3 évnél régebbi cikk

Google Pay: okostelefonos fizetés androidosoknak
Fehérvár Médiacentrum fotója
freepik.com
Google Pay: okostelefonos fizetés androidosoknak

A pénzügyi technológiák sosem látott tempóban fejlődnek. Szinte percről perce jelentenek be valami újdonságot a kisebb és nagyobb pénzügyekben jártas fintech cégek. Az elmúlt hét újdonsága a sokak által régóta várt Google Pay.

Bankkártyával, egy érintéssel fizetni már nem nagy kunszt. Lassan inkább azon csodálkozom, amikor egy-egy ügyfél az Excomban még a régi chipkártyás vagy mágnescsíkos bankkártya terminált keresi, miközben azt a nagyobb bankkártya-terminálokat üzemeltető cégek egyre inkább hanyagolják. Persze a bankkártya-kibocsátók is már érintéses fizetésre alkalmas NFC-s kártyákat osztanak az ügyfeleknek.

Az NFC-s technológia alapjában véve nem újdonság. A modernebb okostelefonok már évek óta használják, csak hát az elején ez még inkább az eszközök közötti kommunikációs platformként működött. Aztán az idő előrehaladtával, ahogy teret hódítottak az érintős kártyák - melyek szintén ezt a technológiát használták -, úgy lett népszerű a telefonokba beköltöző bankkártya.

Maga a Google Pay sem annyira technológiai újdonság. Sokkal inkább azért érdekes, mert sok év lemaradás után, a hazánkban tavaly nyáron debütáló Apple Payt követően a múlt héten megérkezett az androidos felhasználók számára is a telefonba költöztethető bankkártyás fizetés lehetősége.

A Google Pay és az Apple Pay által kínált lehetőségek azért érdekesek, mert általuk - bankkártya-kibocsátótól függetlenül - lehetőségünk van bankkártyánk digitalizálására is. Természetesen addig, amíg vártunk az Apple és a Google bankfüggetlen megoldásainak hazai megjelenésére, a hazai bankok egy része saját alkalmazást fejlesztett az érintéses telefonos fizetésre. Azonban ezek mindig csak a saját ügyfeleik részére voltak elérhetők.

Univerzálisként talán a hazai Simple alkalmazást szokták említeni, de ennek lehetőségeiben azért vannak korlátok.

Minek a telefon, ha van bankkártyám?

A kérdés jogos. Nyilván a lehetőség egy olyan kényelmi funkció, mellyel nem kötelező élni, azonban rettentően kényelmes. Telefon nélkül lassan már a garázsig sem megyünk el, hát még a sarki kisboltig. Mivel a készpénzmentes fizetési lehetőségek hazánkban is hódítanak, így kézenfekvő, hogy bankkártya helyett a telefonunkat használjuk.

Biztonsági szempontból sem utolsó ez a lehetőség: míg bankkártyával 15 000 forintig PIN-kód megadása nélkül is fizethetünk, addig a mobilos fizetés esetén csak akkor tudunk fizetni, ha telefonunkat feloldjuk.

Ehhez a plusz biztonsági funkcióhoz csak annyi kell, hogy beállítsunk telefonunkra egy olyan feloldó kódot, melyet csak mi ismerünk. Így ha telefonunkat el is hagynánk, akkor a beállított biztonsági kód hiányában fizetni sem lehet vele, szemben a klasszikus bankkártyával, ahol ez a rizikó fennáll.

Google Pay a gyakorlatban

Magát a Play Áruházból letölthető Google Pay alkalmazást eddig is sokan használták, bár mivel az nem volt hivatalosan elérhető hazánkban, trükközni kellett vele.

A Google Payt a múlt heti indulástól kezdve úgy lehet használni, hogy az alkalmazást külön telepíteni nem is szükséges, ugyanis integrálva van az Android-rendszerébe, annak ellenére, hogy létezik a letölthető alkalmazás is.

Azonban fontos megjegyezni, hogy az alkalmazást a Play Áruházban keresgélve nem fogjuk megtalálni, melynek egyik oka, hogy az indulás pillanatában a Google egyik hazai bankkal sem kötött még együttműködési megállapodást.

(Fotó: pay.google.com)

Akkor most van is, meg nincs is?

A hazai indulás pillanatában a Google a nagy fintech cégekkel közösen indította el a lehetőséget. Így most még csak a Revolut, Curve és Monese pénzügyi szolgáltatók bankkártyáit tudjuk digitalizálni. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy az említett bankkártyák applikációiban beállítjuk, hogy bankkártyánkat a Google Pay keretében szeretnénk használni. Külön a Google Pay nem is kell.

Ha bekapcsoljuk telefonunk beállítási lehetőségeiben az NFC-kapcsolatot, akkor máris fizethetünk telefonunkkal.

Ha mégis kíváncsiak lennénk a fizetési opciók beállításaira, esetleg nem sikerül a bankkártya hozzáadása, akkor azt Androidos telefonunk menüjében ellenőrizhetjük: Beállítások > Google > Fiókszolgáltatások > Google Pay. Itt amúgy van lehetőség más bankkártyák hozzáadására is, de mint azt már említettem, ez egyelőre csak a Revolut, Curve, Monese esetében lehetséges.

Az idő előrehaladtával nyilván a Google célja az, akárcsak az Apple Pay esetében is, hogy minél szélesebb körben tudjon szolgáltatni. Ehhez szükséges a pénzügyi együttműködés a hazai bankokkal, melyre gyanúm szerint nem kell majd sokat várni. Várhatóan a jövő év elején már bőven lesznek olyan hazai bankok is, melyek szerződést kötnek a Google Pay használatára.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek