3 évnél régebbi cikk

Megmutatjuk, ki a titokzatos gyümölcsadományozó a csókakői várnál
·Életmódgyümölcs·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Fináncz Imre
Megmutatjuk, ki a titokzatos gyümölcsadományozó a csókakői várnál
·Életmódgyümölcs·Utolsó frissítés: undefined

Hogyan jut eszébe egy fiatalembernek, hogy ingyen osztogassa a gyümölcsöt kertjéből? – Kiderül az alábbi cikkből!

Fináncz Imre 2019 augusztusában járt először Csókakőn. Csomagszállító futárként dolgozott akkoriban, Budapestről járt le minden nap a környékre.

Amikor először megláttam a települést, ahogy a 81-es főútról bekanyarodtam, lélegzetelállító, varázslatos kép tárult elém.” – emlékezett vissza – „Egy csomagot kellett elvinnem egy címre, s velem volt a feleségem is. Tudtam, hogy lesz egy kis szabadidőm, így úgy készültünk, hogy kirándulunk majd egy kicsit. Felmentünk a várba, ami azonnal a szívembe lopta magát. Valami azt sugallta, hogy nem szabad kihagynom ezt a páratlan élményt – és jó volt a megérzésem. A várból lejövet mondtam a páromnak, hogy 2020-ban itt fogok házat venni és itt szeretnék majd dolgozni a várnál. Ez ott, abban a pillanatban fogalmazódott meg bennem, és a Jóisten meghallgatta a kérésemet!”

Olyannyira, hogy idén januárban sikerült is a településre költöznie, majd pár hónapra rá munkát kapott a várban. Igaz, hogy havonta 10 napot dolgozik csak ott, ám ezt akkor is egy valóra vált álomnak éli meg.

Ez is bizonyítja, hogy az álmainkat nem szabad feladni!” – jelentette ki – „A legfontosabb szempont, amiért ide költöztem, nemcsak az volt, hogy rendkívül tiszta a település levegője, a terület pedig jól rendezett, folyamatosan gondozott, hanem az is befolyásolta a döntésemet, hogy a közelben lakik a négyéves kisfiam, és szerettem volna minél több időt vele tölteni. Minden alkalommal, amikor felmegyek a várba, az számomra olyan, mintha először tenném meg az utat. Elsétálok a zászlóig és büszkeséggel tölt el a csodálatos panoráma és hálát érzek, amiért itt élhetek.”

S, ha már ennyire jól érzi magát ehelyütt, hát másoknak is igyekszik örömet okozni!

Aki mostanában ellátogatott a várhoz, találkozhatott a bejáratnál egy nagy ládával. A láda mindig tele rakva gyümölccsel, s a rajta lévő felirat szerint bárki ingyen vihet belőle!

Az önzetlen adományozó pedig nem más, mint Imre, aki zártkerti ingatlanján cseresznyét, körtét, almát, meggyet és szőlőt termel.

Amikor felismertem, hogy milyen sok gyümölcs érik az én kis Édenkertemben, úgy döntöttem, hogy jelképes összegért értékesíteni fogom. Tudom, hogy milyen drága az alma és a körte és gondoltam, 200-300 Ft-ért elérhetővé teszem azok számára, akik nem tehetik meg, hogy olyan sok pénzt kiadjanak érte, mint amennyit az áruházakban és a piacokon elkérnek az embertől. Aztán   megváltoztattam ezt az elképzelésemet a vírus miatt, hiszen ebben az időszakban sokan váltak munkanélkülivé, csökkentették a munkaidejüket, a fizetésüket, vagy egyszerűen csak többlet-terheket kénytelenek elviselni, és a gyümölcsre, az egészségre már nem jut a családi kasszából. Ezért kiírtam a Facebook-oldalamra, hogy a rászorulóknak ingyen adok almát, jöhetnek érte! Nagy megdöbbenésemre senki se jelentkezett. Vagy azért, mert szégyellte, hogy rászorul, vagy talán nem hitte el, hogy ingyen adom. Olyan ember persze felkeresett, aki el szeretett volna vinni 15 kg-ot, aztán megtudtam, hogy értékesíteni akarja a saját zöldségesében és ezt persze nem tartottam tisztességesnek…”

Aztán látott a Facebook-on egy posztot, mely arról adott hírt, hogy valaki ingyen osztotta az almát a túrázóknak. Ez nagyon megtetszett neki, s eldöntötte, hogy ha már úgyis ott van a várban, s amúgy is szeretne segíteni az embereken, akkor (hasonlóképp) a tettek mezejére lép!

Van egy mondás Mohamedről és a hegyről. No, ha nem jött el hozzám senki, hogy elviegye az ingyen gyümölcsöt, akkor majd én elviszem nekik!” – mesélte – „Beraktam egy ládába és kiírtam egy kartonra, hogy ingyen viheti bárki! Így azok, akik meglátogatják a várat, hozzájuthatnak ehhez a vitaminforráshoz akkor, amikor épp szolgálatban vagyok. Így tudok kedveskedni minden fáradt túrázónak, aki akár emlékbe is hazaviheti a csókakői almát. Számomra megtiszteltetés és öröm, hogy segíthetek embertársaimnak, mert azt kell adni az embereknek, amit mi is kapni szeretnénk. Ebben a vírusos időszakban pedig egyébként is a legjobb, amit tehetünk, az az ajándékozás.”

Aki szeretne gyümölcsöt kapni a jószívű fiatalembertől, az keresse fel Csókakőn, az Ezerjó utcában, a helyi várnál, vagy írjon neki a Facebook-oldalán. A körte már elfogyott, de almáért még lehet jelentkezni!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek