3 évnél régebbi cikk

Megérkezett Fehérvárra az első vakcinaszállítmány
Megérkezett Fehérvárra az első vakcinaszállítmány

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház szerda délelőtt fogadta az oltóanyagokat, amelyeket kora délután már el is kezdték beadni a kórház dolgozóinak.

A székesfehérvári kórházba 1 950 adag vakcina érkezett szerdán, ez a mennyiség pedig közel 1 000 dolgozónak elég, mivel mindenkinek kétszer kell beadni az oltóanyagot.

"Ez egy biztonságos, modern oltóanyag. Itt is, mint minden oltásnál, amire figyelünk, az a szokásos protokoll, hogy minél inkább kizárjuk az esetleges szövődmények lehetőségét. Először anamnesztikus adatfelvétel történik, majd minimális fizikális vizsgálatot követően az oltás. Olyan esetben igyekszünk nem beadni a vakcinát, amikor bármilyen probléma felmerülhet" - emelte ki az oltást vezető Müller Zsófia, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi és Oktató Kórház Infektológiai Osztályának osztályvezető főorvosa.

Bucsi László, a kórház főigazgatója elmondta, hogy a frontvonalban dolgozókkal kezdték az oltást. Sárkány Ágnes, a központi anesztezioligiai és intenzív betegellátó osztályvezető főorvosa volt az első, aki megkapta az oltást, és rajta kívül még 30, COVID-betegekkel közvetlenül foglalkozó kórházi munkatársat oltottak be.

Hétvégéig mintegy 1000 fő, azaz a kórház összes dolgozója részesül az oltásban.

A jövő héten is várhatóan ugyanennyi vakcina érkezik a fehérvári kórházba. A következő körben a dunaújvárosi kórház dolgozói, majd a mentősök, azután pedig a lakosság oltása következik.

"Több mint negyven éve vagyok a pályán, nagyon sok olyan újítást láttam, olyan új dolog bevezetésénél voltam jelen, ami megrázó volt, de ilyen érzés, amit most éltünk át, még soha életemben nem volt. Amikor kinyitottuk a vakcinákat tartalmazó dobozt, a pulzusom olyan tíz-húsz százalékkal megemelkedett"  - mondta el Bucsi László a Fejér Megyei Szent György Egyetemi és Oktató Kórház főigazgatója.

Borítókép: ftv
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek