Cloudy22 °C
2020. augusztus 14. péntek Marcell
Menü

5 felejthetetlen Ennio Morricone-filmzene

Július 6-án hajnalban 91 éves korában elhunyt Ennio Morricone olasz zeneszerző, aki több mint 550 filmhez szerzett zenét. A legendára öt számunkra felejthetetlen alkotásával emlékezünk.

Ennio Morricone 1928-ban született Rómában, zenészcsaládba. Édesapja trombitás volt, így nem meglepő, hogy a kis Ennio már egészen fiatalon elkezdett hangszeren tanulni.

Első zenéjét mindössze hatévesen szerezte.

Az első, komolyabb filmes felkérését 1964-ben egykori osztálytársától, Sergio Leonétól kapta: az Egy maréknyi dollárért című fim néhány betétdalát hangszerelte.

A megbízatás érdekessége az volt, hogy állítólag a jeleneteket a zenéhez igazodva vették fel.

A szakma hamar felfigyelt a tehetséges fiatalemberre, aki számára a zene nem csupán aláfestés, hanem a dramaturgia szerves része volt. Morricone szívesen használt a megszokottól eltérő hangszereket, mint például a harmonikát vagy az elektromos gitárt.

A hétfőn elhunyt Oscar-díjas zeneszerző legjobb műveiből válogattunk ötöt:

A Jó, a Rossz és a Csúf

 

Volt egyszer egy Vadnyugat

 

A profi

 

Cinema paradiso

 

Aljas nyolcas

 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár