3 évnél régebbi cikk

Ingyenesen tömegközlekedhetnek a szociális, rendvédelmi és közigazgatási dolgozók is
·Hírektömegközlekedés·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
koronavirus.gov.hu
Ingyenesen tömegközlekedhetnek a szociális, rendvédelmi és közigazgatási dolgozók is
·Hírektömegközlekedés·Utolsó frissítés: undefined

Az egészségügyi dolgozók mellett december 16-tól a védekezésben résztvevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket.

A kormány az ingyenes utazási lehetőség biztosításával is a vírussal szembeni eredményes küzdelmet támogatja. Az ingyenes utazáshoz munkáltatói igazolás szükséges arról, hogy a személy a veszélyhelyzettel összefüggő vagy a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása érdekében szükséges feladatokat lát el.

November eleje óta vehetik igénybe a helyközi és helyi tömegközlekedési eszközöket menetjegy megvásárlása nélkül az egészségügyi dolgozók és a védekezésbe bevont, orvosegyetemi hallgatók. A kormány új rendeletében jelentősen kiterjeszti a kedvezményezettek körét. Ha a vírus elleni védekezésben vesznek részt, ingyen utazhatnak a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál dolgozók, a közszolgálati tisztviselők és kormánytisztviselők, a honvédelmi vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél jogviszonyban állók is.

A kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe. Az igazolás a kormányrendelet mellékleteként elérhető a Magyar Közlöny 9443. oldalán, ugyanitt érdemes tájékozódni az érintettek pontos köréről is.

Forrás: koronavírus.gov.hu

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek