3 évnél régebbi cikk

Tovább lassult a népesség fogyása, nőtt a házasságkötések száma
Fehérvár Médiacentrum fotója
pixabay.com
Tovább lassult a népesség fogyása, nőtt a házasságkötések száma

2020 első felében a koronavírus-járvány ellenére is csökkent a népesség természetes fogyásának üteme. Majd 2 300 gyermekkel több született, illetve közel 3 800 elhalálozással kevesebb történt, mint 2019 első félévében. Ráadásul a járvány ide vagy oda, nőtt a házasságkötések száma is.

A koronavírus-járvány ellenére is lassulni látszik Magyarországon a természetes fogyás üteme. Ahogy korábban már beszámoltunk róla, 2019-ben csökkent a népesség fogyásának üteme, ez a tendencia 2020 első felében tovább folytatódott. A koronavírus járvány ugyan több statisztikai táblázatban is komoly tényezőnek számított, ám ezzel együtt is örömteli, hogy hazánk népességének csökkenése tovább lassul.

Az idei év első felében, vagyis január 1. és június 30. között 44 250 gyermek jött világra hazánkban, ami 2 291-gyel, 5,5%-kal több a 2019. január–júniusi születésszámnál. Ezen belül január–februárban 8,8%-kal , március–májusban 2,3%-kal, júniusban pedig 8,2%-kal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest.

Ami a halálozásokat illeti: sajnos ez még mindig több a születések számánál, de a különbség már jó ideje csökkenőben van. Az idei év első hat hónapjában 64 302 honfitársunk hunyt el, ez a szám jobb az egy esztendővel korábbinál, 2019 hasonló időszakához képest 5,5%-kal, 3733-mal csökkent a halálozások száma. Január–februárban 13%-kal kevesebben, március–áprilisban 1,8%-kal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest. Ezt követően májusban 1%-kal, júniusban pedig 6,8%-kal ismét csökkent a halálozások száma.

A fenti adatok összevetéséből jól látszik, hogy a természetes fogyás a 2019. január–júniusi 26 076 fővel szemben 20 052 fő volt, ami 23%-os mérséklődést jelent.

Mivel az esztendők dokumentáltan legbővebb gyermekáldást adó napjai júliusban és szeptemberben vannak, így remélhetőleg a természetes fogyás mértéke az év második felében is csökkenni fog.

Szintén örömteli a házasságkötések növekedésének száma. A koronavírus-járvány ugyan ebben is erősen éreztette hatását, ám a párok jelentős része a járvány ellenére is megtartotta legalább az esküvő hivatalos részét, a vigasságot későbbre halasztva. Mindez a statisztikákon is látszik, 26 792 pár kötött házasságot az év első hat hónapjában, ami 11%-kal, 2 704-gyel több házasságkötést jelent.

Érdekesség, hogy az esztendő első három hónapjában az előző év hasonló időszakához képest 101%-kal nőtt, vagyis gyakorlatilag megduplázódott a házasságkötések száma, míg áprilisban 8,9%-kal több frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos hónapjaiban. A május és a június már erős csökkenést mutatott, sok pár elhalasztotta esküvőjét, ebben a két hónapban 26%-kal kevesebb házasságkötés történt.

A kisebb mértékű áprilisi növekedés és a május–júniusi csökkenés hátterében a Covid-19-járvány miatt bevezetett, csoportos rendezvényeket korlátozó intézkedések állhattak.

Szintén érdekes adat, hogy tájegységekre lebontva egy kivétellel mindenhol nőtt a házasságkötések száma, a legnagyobb mértékben a Dél-Alföldön és Észak-Alföldön (29% és 22,6%), míg a Közép-Dunántúlon 20,1%-kal több házasságkötést regisztráltak. Az egyetlen csökkenő adat Budapesté, a fővárosban a 2019 első félévi adatokhoz mérten 9,7%-kal kevesebb frigyet regisztráltak.

A népmozgalom 2020 első félévi alakulásáról további részletes információk a KSH oldalán érhetők el.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek