3 évnél régebbi cikk

Bemutatták a Nagyboldogasszony-bazilika makettjét az Emlékhelyek napján
Bemutatták a Nagyboldogasszony-bazilika makettjét az Emlékhelyek napján

Az Emlékhelyek napja székesfehérvári programsorozat során mutatták be szombaton a közönségnek azt a kültéri bronz makettet, amely az egykori koronázó templom XII. századi épületét ábrázolja. A látássérülteknek is készült Nagyboldogasszony-bazilika makettje minden olyan részletet megjelenít, amely laikus számára segíti az épület megértését.

A Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. az önkormányzat támogatásával és a Szent István Király Múzeummal közreműködve készíttetett kültéri bronz makettet az egykori koronázó templom épületének bemutatására.

A tapintható makett a hozzáférhető és akadálymentes turizmust szolgálja: látássérültek számára akadálymentesített, körbejárható, tapintható és Braille írású információt is tartalmaz.

A makett célja tömegrekonstrukció készítése volt, tekintettel arra, hogy az épületkülsőt díszítő faragványokat a nyugati kapu elemeinek kivételével nem ismerünk. Emellett minden olyan részletet megjelenít, amely laikus számára segíti egy épület megértését - ajtó, ablak, falazat és tetőzet jellege - a templom és a délről csatlakozó prépostsági épületek esetében egyaránt.

A makett méretarányos felmérési rajz alapján készült, méretaránya 1:1000. Rövid, kétnyelvű szöveg és az épületrészek megjelölése segíti a megértést. A faragott kő talpazaton álló bronz öntvény mérete 110x105x80 cm. A bronz öntvényt a móri Cellini Bt. készítette Nagy Károly vezetésével.

(Forrás: ÖKK)

Borítókép: Pál Loránd
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek