Fair17 °C
2020. október 27. kedd Szabina
Menü

Találjuk meg a legbiztonságosabb gyerekülést!

Találjuk meg a legbiztonságosabb gyerekülést!
Újszülött kortól rendkívül biztonságos ülések közül választhatunk (Fotó: Pápai Barna)

Hároméves tizennyolc kilós gyereknek, vagy húszkilós hétévesnek keresünk autós ülést? A választás nem egyszerű, hiszen a testmagasságot, a súlyt és az életkort is figyelembe kell vennünk miközben a legbiztonságosabb terméket keressük. Íme egy kis segítség a választáshoz!

A gyerekülésre nehezebben adunk ki nagyobb összeget, hiszen nem divattermék. Nem tologathatjuk benne büszkén a babát, ellenben megmentheti a gyerekünk életét. A döntés azonban egyáltalán nem egyszerű a különféle súly és magasságtartományokba sorolt termékek útvesztőjében.

Ráadásul azzal sem könnyű tisztába jönni, hogy a KRESZ előírásai szerint az egyes életkorú vagy magasságú gyerekek szabályosan milyen ülésben utazhatnak az autóban.

Utánajártunk a jogszabályi háttérnek és nagy tapasztalattal rendelkező székesfehérvári bababoltosokat kérdeztünk a konkrét lehetőségekről.

 

A magasság a lényeg

Mint megtudtuk, a gyermek testsúlya, és legfőképp a testmagassága határozza meg, melyik típusú ülésben utazhat a legbiztonságosabban az autóban.

„A korábbi szabályozás kilóban határozta meg, hogy mekkora gyermeknek milyen típusú ülésben kell ülnie. - avatott be Gábor Gabriella, a székesfehérvári G-Baby Boutique and Design tulajdonosa. -  "Ezekben a szabályozásokban még nem voltak benne a ma már elengedhetetlen biztonsági előírások. Mivel nagyon sok volt a baleset és sok gyermek meghalt, ezért 2013-ban nyilvánvalóvá vált, hogy ezt mindenképpen felül kell írni. Ekkor alkották meg azt a szabályozást, ami centiben határozza meg az ülések besorolását. Viszont ez csak és kizárólag az isofixszel beköthető ülésekre vonatkozik.”

Az isofixes rendszer az elmúlt másfél évtizedben gyártott személyautók többségében már elérhető. Lényege, hogy az autó ülésének ülőfelülete és háttámlája között található két U alakú fém, amire a gyerekülés talpán lévő fém kampók rákapcsolódnak, és fixen tartják az ülést a kocsiban.

Gábor Gabriella fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy megfelelően legyen bekötve a kisgyerek biztonsági öve: ne legyen túl szoros, de olyan laza sem, hogy ki tudjon bújni belőle.

„Ha nem jól van bekötve a gyerekülés – és állítólag a szülők 27%-a nem jól köti be -, baleset során ugyanúgy megsérülhet a kis utas. Hetente tíz gyerek hal meg Európában és több mint 1100 sérül meg, emiatt. Az isofixszel ezt teljesen el lehet kerülni, mert azt stabilan be lehet rögzíteni az autóba.”

 

Az első hónapok

Az újszülötteket, kisbabákat hordozóban lehet autóban szállítani. „A hordozók mindegyike beköthető az autó biztonsági övével, és mindenképpen menetiránnyal ellentétesen kell bekötni. Az első ülésre is lehet, de akkor feltétlenül kapcsoljuk ki a légzsákot.” - mondta el Gabriella.

A három funkciós babakocsikhoz is tartozik autós bébihordó, de léteznek külön kapható változatai is, olyan extrákkal, mint a gerinckiemelő párna, ami nem engedi összegörnyedni a babát, a levehető és mosható huzat, vagy az UV szűrős kupola.

„Még egy jó minőségű babakocsinál is előfordul, hogy a hozzá tartozó hordozó nem tesztelt, és bár megfelel az Európai Uniós előírásoknak, nincs ADAC minősítése. Az általunk forgalmazott Joie márkájú ülések mindegyike jó eredményeket ért el az ADAC illetve ÖMTC teszteken.” - hívta fel a figyelmet Gabriella.

A hordozók között is található már olyan, ami isofixes talpra csatlakoztatható. A talpat elég egyszer berögzíteni a kocsiban, és a hordozót csak rá kell pattintani utazáskor. Ha a baba már kinövi a hordozót, kapható ugyanerre a talpra rögzíthető gyerekülés is.

A hordozók a gyártók ajánlása szerint általában 13 kilóig használhatóak, létezik köztük dönthető és 85 centiig meghosszabbítható verzió is. Többnyire azonban ennél hamarabb, amikor a kisgyermek már stabilan ül, a szülők autós ülésre szoktak váltani.

 

Jogszabály szerint

A gépjárművekbe szerelhető gyermekbiztonsági ülések használatának a feltételeit a 1/1975 (II.5.) KPM-BM együttes rendelet 48. § (7)-es és (8)-as bekezdése szabályozza, részletesen ezen a linken olvasható. 

(7) * A gépkocsiban vagy a mopedautóban - a (8) bekezdésben foglalt kivétellel - 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható.

A gyermekbiztonsági rendszert a jármű e célra gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz, vagy az üléshez tartozó biztonsági övhöz kell a gyártója által megadott szerelési információknak megfelelően rögzíteni.

A jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban a jármű első üléséhez a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták.

A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermeket a gyermekbiztonsági rendszerhez tartozó hevederekkel (pántokkal) is rögzíteni kell.

(8) * A gyermeket nem kell gyermekbiztonsági rendszerben rögzíteni:

a) ha a gyermekbiztonsági rendszer beszerelésére a gépkocsi a gyári kialakítása alapján nem alkalmas (az ilyen kialakítású M1, N1, N2 és N3 kategóriájú gépkocsiban a 3 évnél fiatalabb gyermek nem szállítható, illetve a 3. életévét már betöltött és 150 cm-nél kisebb testmagasságú gyermek az első ülésen nem szállítható);

b) ha gépkocsi hátsó ülésén utazik, 3. életévét már betöltötte, legalább 135 cm magas és az üléshez beszerelt biztonsági övvel - testméretéhez igazodóan - biztonságosan rögzíthető;

c) ha taxi üzemmódban használt taxi gépkocsi és a személygépkocsis személyszállítást végző gépkocsi hátsó ülésén utazik;

d) ha a rendvédelmi szervek gépkocsijában vagy a mentő gépkocsi betegellátó terében utazik;

e) a menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszban;

f) a nem menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszban, ha álló utasokat is szállíthat;

g) ha 3. életévét még nem töltötte be és állva utazik az autóbuszban;

h) ha külön jogszabályban * meghatározott orvos által kiállított igazolással rendelkezik.

 

Váltás hordozóról gyerekülésre

Számos variációból választhatunk, amikor először ültetjük biztonsági ülésbe gyermekünket az autóban. Az úgynevezett i-size szabvány szerint besorolt ülések testmagasságban adják meg, hogy melyik gyerek számára melyik ülés alkalmas. Ez azért fontos, mert így oldalról is a megfelelően van védve a gyermek az ütközéstől.

"Minden ülésre jellemző, hogy beépített oldalirányú ütközéselnyelő betét van bennük, mert állítólag a balesetek 25 százaléka oldalirányból történik.  - fejtette ki Gabriella.   - Hasznos, ha az ütközéselnyelő betét oldalt egy mozdulattal rápattintható vagy levehető, mert mindig az ablak felőli oldalon van rá szükség. Ez a leszedhető funkció általában a nagyobb magasságra és testsúlyra kialakított ülésekre jellemző. És ha például egy családi autóban három gyerekülést szeretnének egymás mellett elhelyezni, akkor a fölösleges betéteket le lehet szedni, és jobban elfér a három ülés egymás mellett."

Létezik különböző szűkítőbetétekkel ellátott, többféle szögben dönthető ülés, ami a születéstől egészen 12 éves korig használható, életkornak megfelelően alakítva.

Olyan ülést is választhatunk, ami 9-36 kilogrammos gyerekek számára ajánlott. Van köztük meghosszabbítható ülőfelülettel rendelkező, illetve olyan is, amiben elöl egy pajzs is védi a gyermeket. De nézzük sorban a lehetőségeket:

A négy fokozatban állítható pajzs plusz energiaelnyelő egy ütközés során. Sok gyerek azért szereti, mert olyan, mintha egy kis asztalka lenne előtte.  (Fotó: Pápai Barna)
A négy fokozatban állítható pajzs plusz energiaelnyelő egy ütközés során. Sok gyerek azért szereti, mert olyan, mintha egy kis asztalka lenne előtte. (Fotó: Pápai Barna)

 

Ha a gyermek bezárva érzi magát a pajzsban, praktikus a belső biztonsági öves változat (Fotó: Pápai Barna)
Ha a gyermek bezárva érzi magát a pajzsban, praktikus a belső biztonsági öves változat (Fotó: Pápai Barna)

 

Előrebukásgátló lábbal felszerelt ülés, mely az autó padlójához rögzíthető (Fotó: Pápai Barna)
Előrebukásgátló lábbal felszerelt ülés, mely az autó padlójához rögzíthető (Fotó: Pápai Barna)

 

Isofixxel a legbiztonságosabb rögzíteni (Fotó: Pápai Barna)
Isofixxel a legbiztonságosabb rögzíteni (Fotó: Pápai Barna)

 

A legnagyobbaknak

A legnagyobb gyerekeknek szánt kategóriánál nincs az ülésben sem külön öv, sem pedig pajzs, hanem ugyanúgy vannak bekötve a gyerekülésbe,ahogy a felnőttek, az autó biztonsági övével. Ezeket az üléseket ellátták egy kis öv elvezetővel (a fotón a piros műanyag), hogy ne közvetlenül a nyakánál haladjon  el a biztonsági öv.

Az autó biztonsági övével rögzíthető ülések a legnagyobbaknak (Fotó: Pápai Barna)
Az autó biztonsági övével rögzíthető ülések a legnagyobbaknak (Fotó: Pápai Barna)

"Fontos, hogy mi kössük be a gyereket, ne rá bízzuk ezt a felelősséget! - hangsúlyozta Gábor Gabriella.  -  Figyeljünk arra is, hogy a biztonsági öv sehol ne legyen megtekeredve."

 

Mikortól lehet ülésmagasítót használni?

"Ameddig csak lehet, gyerekülésben üljön, mert addig védve van valamennyire a válla, a feje, egészen addig, amíg belefér az ülésbe és nem nő túl a háttámláján. 150 centis magasságig használhatóak általában ezek az ülések. Szét lehet őket szerelni és egy pattintással ülésmagasítóvá alakítani. Utóbbira pedig azért van szükség, hogy feljebb üljön a gyerek, az öv ne a nyakánál menjen el. Viszont a KRESZ megengedi, hogy 135 cm magasságtól ülésmagasítót használjunk, amit önmagában is meg lehet vásárolni. " - fejtette ki Gabriella.

A legnagyobb típusú ülés 15 kilótól 36 kilóig ajánlott, de itt is figyelembe kell venni a gyerek magasságát. "Egy jó húsban lévő hároméves lehet, hogy már 17 kiló, de még nincs meg a magassága hozzá. Nekik a kisebbeknek való ülés a biztonságosabb! Ezért is jó, hogy kitalálták az i-size besorolást."


Biztos, hogy babakocsiból kell a drágább?

Sokan hüledezve néznek egy százezer forintos gyerekülésre, de kifizetnek két-háromszázezret egy álomszép babakocsiért, amiben büszkén tologathatják a babájukat. "Volt olyan vásárló nálunk, aki elszégyellte magát, amikor rájött, hogy többet költött a telefonjára, mint amennyit elsőre sokallt volna kiadni a gyerekülésre." - mesélte Gabriella. 

Ne feledkezzünk meg arról, hogy a gyerekülést nem feltétlenül csak két évig használjuk, hanem lényegesen tovább.

A megfelelően megválasztott ülés pedig megmentheti a gyerek életét.

 

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • Újra akadálytalanul lehet közlekedni az M1-es autópályán Budapest és Tatabánya között
    Újra akadálytalanul lehet közlekedni az M1-es autópályán Budapest és Tatabánya között
  • Tűzvész tombol Kalifornia déli vidékein
    Tűzvész tombol Kalifornia déli vidékein
  • Hamis parfümszállítmányon ütött rajta a NAV
    Hamis parfümszállítmányon ütött rajta a NAV
  • 10 milliárd forintos többletforrás a falugazdász programra
    10 milliárd forintos többletforrás a falugazdász programra