Clear sky6 °C
2021. március 7. vasárnap Tamás
Menü
Házhozszállítás

A válság ellenére stabil évet zárt a Videoton 2020-ban

Az előzetes adatok alapján a Videoton Holding Zrt. a válság ellenére kiegyensúlyozott évet zárt: a vállalatcsoport árbevétele valamennyivel a 2019-es szint felett fog realizálódni, és várhatóan eléri a 192 milliárd forintot.

A tavalyi év zárásakor egy globális lassulás egyértelmű jelei körvonalazódtak, majd a koronavírus okozta globális járvány és a nyomában fellépő gazdasági krízis ellenére nem csak "túléltek", hanem fejlődtek is. A társaságcsoport dolgozói létszáma a vírusjárvány negatív hatásai miatt április-májusban jelentősen csökkent, ugyanakkor az év végére - a magyarországi munkavállalókat figyelembe véve - szinte teljesen visszatért az év eleji szintre.

A portfólióban továbbra is az elektronikai gyártás és szerelés képviseli a legnagyobb arányt, amely az előző évekhez képest tovább tudta növelni az árbevételét.

Iparági megoszlás tekintetében az autóiparban elsőként jelentkező válság ellenére ez a szektor megőrizte vezető szerepét, az elektromobilitás fejlődésével pedig az e-car alkatrész gyártásokhoz kapcsolódó lehetőségeknek köszönhetően új piaci területek nyílnak meg a cég számára.

Sinkó Ottó társ-vezérigazgató elmondta, hogy a cégcsoport többnyire exportra termel, ezért számukra előnyös volt a forint leértékelődése, kompenzálta az előzetesen prognosztizált visszaesést.

„Cégenként eltérő az árbevételünk alakulása. Van olyan cég, amelyik az előző évi alatt teljesített, és van olyan, amelyik fölötte, és összességében vállalatcsoporti szinten meg fogja haladni az árbevételünk az előző évit. Ugyanígy meg fogja haladni az iparűzési adó alapunk is az előző évit, akár Fehérvár vonatkozásában, akár a többi telephelyünk vonatkozásában."

Megjegyezte, hogy a jövő évet illetően az üzleti várakozásaik biztatóbbak, mint tavaly ilyenkor voltak, vagyis az idei nettó árbevételt várhatóan túl fogják szárnyalni 2021-ben.

A társ-vezérigazgató szerint óvatos optimizmusuk főként azoknak az új üzleteknek köszönhető, amelyeket idén kötöttek: a Videoton EAS Kft. a vírus miatt erősödő wifi kommunikációs igényeket tudta új vevőn keresztül jól realizálni, míg a VT Metal Kft. és a VT Autóelektronika az elektromobilitás terén létrejött új megállapodásoknak köszönhetően gyárt majd elektromos autókba épülő alkatrészeket.

Utóbbi tagvállalat nemrégiben részesült állami támogatásban a Nagyvállalati beruházásösztönző programban, amit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentett be múlt csütörtökön. A Videoton Autóelektronika korszerű gyártóberendezéseket szerez be a támogatásból, melyekkel az elektromos és hibrid járművek alkatrészeinek előállítását végzik majd.

A 100 százalékban magyar tulajdonú Videoton cégcsoport a harmadik legnagyobb európai székhelyű szerződéses gyártó. A társaságcsoport székesfehérvári székhellyel Magyarországon kilenc, Bulgáriában és Szerbiában 1-1 telephellyel rendelkezik.

A csoport munkavállalói létszáma mintegy hétezer fő jelenleg, melyből hatezer Magyarországon, ezer fő Bulgáriában dolgozik.

(mti/fmc)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

  • A korlátozások miatti veszteségek enyhítésére több intézkedést is hozott a kormány
    A korlátozások miatti veszteségek enyhítésére több intézkedést is hozott a kormány
  • Országos razzia kezdődik az utakon holnaptól
    Országos razzia kezdődik az utakon holnaptól
  • A dalai láma is megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját
    A dalai láma is megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját
  • Véget ért Aucklandben az egyhetes zárlat
    Véget ért Aucklandben az egyhetes zárlat
  • Takarítás vegyszerek nélkül
    Takarítás vegyszerek nélkül
  • A 60 év felettieket oltották szombaton Székesfehérváron
    A 60 év felettieket oltották szombaton Székesfehérváron
  • Megérkeztek az első szlovák koronavírusos betegek Lengyelországba és Németországba
    Megérkeztek az első szlovák koronavírusos betegek Lengyelországba és Németországba
  • A holnap kezdődő kéthetes zárással megszakítható a fertőzési lánc
    A holnap kezdődő kéthetes zárással megszakítható a fertőzési lánc

Eseménynaptár

  • Egy túlsúlyos- és túlméretes szállítmány indul el a hegyeshalmi határállomásról
    Egy túlsúlyos- és túlméretes szállítmány indul el a hegyeshalmi határállomásról
  • Oltás: telefonon és e-mailben is lehet pontosítani az adatokat
    Oltás: telefonon és e-mailben is lehet pontosítani az adatokat
  • Elmaradt a nagy roham a fehérvári boltokban és reggeltől estig dolgoztak a fodrászok
    Elmaradt a nagy roham a fehérvári boltokban és reggeltől estig dolgoztak a fodrászok
  • Tovább romlik a járványhelyzet a szomszédos országokban
    Tovább romlik a járványhelyzet a szomszédos országokban
  • Kialakult A Dal 2021 döntős mezőnye
    Kialakult A Dal 2021 döntős mezőnye
  • Biztosított a hazai élelmiszer-ellátás a járvány harmadik hulláma alatt is
    Biztosított a hazai élelmiszer-ellátás a járvány harmadik hulláma alatt is
  • Ingyenes lesz az internet harminc napra a digitális oktatásban résztvevőknek
    Ingyenes lesz az internet harminc napra a digitális oktatásban résztvevőknek
  • A legtöbb bolt bezár holnaptól
    A legtöbb bolt bezár holnaptól
  • Orbán: meg kell fékezni a koronavírus-járvány harmadik hullámát
    Orbán: meg kell fékezni a koronavírus-járvány harmadik hullámát