3 évnél régebbi cikk

Elkezdődött a négysávos M81-es főút tervezése
Elkezdődött a négysávos M81-es főút tervezése

Az M81-es lesz az első igazi gyűrűirányú összeköttetés, mely autópályákat, autóutakat, gyorsforgalmi utakat, megyei jogú városokat és megyeszékhelyeket kapcsol össze.

Elkezdődött az M81-es főút tervezése, amely az új komáromi Duna hídtól az M1 és az M7 érintésével teremt négysávos kapcsolatot a szintén előkészületben lévő M8 autóútig - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, Székesfehérváron.

Mosóczi László emlékeztetett arra, hogy tavaly áprilisban született meg a kormánydöntés az út fejlesztéséről, idén májusban pedig aláírták a tervezési szerződéseket a tanulmányterv és a környezeti hatásvizsgálati dokumentáció elkészítésére a Komárom-Székesfehérvár és a Székesfehérvár-Sárbogárd szakaszra. Hozzátette: a tervezési feladat közel 120 kilométer hosszúságú útszakasz négysávosítása az érintett települések elkerülésével, az M7 autópályán új csomópont létesítésével.

Az államtitkár jelezte, hogy az 1,1 milliárd forintos előkészítő fázis várhatóan 2022 első felében érhet el a jogerős környezetvédelmi engedély megszerzéséig, írja az MTI.

A sajtótájékoztatón a Fehérvár Televízió híradójának is nyilatkozott Mosóczi László:

Borítókép: Fehérvár TV
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek