3 évnél régebbi cikk

2020-ban sem lesz csendes a szilveszter
2020-ban sem lesz csendes a szilveszter

2020-ban is lehet tűzijátékozni szilveszterkor, igaz csak magánterületen, ezért idén sem lélegezhetnek fel a kutyások.

Bár életemben soha nem vettem sem petárdát, rakétát, egészen addig nem is volt bajom az egésszel, amíg néhány évvel ezelőtt egy szilveszter este a szüleim 2 éves, Mangó nevű magyar vizslája el nem szökött.

Emlékszem, hogy az ország másik végében, faluban élő anyukám elcsukló hangon hívott fel, hogy a kutyát még jóval éjfél előtt vitték volna ki a saját udvarra pisilni. Épp nyílt az ajtó, amikor valaki a közelben fellőtt egy rakétát.

Szegény Mangó annyira megijedt, hogy 5 másodperc alatt az udvar másik végén volt, és izomból átugrott az 1,8-as kerítésen. (A másik kutya, Málna ijedtében az ágy alá futott be.)

Anyuék hiába kiáltottak utána, pillanatok alatt eltűnt a sötétben. A szüleim az egész éjszakát kereséssel töltötték. Másnap reggel pedig a közösségi oldalon kértek segítséget. A posztot sokan osztották meg, de megjelentek a károgók is, hogy miért nem volt rajta póráz, meg jobban vigyázhattak volna rá… Igen, tudták, hogy valahol hibáztak, de attól még a kutya elszökött.

Aztán két nap múlva valaki látta a szomszéd falu határában. Apuék utánamentek, keresték, hívogatták, de Mangó ismét köddé vált.

Néhány nap múlva csörgött ismét a telefon. A kutya befészkelte magát nem messze a háztól egy zártkerti tárolóba. Apukám a nagyapámmal együtt gyalog ment el a tárolóhoz, ám ezúttal vitték magukkal Málnát, a másik kutyát is. Mangót továbbra sem látták, de Málna izgatottan szimatolt.

Egy hét hiábavaló keresés után már-már beletörődtünk abba, hogy sohasem látjuk viszont. Hiába nem éltem akkor már otthon, de nagyon a szívemhez nőtt Mangó. Családtag volt. Megsirattam én is.

Aztán egy héttel később épp anyukámmal telefonáltam, amikor mintha kutyamancs kopogott volna az ajtón. Tán beképzelem?! - suttogta anyu a készülékbe, majd kinyitotta az ajtót.

Ott volt. Ő volt. Mangó! A mi kis Mangónk. Lesoványodva, megtörten, de hazajött. Többet sohasem szökött el szilveszterkor.

Azóta mindig összeszorul a szívem, ha valaki január elsején eltűnt kutyát keres. Azt hittem, idén csendes lesz a szilveszter, de nem. Mégsem lélegezhetnek fel a kutyák és a gazdák. Magánterületen, magyarán kertben simán lehet tűzijátékozni. Bízom benne, hogy mégsem változik csatatérré a kertváros! És feszültséglevezetésképpen nem robban majd hárompercenként a petárda...

Borítókép: blog.hundfordog.com.br
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek