Cloudy22 °C
2020. augusztus 14. péntek Marcell
Menü

A haladó szellemű báró és egy megoldatlan tinédzsergyilkosság története

A haladó szellemű báró és egy megoldatlan tinédzsergyilkosság története
A megújult ercsi Eötvös kápolna (Fotó: hu.m.wikipedia.org)

Eötvös József, Eötvös Károly és a XIX. századi magyar zsidóság története.

Ercsi 2018-ban újjávarázsolta a kápolnát, melyben báró Eötvös József, az első felelős magyar kormány minisztere, a falu jegyzője és több jelentős mű írója nyugodott. Akkor volt éppen százötven éve, 1868. decemberében ült össze az első országos izraelita kongresszus Eötvös József kultuszminiszter bábáskodása mellett.  

Eötvös József 1813-ban született Budán. A reformkorban nyiladozott értelme, és a közreműködésével is létrehozott kiegyezés után rövid idővel hunyt el ötvennyolc évesen.

A XIX. század legizgalmasabb magyarországi történelme zajlott körülötte és vele, melybe beleszólást kapott születési előjogán és tehetsége révén.

Rejtély, hogy a mélyen vallásos, hithű katolikus Eötvös József miért vállalta fel és vezette végig a zsidóság ügyét. Az indokok között talán elég lenne a liberális polgári Magyarországról álmokat szövögető elképzeléseit megjelölni. Más indok is van, személyesebb természetű. Az anekdota szerint – melyet a zsidó származású Falk Miksa tett közzé – a budai gimnáziumban kiközösítették osztálytársai Eötvös Józsefet, akinek két bűne volt: a felvidéki koleralázadást vérbefojtó hírhedt apja és az ellenzéket vasra verető, keménykezű adóbeszedő királyi biztos apai nagyapja. A gyerekek kegyetlenek.

Még a padból is tüntetően elhúzódtak mellőle. Falk szerint egyedül ő tartott ki mellette, melyet Eötvös felnőve, barátságával és közössége sorsa iránti elköteleződésével hálált meg.

További személyes okok is erősítették Eötvösben a zsidó ügyek felé irányuló figyelmet. Ercsiben nevelkedett Lilien József báró, anyai nagyapja házában és gondoskodása mellett. Az apa más városban szorgoskodott, nem ért rá a családjára. Szerencsére talán, mert a westfáliai gyökerű Lilien nagyapa, az országos hírű mintagazdaságot működtető nagyszerű mezőgazdasági szakember kitűnő férfimodellt jelentett unokája számára.

Anyai nagyanyja, Szapáry Julianna grófnő két évvel egyetlen gyermeke születése után fiatalon elhunyt. Lilien báró egyedül nevelte fel Anna nevű leányát és a házában tartotta, maga mellett. Az unoka egy életre szóló útravalót kapott tőle egészséges, emberszerető, okos életszemléletéből. A gyermek Ercsiben számos érdekes emberrel találkozott, közöttük zsidókkal is. A nagyapja 1828-ban bekövetkezett halála után az addigi mintagazdaság nehéz helyzetbe került.

A bécsi pénzügyi válság idején a hitelekkel terhelt ercsi vállalkozást a család barátja, a zsidó Ullman Mór próbálta kirángatni a csődhelyzetből. Az apa, a könyörtelenségéről hírhedt Eötvös Ignác úgy tűnik, a családi vagyonra nem fordított kellő figyelmet. 1851-ben ő is elhunyt, felesége terhén hagyva a gondokat. 1858-ra, az anya halála idejére az ercsi birtok már elúszott.

Eötvös József liberális polgári Magyarországról álmodott (Fotó: mek.oszk.hu)
Eötvös József liberális polgári Magyarországról álmodott (Fotó: mek.oszk.hu)

Magyarország területén már jóval a honfoglalás előtti időktől – a 2.-3. századtól – éltek zsidó közösségek, amit egy Dunapentele területén talált fogadalmi tábla bizonyít.

A honfoglaló magyarokkal is érkezhettek zsidó vallású emberek a kazárok soraiban.

III. Béla király idején Bizáncból települtek át nagyobb számban. A törökkori Buda zsidóságát az egyik legjelentősebb európai zsidó közösségként tartották számon. A török idők után német nyelvű askenázi zsidó csoportok telepedtek le, majd az 1830-as évektől megjelentek a szegényebb kelet-európai zsidóság első csoportjai is. Együttesen egy összetartó, a magyarsághoz asszimilálódó vallási-kulturális közösséget alkottak.

IV. Béla király híres zsidó kiváltságlevelét az egymást követő középkori uralkodók megerősítették. Az egyenjogúsításra azonban még várni kellett. A már csaknem nyolcvanezres lélekszámúra növekedett zsidóság emancipációjához vezető utat II. József egyengette az 1781-ben kiadott türelmi rendeletével összhangban. Halálos ágyán azonban a rendeleteit visszavonta. A „kalapos király” által e tárgyban hozott intézkedések visszaállítását a soron következő uralkodó, Lipót császár orvosolta az 1790. évi országgyűlés megerősítő rendelkezéseinek szentesítésével. 1840-ig ez adott keretet a zsidó közösségek mozgás- és életterének.

A reformkor politikusai folytatták a II. József által megkezdett egyenjogúsítási folyamatot.

Az 1839-1840. évi országgyűlésen a huszonhat esztendős Eötvös József elsők között vetette fel a keresztény társadalom felelősségét az egyenjogúsítás létrehozásában.

Az 1840. évi XXIX. törvénycikk nagy előrelépést jelentett e tárgyban, de korántsem valósított meg teljes körű rendezést. Az őshonos és befogadott zsidóság esetében felszámolta a lakhatási korlátozásokat, rendelkezett a vállalkozások szabad alapításáról – a bányászati tevékenység kivételével – felszabadította az ingatlanokra vonatkozó korlátokat, kötelezte a családokat, hogy vezeték- és tulajdonnevekkel éljenek, és arra, hogy a megszületett gyermekeket anyakönyveztessék.

Az iskolák, egyetemek kapuit II. József már korábban megnyitotta. Az emancipációs folyamat további kiteljesedése érdekében Eötvös József A zsidók emancipációja címmel közzétette esszéit a Budapesti Szemlében.

A 48/49-es forradalom és szabadságharc alatt a hazafias zsidóság jelentős anyagi és emberi áldozatokat hozott. A harctéren jeleskedtek: zsidó orvosok látták el a sebeket, zsidó alkalmi ügynökök tájékoztatták a magyar hadvezetést a császári haderő mozgásáról, tábori rabbik erősítették a lelkeket.

Az 1849-es szegedi országgyűlés – néhány nappal a világosi fegyverletétel előtt – ezt hálálta meg, amikor „szent elvi kijelentésként” az emancipáció ügyében határozatot hozott. A határozat azonban már nem léphetett érvénybe. Viszont a bukás után a zsidókkal megfizettetett hadisarcot Ferenc József császár rabbiképzők, tanitóképzők létesítésére fordította.

A kiegyezés nem halogatta tovább az egyenjogúsítás kérdésének megoldását. Ismét Eötvös József volt az, aki Deák Ferenc oldalán az ügy élére állt és meggyőzte Andrássy Gyula miniszterelnököt a törvényjavaslat előterjesztésének szükségességéről. A legrövidebb törvényjavaslat két passzusból állt: 1.§: az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottnak nyilváníttatik. 2.§. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik.

1867. december 24-én a törvény ratifikálása is megtörtént. A képviselőház egyhangúan, a főrendiház hatvannégy igen és négy nem szavazattal elfogadta az 1867. évi XVII. törvényt, mely Ferenc József szentesítésével életbe lépett. A polgári és politikai egyenjogúsítás megtörtént ugyan, de elmaradt a vallási egyenjogúsítás.

Az eltérő gyökerű és vagyoni helyzetű zsidó csoportok között ellentétek feszültek. A számbeli többségben lévő ortodoxok még inkább visszatértek a hagyományokhoz, a mobilabb szellemű neológok további újításokat követeltek. Közöttük alakult ki egy kisebb csoport, az „előbbi állapotok szerint való zsidóság”. Eötvös József kultuszminiszter kezdeményezésére 1868. decemberében összeült az első országos izraelita kongresszus.

Eötvös szándéka arra irányult, hogy egy egységes izraelita hitfelekezet formálódásához nyújtson keretet és adjon támogatást. Az eredeti szándékkal ellentétben azonban a kongresszus hivatalos szétváláshoz vezetett. A kudarcot majdhogynem Eötvös nyakába varrták. Ezzel egy időben kibontakozott az antiszemita hisztéria is.

Tiszaeszláron 1882 áprilisában a pészah, a zsidó húsvét előtt eltűnt egy tizennégy éves keresztény cselédlány, Solymosi Eszter. Az emberek vérvádat kiáltottak. Azzal vádolták meg a helyi zsidókat, hogy ők követték el a rituális gyilkosságot.

A vérvád szerint a zsidók keresztény gyermekeket gyilkolnak meg rituális célokra, különösen a húsvéti kovásztalan kenyér elkészítésével összefüggésben.

Az eltűnés időpontja egybeesett az ünneppel, s mivel a lány hosszas keresgélés után sem került elő, ez a gyanúsítás mutatkozott a legkézenfekvőbbnek. Mint ahogyan az lenni szokott, akadt egy szemtanú is, egy négyéves kisfiú személyében, aki történetesen a zsidó templomszolga kisfia volt. Állította, hogy a lányt egy sakter ölte meg. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy friss ásás nyomai látszanak a zsinagóga közelében, és Eszter eltűnése napján késő estig jövés-menés volt a zsinagógában.

A női sikolyokra is jelentkezett tanú. A Tiszaeszláron, majd Nyíregyházán lefolytatott tárgyaláson a védelmet a mezőszentgyörgyi nemes Eötvös Károly ügyvéd látta el. Annak ellenére vállalta a védelmet, hogy az antiszemita közhangulat miatt politikustársai és barátai féltették őt attól, hogy akár a közelébe is menjen a pernek.

A vérvádper hatalmas érdeklődés mellett zajlott. Európában minden szem Eötvös Károlyra szegeződött.

A bizonyítékok ízekre szedésével a tehetséges védő bebizonyította, hogy alaptalan vádakkal illették a helyi zsidó közösséget. A lány vízbe fúlhatott, és a tragédiához a megvádoltaknak nincs köze. Híres, hétórás védőbeszédét követően a bíróság mind a tizenöt vádlottat felmentette. Az ügyvédet pedig a per egycsapásra híressé tette. Győzelme saját maga számára hiábavalónak bizonyult: Eötvös Károlyt „zsidóbarátságáért” a következő választáson már mellőzték. Az 1883-ban megalakult Antiszemita Párt viszont az 1884-es és az 1887-es választásokon fényes győzelmet aratott. Az pedig, hogy valójában mi történt a szerencsétlen Solymos Eszterrel, máig sem tisztázódott.

 

A cikk eredetileg a Fehérvár hetilap 2018. szeptember 13-i számában jelent meg. 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár