Partly cloudy10 °C
2021. március 1. hétfő Albin
Menü
Házhozszállítás

Újra harcolnak Székesfehérváron a kempósok

Ismét ütik-vágják-rúgják-fojtják egymást a Székesfehérvári Kempo SE tagjai. Az egyesület ugyanis újra kinyitotta edzőtermét, így tovább tanulhatnak mestereiktől a harcosok.

A koronavírus mindenkinek kisebb-nagyobb változásokat hozott az életébe. Tagjaink egészségét szem előtt tartva és felelős magatartást tanúsítva egyesületünk március elején beszüntette az összes csapat edzését a Tobak utcai edzőteremben” – tudtuk meg Polgár Tamástól, a Székesfehérvári Kempo SE egyik edzőjétől – „A tanítványokat arra buzdítottuk, hogy amennyire lehetséges, próbáljanak meg otthon is formában maradni és képezni magukat, remélve, hogy mihamarabb visszatér minden a megszokott kerékvágásba.”

 A kempósok nagyon várták már, hogy újra együtt edzhessenek (Fotó: Székesfehérvári Kempo Egyesület)
A kempósok nagyon várták már, hogy újra együtt edzhessenek (Fotó: Székesfehérvári Kempo Egyesület)

A mester elmondta, hogy azért is volt számukra nagyon nehéz ez az időszak, mert a megszokott nyári egy hónapos szünettől eltekintve nem volt még ilyen hosszú leállás a teremben. Személy szerint neki is már nagyon hiányoztak a tanítványok és a jó hangulatú edzések.

A „home workout” alatt a harcosok egyénileg próbálták meg formában tartani magukat – és igen sikeresen tették azt! Saját testsúlyos gyakorlatokat végeztek, futottak, volt, aki mindemellett kerékpározott, gördeszkázott, s akinél akadt otthon egy boxzsák, hát azt verte bőszen! 

Újra folyik a harc a pástokon (Fotó: Székesfehérvári Kempo Egyesület)
Újra folyik a harc a pástokon (Fotó: Székesfehérvári Kempo Egyesület)

Két hónap elteltével azonban - május elején - a kormány engedélyével lehetővé vált, hogy a megfelelő elővigyázatossággal és az alapvető higiéniai előírásokat betartva újra megnyissák az edzőterem kapuit. Így Székesfehérváron is folytatódtak az edzések: a teremben folyamatosan takarítják a tatamikat, a használt eszközöket, az öltözőt, s aki bármilyen betegség jelét tapasztalja magán, az távol marad az edzésektől.

Sajnos a vírushelyzet miatt a tavaszi versenyszezon összes rendezvénye elmaradt, beleértve a nemzetközi eseményeket is. Ez azért is volt különösen fájó a csapat számára, mert a Székesfehérvári Kempo SE két versenyzője, Szabó Rebeka és Burián Bendegúz is kivívta magának a válogatottságot, és év elején már javában készültek az áprilisi portugál WAC világbajnokságra. Teljesítménye alapján egy harmadik fehérvári versenyző, Koza Márk is a nemzeti keretbe jutott, ám sajnos a decemberben rendezett Hanshi Kupán sérülést szenvedett, így nem tudta vállalni a VB-n való részvételt.

A VB sajnos elmaradt idén, de Burián Bendegúz (képünkön) és Szabó Réka jövőre megmérettetheti magát Portugáliában (Fotó: Székesfehérvári Kempo Egyesület)
A VB sajnos elmaradt idén, de Burián Bendegúz (képünkön) és Szabó Réka jövőre megmérettetheti magát Portugáliában (Fotó: Székesfehérvári Kempo Egyesület)

Rebeka és Bendegúz felkészülése természetesen nem volt felesleges, hiszen majd a 2021-es világbajnokságon pástra léphetnek magyar színekben.

Ősztől várhatóan már nem maradnak el versenyek, és a fehérvári kempósok, a gyerekek és a felnőttek egyaránt megmérettethetik tudásukat. A harcosok számára jó hírt jelenthet, hogy idén sem marad el a hagyományos szövetségi edzőtábor szövetségi edzőtábor! A tervezettnél ugyan későbbi időpontban várják rá a sportolókat – júliusi időpontot jelöltek ki a szervezők -, ám a program-tervezet nem változott, és az öv-vizsgákat is megrendezik.

Remélhetőleg ősszel újra indul a versenyszezon, és a hagyományos edzőtábor sem marad el!  (Fotó: Székesfehérvári Kempo Egyesület)
Remélhetőleg ősszel újra indul a versenyszezon, és a hagyományos edzőtábor sem marad el!  (Fotó: Székesfehérvári Kempo Egyesület)

Egyesületünk folyamatos tagfelvételt tart, szabadon lehet csatlakozni edzéseinkhez csatlakozni edzéseinkhez” – mondta Polgár Tamás – „Várjuk a kezdőket, haladókat, újrakezdőket egyaránt. A legkisebbeket is örömmel látjuk. Nekik az alapvető mozgásformákat tanítjuk meg, egyensúly- és mozgáskoordinációt javító gyakorlatokat játékos köntösben.”

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár