Clear sky13 °C
2021. május 8. szombat Mihály
Menü
Házhozszállítás

7 milliárd forint állami támogatást kapnak a fehérvári vállalatok, így 3500 munkahelyet őriznek meg

A magyar emberek munkájára alapozva lehetünk sikeresek a koronavírus okozta válság után - emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter Fehérváron. Szijjártó Péter közölte: 806 vállalat - köztük két tucat fehérvári cég - kap rendkívüli állami támogatást, ha vállalja, hogy megtartja a munkavállalóit és fejleszti a céget. Országszerte összesen 169 milliárddal segítik a vállalkozásokat.

"A magyar gazdaságpolitika fókuszában, a gazdaság védelem vonatkozásában a beruházások támogatása áll" – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Ezért a következő hónapokban 169 milliárd forinttal támogatja az állam a vállalatok beruházásait a koronavírus hozta válság kezelése érdekében. 806 cég vállalt kötelezettséget arra, hogy állami támogatásért cserébe - összesen 377 milliárd forint értékben - fejlesztenek majd a következő hónapokban. A beruházásokkal pedig a munkahelyeket is védik.

"Miközben a világgazdaság hírei csak rossz dolgokról szólnak, csak negatív dolgokról, csődökről, elbocsátásokról, gyárbezárásokról, addig 806 vállalat a következő hónapokban 377 milliárdforintnyi beruházást fog végrehajtani. Én azt gondolom, hogy ez egyedülálló és világosan mutatja, hogy az elmúlt 10 év eredményeinek van eredménye, a magyar gazdaság nem véletlenül vállt a leggyorsabban növekvő gazdasággá Európában. És az sem véletlen, hogy mi vagyunk a legvonzóbb beruházási célpont Közép Európában" - folytatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

A Fehér Ablak Kft-nél új gépeket, autót is vesznek a most megkapott támogatásból, emellett energetikai korszerűsítést és csarnokbővítést is végeznek majd. A beruházás 454 millió forintból valósult meg, amelyből az állam 227 millió forintos támogatást biztosított. Így, mikor újraindul a gazdasági verseny, a vállalatok jobb pozícióból indulhatnak majd. 

"Az ilyen helyzetekben célszerű fejleszteni, hiszen marad az embernek ideje, energiája, hogy egy következő fellendülést felkészülve várjon, és azt jól, hatékonyan ki tudjuk használni. Ezért is vágtunk bele ebbe a fejlesztésbe" - tájékoztatott Sipos Péter, a Fehér Ablak Kft. ügyvezető igazgatója.

Fejér megyében egyébként 49 megyei cég kap támogatást, összesen 24,5 milliárd forintnyi fejlesztést hajtanak végre a következő időszakban, mindenhez a kormány 11 milliárd forinttal járul hozzá. Székesfehérváron pedig a Fehér Ablakkal együtt 29 vállalat fejleszthet 7 milliárd forint állami támogatással, összesen 11 milliárd forintos beruházás történik meg, mellyel a városban 3500 munkahelyet tudnak megvédeni.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Hogyan termesszünk batátát?
    Hogyan termesszünk batátát?
  • Összefogás indult Európa színházi újjászületéséért
    Összefogás indult Európa színházi újjászületéséért
  • Mától már hatféle vakcinával oltanak itthon
    Mától már hatféle vakcinával oltanak itthon
  • Az uniós vakcinabeszerzés gyorsítását sürgeti a miniszterelnök
    Az uniós vakcinabeszerzés gyorsítását sürgeti a miniszterelnök
  • A képek után hangot is közzétett a NASA a Mars-misszióról
    A képek után hangot is közzétett a NASA a Mars-misszióról
  • Ma tartják a Balaton körüli kerékpáros túrát
    Ma tartják a Balaton körüli kerékpáros túrát
  • Hatásos a a Janssen vakcinája
    Hatásos a a Janssen vakcinája
  • Június 20-ig jelentkezhetnek Deák Dénes ösztöndíjra
    Június 20-ig jelentkezhetnek Deák Dénes ösztöndíjra

Eseménynaptár

  • Már jelentkezhetnek a diákok a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjára
    Már jelentkezhetnek a diákok a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjára
  • Rajzpályázatot hirdet az Aranybulla Könyvtár
    Rajzpályázatot hirdet az Aranybulla Könyvtár
  • Meghosszabbították a Szent László nyomában-pályázat határidejét
    Meghosszabbították a Szent László nyomában-pályázat határidejét
  • Itthon 43 százalékos az átoltottság
    Itthon 43 százalékos az átoltottság
  • 101 koronavírusos beteg halt meg
    101 koronavírusos beteg halt meg
  • Egy speciális fertőtlenítőszekrényt biztosít a Honvédkórháznak egy cég
    Egy speciális fertőtlenítőszekrényt biztosít a Honvédkórháznak egy cég
  • Ismét látogatható az Országház, az Országgyűlési Könyvtár és az Országgyűlési Múzeum
    Ismét látogatható az Országház, az Országgyűlési Könyvtár és az Országgyűlési Múzeum
  • Háromeurós belépődíjat vezetnek be a velencei Szent Márk-székesegyházban a turisták számára
    Háromeurós belépődíjat vezetnek be a velencei Szent Márk-székesegyházban a turisták számára
  • Koronavírus: 50 alatt az új Fejér megyei fertőzöttek száma
    Koronavírus: 50 alatt az új Fejér megyei fertőzöttek száma
  • Újabb, egymillió 200 ezer adag kínai vakcina érkezett Magyarországra
    Újabb, egymillió 200 ezer adag kínai vakcina érkezett Magyarországra
  • Négy helyszínen mutatja be nyári darabjait a fehérvári Vörösmarty Színház társulata
    Négy helyszínen mutatja be nyári darabjait a fehérvári Vörösmarty Színház társulata
  • Maruzsa: rendben zajlik az érettségi
    Maruzsa: rendben zajlik az érettségi
  • A vakcinabeszerzés gyorsítását sürgeti a miniszterelnök
    A vakcinabeszerzés gyorsítását sürgeti a miniszterelnök