik, színházak, de marad a vásárlási idősáv
Fehérvár Médiacentrum fotója
M1
Kormányinfó: június 16-ig tarthat a veszélyhelyzet, utána nyithatnak a mozik, színházak, de marad a vásárlási idősáv

Már június közepén megszűnhet a veszélyhelyzet, onnantól nyithatnak a mozik, színházak és fürdők is. Autós koncertet akár már mostantól tarthat bárki. Nem szűnik meg viszont az időseknek fenntartott vásárlási sáv. Két hét múlva már hagyományos kormányinfót tartanak.

A járvány első szakaszában Magyarország sikeresen és eredményesen védekezett, eredményesebben, mint Nyugat-Európa bármelyik állama, mondta a csütörtöki online kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezután ismertette a szerdai kormányülésen elhangzottakat:

  • Összességében a koronavírus-járvány elleni védekezésre 590 milliárd forintot költött a kormány.
  • Mindenkit arra kérnek, hogy a tartsa be maszkviseléssel és a védőtávolsággal kapcsolatos szabályokat.
  • Június 16-án szavazhatnak a veszélyhelyzet megszűnéséről. Ezután újra nyithatnak a mozik, színházak és a fürdők is.
  • Egyelőre nem szűnik meg a 9 és 12 óra közötti vásárlási sáv az idősek számára.
  • A jövőben autós koncerteket bárki szervezhet, nem kell megvárni a veszélyhelyzet végét.
  • Hétezerrel nőtt a közmunkások száma a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági helyzet alatt. De egymilliónál is több munkahelyet védett meg a kormány.

Az újságírói kérdésekre közül a járványhelyzettel és a gazdasági vonatkozásokkal kapcsolatban kiderült még, hogy:

  • Az egészségügyi dolgozók és a technikai személyzet is megkapja a bruttó 500 ezer forintos juttatást, amit a járvány kezdetén megígért a kormány. A részleteket Kásler Miklós ismerteti pénteken.
  • A miniszter szerint sem életszerű, hogy a nyaralás után hazatérőknek két hétig karanténba kell vonulni. A következő hetekben ezt a szabályt eltörölhetik.
  • Eddig 11 140 cég, 145 ezer munkavállaló után igényelt bértámogatást. Az átlagos támogatási összeg 163 ezer forint.
  • A veszélyhelyzet után is kiválthatják majd az e-recepteket a hozzátartozók.
  • Két hét múlva már személyesen tehetik fel a kérdéseket az újságírók a kormányinfón.
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek