Fair6 °C
2021. március 6. szombat Leonóra
Menü
Házhozszállítás

Télre is maradt a gólya a Velencei-tónál

Télre is maradt a gólya a Velencei-tónál
Gólyát általában zöldellő erdők és mezők felett látunk repülni, de most a téli szürkületben tűnik fel (Fotó: Kiss László)

Idén sem jósolnak zord telet a meteorológusok, így talán nem fog fázni az a gólya sem, amelyiket Sukoró környékén láthatunk repdesni. Bár időjárásjelentést nem hallgatnak a gólyák, valamiért egy közülük mégis itt maradt.

Amikor egy gólya megjelenik december elején a Velencei-tó partján, és röpköd a környező települések felett, sokaknak feltűnik, hogy valami nincs rendjén. Meg is indultak a telefonok a Vadmadárkórházba, és mindenki azt kérte, hogy az állatvédők mentsék meg a madarat.

Ilyenkor Berkényi Tamásék elmondják, hogy igen, tudják, ismerik ezt a madarat, haza fog jönni, ahogy minden nap teszi: „Valaki a múltkor telefonált, és annyira nem hitte el, amit mondtam, hogy eljött a madár után és megnézte, mert maga akart meggyőződni róla, hogy tényleg van ilyen!” – mesélte a Vadmadárkórház vezetője. –  „Még a nyáron került be hozzánk: volt egy szárnysérülése, amiből felgyógyult, így azt gondoltuk, hogy a másik tizenkét, idén elengedésre váró gólyával ő is el fog menni augusztus végén Magyarországról” 

A gólya azonban úgy döntött, valamiért nem tart a többiekkel délre. „Nem tudjuk ennek okát, hiszen nagyon jó a kondíciója, tökéletesen repül, teljesen rendben van a madár.”

Az itt maradt gólya végül addig húzta az időt, amíg lemaradt a gyülekezésről, így a nagy útról is: „Egyszer csak azt vettük észre, hogy még mindig van egy tökéletesen repülőképes gólyánk, aki minden reggel felszáll Sukorón, elmegy a Velencei-tóra, melynek leginkább a Szúnyog-szigeti részét kedveli. Aztán mindig visszarepül a Vadmadárkórházba, és az éjszakákat rendszeresen itt tölti. Minden nap megvárja a reggelit, majd elrepül, és minden este hazajön vacsorára” – meséli Berkényi Tamás.

Ennek a gólyának nem adtak nevet, de tavaly volt egy hasonló eset: azt a gólyát Kázmérnak nevezték el. Kázmér végül tavasszal elment és csatlakozott a többiekhez. – „A mostani gólyánk nem annyira Szúnyog-sziget-függő, mint Kázmér volt, de nagyon szereti ezt a környéket. Meglátogatta már a kajak–kenu-pályát, eljár a környékbeli szántóföldekre, de van olyan nap, amikor a saját házunk kéményén álldogál.”

Hamarosan elkészül a madárröpte
Az E.on tíz oszlopot ajánlott fel a Vadmadárkórház számára, sőt az oszlopok lefúrásának munkálatait is vállalta a cég. A madárröptére azért van nagy szüksége a Vadmadárkórháznak, mert ebben tudják megvizsgálni, hogy a madár megfelelően tud-e repülni, mielőtt visszaengedik a természetbe. A sukorói Vadmadárkórházban jelenleg több mint nyolcvan madár gyógyul, a szerencsésebbek pedig arra várnak, hogy visszatérjenek a természetbe. A következő hetekben a felnőtté vált fülesbaglyok, macskabaglyok nyerik vissza szabadságukat, immár gyógyultan, egészségesen.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

  • Tucatszor is Tündérszó – április közepéig lehet beküldeni a meséket a pályázatra
    Tucatszor is Tündérszó – április közepéig lehet beküldeni a meséket a pályázatra
  • Megkezdődött a Duna-parti terület helyreállítása Szigetszentmiklósnál
    Megkezdődött a Duna-parti terület helyreállítása Szigetszentmiklósnál
  • Március 9-ig várja  a VOKE a gyermekrajzokat
    Március 9-ig várja a VOKE a gyermekrajzokat
  • Tíz székesfehérvári szállodát üzemeltető vállalkozás nyújtott be kérelmet
    Tíz székesfehérvári szállodát üzemeltető vállalkozás nyújtott be kérelmet
  • Rekordot döntött az új fertőzöttek és a lélegeztetőgépre kapcsoltak száma
    Rekordot döntött az új fertőzöttek és a lélegeztetőgépre kapcsoltak száma
  • Erdő Péter bíboros elrendelte a nyilvános szentmisék szüneteltetését
    Erdő Péter bíboros elrendelte a nyilvános szentmisék szüneteltetését
  • Csak időpontfoglalás alapján fogadják az ügyfeleket az adóhivatal központi ügyfélszolgálatain
    Csak időpontfoglalás alapján fogadják az ügyfeleket az adóhivatal központi ügyfélszolgálatain
  • 7269 az új fertőzöttek száma, elhunytak 146-an
    7269 az új fertőzöttek száma, elhunytak 146-an

Eseménynaptár

  • Ha a helyzet engedi, június végén lesz a Tűzzel-Vassal Fesztivál a kézművesekkel
    Ha a helyzet engedi, június végén lesz a Tűzzel-Vassal Fesztivál a kézművesekkel
  • Nem kötelező, de drágul és elkezdték felvásárolni az FFP2-es maszkot
    Nem kötelező, de drágul és elkezdték felvásárolni az FFP2-es maszkot
  • A kormány több mint 250 milliárd forintot biztosít idén a magyar falvak fejlesztésére
    A kormány több mint 250 milliárd forintot biztosít idén a magyar falvak fejlesztésére
  • Akik enyhe tünetekkel estek át a fertőzésen, azok közül is egyre többen jelentkeznek az orvosoknál
    Akik enyhe tünetekkel estek át a fertőzésen, azok közül is egyre többen jelentkeznek az orvosoknál
  • Kápolnásnyéken tartották a Vörösmarty Versünnep döntőjét
    Kápolnásnyéken tartották a Vörösmarty Versünnep döntőjét
  • Drogterjesztő banda tagjait fogták el a rendőrök Csongrád-Csanád megyében
    Drogterjesztő banda tagjait fogták el a rendőrök Csongrád-Csanád megyében
  • Az Egyesült Államokban adták be eddig a legtöbb koronavírus elleni védőoltást a világban
    Az Egyesült Államokban adták be eddig a legtöbb koronavírus elleni védőoltást a világban
  • Rövidesen a 65 év fölöttiek is kaphatnak AstraZeneca védőoltást Ausztriában
    Rövidesen a 65 év fölöttiek is kaphatnak AstraZeneca védőoltást Ausztriában
  • A székesfehérvári önkormányzat segít a gyermekfelügyelet megszervezésében, helyszínt is biztosít
    A székesfehérvári önkormányzat segít a gyermekfelügyelet megszervezésében, helyszínt is biztosít
  • A második elődöntővel folytatódik ma a Dal 2021
    A második elődöntővel folytatódik ma a Dal 2021
  • Befőzőautomatákat adtak át Bicskén
    Befőzőautomatákat adtak át Bicskén
  • Kezelési költség nélkül visszaváltják a márciusi helyközi bérleteket
    Kezelési költség nélkül visszaváltják a márciusi helyközi bérleteket
  • Továbbra is lehet majd elvitelre vásárolni, rendelni az éttermekből
    Továbbra is lehet majd elvitelre vásárolni, rendelni az éttermekből