Fair17 °C
2020. október 27. kedd Szabina
Menü

A Mágnás Miskát is láthatják a nézők a következő színházi évadban Fehérváron

A Mágnás Miskát is láthatják a nézők a következő színházi évadban Fehérváron
A társulati tagok az évadnyitón szívet formáltak a színház előtt. (Fotó: Simon Erika)

Az ember tragédiája 2., Mágnás Miska, és Leszállás Párizsban - huszonhatodik évadát indította el az önálló társulattal rendelkező Vörösmarty Színház. Augusztusban lesz koronázási szertartásjáték.

A 2020/21-es színházi évadnyitón Szikora János igazgató elmondta, az elmúlt időszak a koronavírus járvány miatt számtalan kérdést vetett fel, de a jelenlegi helyzetben az a legfontosabb, hogy az újrakezdéskor a társulat tagjai hittel tegyék, ami adatott.

Szikora János ismertette az új évad repertoárját. Mint mondta, a Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál által írt Az ember tragédiája 2. olyan – a koronavírus-járvány idején különösen aktuális – kérdéseket feszeget, vajon lesz-e jövője az emberiségnek a Földön. A négy részből álló darab különlegessége, hogy a székesfehérvári bemutatóval egyidőben könyv formájában is megjelenik.

Szikora János a folytatásról szólva kiemelte, vidám, könnyed darabokkal várják majd a nézőket. A nagyszínpadon látható lesz a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban vígjáték, a Mágnás Miska operett, a Koccanás keserű komédia és a Fame című musical. Látható lesz még a Trianon, a Mikve – Megtisztulás, a Bűn és bűnhődés, valamint a Padlás című darabok.

A gyerekeket a Kerkay Rita rendezte Diótörőcskével várják. A színdarabot Csukás István írta néhány éve a Vörösmarty Színház számára.

Cser-Palkovics András polgármesterként köszönetet mondott a színház dolgozóinak a pandémia idején nyújtott segítő munkájukért, a művészkaraván előadásaiért és az online mesékért.

A színház további működtetése érdekében megállapodást kötött az önkormányzat a kormánnyal.

A négy évre szóló együttműködés szerint a felek egyenlő arányban járulnak hozzá a színház működésének finanszírozásához. A költségekből az állam évente 485 millió forintot biztosít a működéshez egészen 2024-ig. Ebben a megállapodásban szerepel egy 60 millió forintos kötelező bérfejlesztési feladat is, amely a színház valamennyi dolgozóját érinti.

A városvezető arra kérte a színház iránt érdeklődőket, hogy bátran vásároljanak bérleteket.

„Az elején nagyon örültünk, mert azt láttuk, hogy nagyon szépen megindult a vásárlás, nem volt különbség az elmúlt év azonos időszakához képest, de az elmúlt 1-2 hétben megtorpant a vásárlási kedv, az emberek kivárnak. A mai szabályok alapján az évad rendben elindulhat, és bár nem láthatunk előre, azt azonban tudjuk, hogy bármi történik is, a színház kárpótolja a bérleteseket, így ez sem lehet akadály. Aki szereti a színházat, azzal tud segíteni, ha megveszi a bérletet." – hangsúlyozta a polgármester.

Színházi előadásra pedig nem is kell szeptemberig várni, hiszen az augusztusi ünnepkörhöz kapcsolódva ismét lesz koronázási szertartásjáték. A helyszín új, a Nemzeti Emlékhely helyett az Aranybullánál viszik színre várhatóan augusztus 21-23-a között, egy jóval kisebb, 300 körüli néző befogadására alkalmas nézőtér előtt.

 

Az évadnyitón átadták az évad színésze elismerést, amit idén Nagy Péter vehetett át. A társulattól elköszönt Tűzkő Sándor, Lábodi Ádám és Seress Zoltán. Az évadnyitón bemutatták az új tagokat: Tenki Dalmát, Sarádi Zsoltot és Trokán Pétert. Elhangzott, hogy a jövőben a direktor munkáját Hargitai Iván igazgatóhelyettesként segíti.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • Újra akadálytalanul lehet közlekedni az M1-es autópályán Budapest és Tatabánya között
    Újra akadálytalanul lehet közlekedni az M1-es autópályán Budapest és Tatabánya között
  • Tűzvész tombol Kalifornia déli vidékein
    Tűzvész tombol Kalifornia déli vidékein
  • Hamis parfümszállítmányon ütött rajta a NAV
    Hamis parfümszállítmányon ütött rajta a NAV
  • 10 milliárd forintos többletforrás a falugazdász programra
    10 milliárd forintos többletforrás a falugazdász programra