Fair26 °C
2020. augusztus 12. szerda Klára
Menü

A 10 legjobb magyar sorozat

A 10 legjobb magyar sorozat
A mi kis falunk az egyik legszórakoztatóbb magyar sorozat (Fotó: IMDb)

A magyar filmek mellett a hazai sorozatok is reneszánszukat élik, így szinte minden hónapra jut olyan széria, ami miatt érdemes a televízió képernyőjére vagy a laptop monitorjára tapadni. Így összeszedtem nektek a 10 legjobb magyar sorozatot, amely simán megállná a helyét a külföldi palettán is. Szubjektív.

Az idő előrehaladtával egyre több sorozat bukkan fel a TV-csatornák és streamingszolgáltatók repertoárjában. Ennek köszönhetően ma már ott tartunk, szinte bármely műfajban vagy témában is keresnénk minőségi szériát, olyan széles választék szakad a nyakunkba, hogy egyszerűen nem győzünk válogatni - és nem csak angol nyelvűek között.

Na, erre a hullámra kívántak felülni a magyarok is, így az ütős filmek (A 10 legjobb magyar film) mellett olyan sorozatokat hoztak tető alá, amelyek láttán a külföldi műsorgyártók is csak elismerően tudtak bólogatni - sőt, nemrég olyannyira bejött nekik a hazai termés, hogy egy szériát tokkal-vonóval átvettek, majd angol nyelven mutatták be a nagyérdeműnek. Khm, Aranyélet, akarom mondani Easy Living...

Hogy kicsit közelebbről is megismerjétek a hazai sorozatok világát (és ne ragadjatok le a Barátok köztnél, bocsi!), összegyűjtöttem nektek azt a 10 legjobb magyar szériát, amelyet mindenképpen érdemes lenne elcsípnetek.

Ha minden megvan, akkor helyezzétek magatokat kényelembe a kanapén, üdítő, rágcsálnivaló bekészítve, és jöhet is a 10 legjobb magyar sorozat. Szerintem.

A mi kis falunk

A mi kis falunk az egyik legjobb dolog, ami a magyar sorozatokkal történhetett. Hogy miért? Mert nemes egyszerűséggel vicces. Konkrétan alig vártam az újabb epizódokat, mert tudtam, ha leülök a televízió elé, akkor negyven percen keresztül garantáltan a szórakozásé és a vég nélküli nevetésé (vagy már inkább röhögésé) lesz a főszerep. 

A sorozat helyszíne egy valóságban nem létező falu, Pajkaszeg (kis érdekesség, hogy a jeleneteket a közigazgatásilag Esztergomhoz tartozó Pilisszentléleken és a Dédai-tónál forgatták), amely hangyás lakosainak még mulatságosabb hétköznapjait láthatja a nagyérdemű.

 

Aranyélet

Szinte biztos vagyok benne, hogy már minden magyar látta vagy hallott az Aranyéletről, ugyanis olyan bivalyerős sorozat lett, amely nemhogy meghódította hazánkat és a környező országokat, de Amerikában is oda meg vissza vannak tőle a népek. Mondom, ez egyáltalán nem csoda, ugyanis történetben, karakterekben és képi világban is olyat alkottak az Aranyélet készítői (a finn Helppo elämä - magyarul: Könnyű élet - alapján), amely igencsak magasra tette a lécet a többi hazai szériának.

Miklósiék látszólag irigylésre méltó, fényűző életet élnek (tökételes ház, tökéletes munka, tökéletes gyerekek, tökéletes család), ám mindez csak a látszat, ugyanis minden egyes garas, amit megkeresnek, bűncselekményekből származik, amely szépen lassan rányomja a bélyeget az egész famíliára. És akkor még csak a felszínt kapargatom...

 

Korhatáros szerelem

Tisztán emlékszem, hogy az elmúlt években volt egy olyan rövidebb-hosszabb időszak, amikor a csapból is a Korhatáros szerelem folyt, így mondom csak megnézem magamnak, hogy mit is tud a Kovács Patrícia és Kovács Tamás főszereplésével készült sorozat.

Első blikkre azt gondoltam, nem váltja meg a világot, de ahogy haladtam epizódról-epizódra, egyszerű nem tudtam abbahagyni. És mi egy jó széria ismérve? Naná, hogy az, ha a műsoridő alatt nem nézegeted az órát és azt sem, mennyi van még hátra az adott epizódból.

A Korhatáros szerelem fiatalok és idősebbek szerelmi botladozásait és kalandjait mutatja be úgy, ahogy eddig még nem láthattuk magyar sorozatban. Humoros, de közben komolyabb problémákat is érint, főleg akkor, amikor a két főkarakter egymásba habarodik. Mihez kezdjenek a korkülönbséggel? Ja, általában ők is csak eddig jutnak az agyalással...

 

Mellékhatás

Bár az Aranyélet után más szemmel nézek a magyar alkotásokra, eleinte egyáltalán nem követtem nyomon a RTL Klubon debütáló Mellékhatás alakulását. Majd miután lement az évad utolsó felvonása, egy hirtelen ötlettől vezérelve elindítottam az első epizódot, és hát ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem. Nem mostanában váltott ki egy széria ennyi érzelmet belőlem. Nincs mese: ezt minden magyarnak látnia kell!

Miután Ludmann Kata (Tenki Réka) és Ludmann Zsolt (Nagy Zsolt) sokadik próbálkozása után sem jön össze a közös baba, egy magánklinikához fordulnak, ahol Dr. Széphelyi Zoltán (Adorjáni Bálint) egy általa kifejlesztett hormonkoktéllal próbál segíteni a kétségbeesett házaspáron. Igen ám, de Zoltán túl nagy dózisban használta a készítményt, így Kata meddő lesz, Zsolt, akinek alvilági kapcsolatai is vannak, pedig nem hagyja annyiban a dolgot...

 

Válótársak

A Válótársakat anno a három főszereplő miatt kezdtem el nézni: Stohl András, Scherer Péter és Lengyel Tamás is olyan színészek hírében állnak, akik egyszerűen nem tudnak hibázni, és bármilyen produkcióban is bukkannak fel, tuti kasszasiker lesz. Ez történt a Válótársakkal is, amely olyannyira bejött az embereknek, hogy a harmadik évad (és egyben a széria) befejező etapja után is még sokáig a folytatást követelték - ami sajnos nem jött el. Pedig, pedig.

A történet szerint itt van nekünk Bálint (Stohl András), aki többször is megcsalja a feleségét, így rövid távon lapátra teszik. Aztán felbukkan Dávid (Scherer Péter), akinek házassága a béka segge alatt van. És meg kell említenem Jocit (Lengyel Tamás) is, akinek elege van barátnője hisztijeiből. Persze amikor a három jómadár összeköltözik, akkor indul be igazán az őrület, így válótársakként kezdik újra életüket.

 

Terápia

Amikor először hallottam a Terápiáról, megmondom őszintén, hogy teljesen hidegen hagyott a sorozat. Amúgy sem kedvelem az ilyen pszichomókusos történeteket - vagyis lehet, hogy kedvelném őket, de nem nagyon hiszek a különböző beszélgetős terápiák gyógyító erejében. Persze van, akin segítenek, ám amíg ez sikerül, az egy igencsak hosszú folyamat.

Na, a Terápia pontosan ezt mutatja be: minden évadban öt figura látogatja meg a terapeutát, Andrást (Mácsai Pál), aki sokszor önerején felül próbálja kihúzni a gödörből bajbajutott pácienseit.

 

Alvilág

Bár már korábban is hallottam róla, az Alvilágot akkor vettem igazán komolyan, amikor a Mellékhatás folytatásáról szóló weblapokat böngésztem: az egyik oldal (Wikipédia) kronológia fejléce alatt kapcsolódó műsorként jelölte meg a krimi műfajában jeleskedő produkciót, így még azzal a lendülettel le is daráltam. Mondanom sem kell, hogy a két történetnek semmi köze egymáshoz, az egyetlen közös pont a szériák minőségében keresendő: mindkettő brutálisan erősre sikeredett.

Miután meggyilkolják Veres Nóra (Balsai Móni) drogbizniszben utazó férjét, Veres Ádámot (Schmied Zoltán), neki kell átvennie helyét a körforgásban. Igen ám, de ez olyan nem várt bonyodalmakat okoz, amelynek következtében az egész családja veszélybe kerül...

 

A Tanár

A Tanár című sorozat szintén egy érdekes koncepción alapul: a széria a Nagy Ervin által életre keltett Vasvári Szilárd fizika-, kémia- és testneveléstanár vezérletével mutatja be a kitalált Kőrösi Csoma Sándor Szakgimnázium mindennapjait és a suliban megforduló figurák ügyes-bajos dolgait úgy, hogy minden részben egy másik diák élete kerül a középpontba. Na, hát szerintem ilyet még tuti nem láttatok!

Persze a kiváló alapötleten túl a tehetséges színészek élményszámba menő játéka is kellett a sikerhez, amely eleinte nem jött könnyen, ám miután beindult a buli, nem volt megállás, így összességében elmondható, hogy A Tanárból egy igazán pofás kis sorozat kerekedett ki a végére. Már ha egyáltalán befejeztek a szériát, ugyanis azt csiripelik, hogy készül a folytatás.

 

Egynyári kaland

A négy évadot megélt Egynyári kaland volt az a sorozat, amelyet - nem viccelek - tényleg egy nyár alatt pörgettem végig. Az első rész elindításával eredetileg az volt a tervem, hogy közelebbről is meglessem Döbrösi Laura játékát, amely tapasztalat az egyik készülő filmes cikkemhez kellett.

Aztán olyannyira megtetszett a széria hangulata, hogy napról napra újabb epizódokkal leptem meg magam. Egyszerűen imádtam azt a laza, nyaralós feelinget, amit az Egynyári kaland árasztott magából, mintha ténylegesen is egy vakáción lettem volna, amelyről csak remélni mertem, hogy soha nem ér véget.

 

Csak színház és más semmi

A Csak színház és más semmi a Csak szex és más semmi című magyar film alapján készült sorozat, amely (ahogy a nevéből is kitalálhattátok) a színház szerelemmel, cselszövésekkel és irigységgel teli világába kalauzolja a nézőket, bepillantást engedve az előadások kulisszatitkaiba is.

A Csak színház és más semmi három történetszálat indít el, amelyek hébe-hóba keresztezik egymás útját úgy, hogy mindvégig a Csányi Sándor által alakított rendező és Schell Judit dívája közötti kapcsolaton van a fókusz.

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár