3 évnél régebbi cikk

A nyílt utcán raboltak ki egy nőt Gárdonyban, egy óra alatt elfogták az elkövetőt
A nyílt utcán raboltak ki egy nőt Gárdonyban, egy óra alatt elfogták az elkövetőt

A zichyújfalui férfit bűnügyi őrizetbe vették.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy zichyújfalui férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint június 8-án 19 óra 30 perc körül két nő sétált a gárdonyi vasútállomás felé, ahol találkoztak az egyikük volt barátjával. Szóváltásba keveredtek a férfival, aki a későbbi dulakodás közben kicsavarta az egyikük kezében lévő nagy értékű mobiltelefont, majd amikor azt a nők vissza akarták venni tőle, fellökte őket, és a helyszínről elmenekült.

A járőrök az adatgyűjtést követően a férfi keresésére indultak, akit a közelben megtaláltak és elfogtak. Az elkövetőt a Gárdonyi Rendőrkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki rablás, valamint korábbi tettei okán más bűncselekmények miatt is. A nyomozók előterjesztést tettek a 24 éves gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

(Forrás: police.hu)

Borítókép: fmc.hu
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek