Cloudy5 °C
2020. december 4. péntek Barbara, Borbála
Menü
Házhozszállítás

Milyen lesz az intermodális központ Székesfehérváron?

Milyen lesz az intermodális központ Székesfehérváron?
Látványterv (illusztráció) (Fotó: szekesfehervar.hu)

Kaposvár volt az első, ahol Magyarországon intermodális központot létesítettek, de Fehérváron is komoly tervezési szakaszba lépett a vasút környékének átalakítása. A cél, hogy a távolsági busz- és vonatközlekedést összehangolják, és ebbe kapcsolódjon be a városi buszközlekedés is.

A nagyberuházás nem csupán a belváros forgalmát csökkentené, de újabb parkolókat, közösségi teret és korszerűbb, átláthatóbb, összehangolt közlekedést eredményezne. Utánajártunk, és megkérdeztük a Közlekedési irodát, hogyan alakul majd át a vasútállomás és környéke.

Mi lesz a Vasvárival?

Az intermodális csomópont létrehozásának egyik feltétele, hogy a Vasvári gimnáziumot el tudják költöztetni. A középiskolai campus tervei már készülnek, illetve az elbontásra kerülő épületek bontási tervein is dolgoznak a szakemberek. A teljes projekt finanszírozása ügyében még további egyeztetésekre van szükség, ezek lezárultát követően lehet indítani a közbeszerzést – tudtuk meg a Városháza Közlekedési Irodájának vezetőjétől. A tervek szerint a Vasvári gimnázium épülete megmarad, az intermodális központ kialakítása csak a gimnázium udvarát érinti, abból vesz el területet mind a Béke tér, mind a vasút felől.

Így alakul át a környék

A nagyberuházás lényege, hogy a busz- és a vonatközlekedést teljesen összehangolják, ezért a Volánbusz számára helyet kell kialakítani a vasútállomás épületében. Ennek megfelelően lesznek belső átalakítások, így az autóbusszal utazókat is ebben az épületben tudják majd kiszolgálni. De nemcsak az épület, a környéke is átalakul: A Vasvári Pál Gimnázium mögött egy parkolóház és felszíni parkolók valamint a Széchenyi út irányába egy busztároló és a gépjárművezetőket kiszolgáló szociális épület létesül. A Közlekedési Irodától azt is megtudtuk, hogy a Béke téren kap helyet egy tizenegy indítóállásos buszpályaudvar, a vasútállomás főbejárata és a keleti szárny által határolt területen pedig közösségi tér létesül.

A közúti forgalmat is érinti

Jelzőlámpás forgalomirányítás lesz a Lövölde utca és a Mártírok útja, a Deák Ferenc utca és a Béke tér valamint a Prohászka út és a Kaszap István utca csomópontjában: „A helyközi buszok jelentős része nem ezeken a kereszteződéseken keresztül jár majd, hanem a Széchenyi úton, az aluljáró közelében kialakítandó jelzőlámpás csomópontról nyílik majd egy, a vasúttal párhuzamos kiszolgálóút a parkolókhoz és a buszpályaudvarhoz.” – magyarázza az irodavezető. A helyi autóbuszok a Mártírok útja – Prohászka út útvonalon átmenőjáratként közlekednek majd, a tervek szerint közös peronos, összehangolt átszállást biztosítva az egyes vonalak között.

Nagy Zsolt azt is kiemelte, hogy minden úthálózati elem a kerékpárosok részére is megoldja a biztonságos közlekedést kerékpársávok kialakításával.

Hidat építenek a vasút fölé

Nagy területet érint a beruházás, és ennek minden vonzatát kezelni kell: A gyors és pontos autóbusz-közlekedéshez a városi úthálózat kapacitásait is növelni kell, ezért az Új Váralja sor fejlesztése és összekötése a Martírok útjával a Takarodó út meghosszabbításaként egy vasút feletti híddal elengedhetetlen a beruházáshoz. – tudtuk meg a Közlekedési Irodától.

Parkolók és parkolóház

Két területen is létesül nagyobb kapacitású parkoló: a vasút déli oldalán, a gyalogos-felüljáró előtt egy körülbelül százharminc férőhelyes parkoló és száz bicikli elhelyezését biztosító kerékpártámasz épül.

„Ez a P+R parkoló úgy lesz kialakítva, hogy helyi autóbuszjáratokat is tud fogadni, így a déli városrészeknek gyorsabb elérést tudunk adni a vasúthoz.” – mondja a szakember.

A gimnázium és a posta épülete mögött felszíni parkolóban és fedett parkolóházban mintegy kétszázötven férőhelyet alakítanak ki, melyek a Széchenyi útról és a Kaszap István utcából is megközelíthetők lesznek. Emellett a Mártírok útján úgynevezett Kiss&Ride helyek létesülnek, ahol utasokat lehet felvenni illetve letenni.

Ez a terület is el lesz látva kerékpártámaszokkal: vasútállomás első peronjának gimnázium felőli végén százhatvannégy, a Mártírok útja felőli végén, a gyalogos-felüljáró lábánál kétszáznyolc kerékpár számára épül kerékpártámasz. Fontos változás, hogy a gyalogos-felüljárónak köszönhetően a bérlettel rendelkezőknek vagy a mobiltelefonon jegyet, bérletet vásárlóknak a vasútállomás épületébe be sem kell majd menniük.

Változik a menetrend is

Persze nem minden. Annyit már tudunk, hogy a vasúti menetrend nem fog változni – az autóbuszok menetrendjét kell a vasúthoz hangolni. Ez kettős feladat, hiszen a helyközi járatok ellátásáért az Innovációs és Technológiai Minisztérium felelős, vagyis országos hatáskörű döntés kell a változtatáshoz, a helyi autóbuszközlekedés megrendelője pedig az önkormányzat, így a hálózat és a menetrend kialakítása városi feladat.

„Külső szakértő bevonásával készül az új hálózat és menetrend terve, melynek bevezetése akár több ütemben is megvalósítható lesz.” – mondta a Közlekedési Iroda vezetője.

A vasút környéke is átalakul

Az igazán látványos átalakulás a Béke téren lesz, hiszen a vasútállomás főbejárata előtt illetve a keleti szárny felé eső területen egy közösségi tér alakul ki várakozásra alkalmas felületekkel, növénykazettákkal. A jelenlegi parkoló helyét a helyközi autóbuszok le- és felszállóperonjai foglalják majd el. 

Mikor indulhat a kivitelezés?

A beruházást a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. hajtja végre az előkészítéstől a használatba vételig, majd ezután adja át az üzemeltetőknek. Jelenleg a tenderterveket készítik, ezek egyeztetései zajlanak.

„Ebben a fázisban nem lehet pontosan megmondani, mikor indulnak a munkálatok.” – mondta Nagy Zsolt. Amennyiben a terveket jóváhagyják, a NIF Zrt.-nek feltételes kivitelezői közbeszerzési eljárást kell lefolytatnia, ezt követően a költségek ismeretében dönt a kormány a forrás biztosításáról. Ha megvan a forrás, elkezdődhet az intermodális központ megvalósítása.

Tervezik a közösségi közlekedés fejlesztését is

Érdeke a városnak is, hogy a helyi közösségi közlekedés a jövőben minél több modern meghajtású, akár megújuló energiával működő autóbusszal legyen ellátva.

"Jelenleg vizsgálják a szakemberek annak lehetőségét, hogy egy nagyobb elektromosbusz-flotta töltése hol és hogyan oldható meg, hiszen itt nagy teljesítményre van szükség. Előrehaladottak a fejlesztések a hidrogéncellás technológiákban is, aminek alkalmazása tíz-tizenöt éves távlatban szintén megfontolandó!” – tudtuk meg a Közlekedési Irodától.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár