3 évnél régebbi cikk

Marad a nyári idő a vakáció utolsó hetére
·Időjárásidőjárás·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pál Loránd
Marad a nyári idő a vakáció utolsó hetére
·Időjárásidőjárás·Utolsó frissítés: undefined

Az időjáráson nem múlik: a vakáció utolsó hetében még maximálisan ki tudjuk élvezni a nyarat.

Augusztus 20-a után rendszerint elromlik az idő. Van, hogy nem is nagyon, csak éppen annyira, hogy érezzük: az ősz nem egy távoli évszak már. Jó hír, hogy a kisebb lehűlés után még élvezhetjük a nyarat, hiszen marad a meleg  - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Így néz majd ki a következő hét nap időjárása: 

Hétfőn a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett, inkább csak néhol fordulhat elő záporeső. Késő délutántól, estétől azonban nyugat, délnyugat felől vastagodni kezd a felhőtakaró, és a Dunántúlon, valamint a déli tájakon egyre többfelé várható csapadék. A leghidegebb órákban 12-19 fok lesz, napközben 24-29 fokig melegszik a levegő.

Kedden főleg reggel, délelőtt és elsősorban keleten, valamint délen fordulhat elő zápor, zivatar, ugyanakkor a keleti határ mentén még délután is kialakulhat csapadék. A minimumhőmérséklet 12-18, a maximumhőmérséklet 24-29 fok között alakul.

Szerdán sok napsütés várható csapadék nélkül. A legalacsonyabb hőmérséklet 10-16, a legmagasabb 27-32 fok között valószínű.

Csütörtökön sem várható csapadék. A minimumhőmérséklet 10-18, a maximumhőmérséklet 25-30 fok között alakul.

Pénteken főleg fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, de idővel alacsonyabb szinteken is megjelenhetnek felhők. Estig számottevő csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 10-16 fok között alakul, ugyanakkor a hidegre hajlamos helyeken ennél hűvösebb lesz az éjszaka. A legmagasabb hőmérséklet 25-30 fok között lesz.

Szombaton délkelet kivételével, több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. A leghidegebb órákban 14-20 fok lesz, napközben északnyugaton 21-27, másutt 28-33 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, ugyanakkor a délkeleti, keleti határ közelében még mindig több órát süthet a nap. Több helyen várható zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-20, a legmagasabb nyugaton 20, keleten 30 fok körül alakul.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek