3 évnél régebbi cikk

Koronavírus: egy Fejér megyei egyetemista beszámolója Angliából
Koronavírus: egy Fejér megyei egyetemista beszámolója Angliából

Négymillió forintos bírság egy házibuli megrendezéséért. 'Group of six' – szabály az egész országban. – Egy Angliában tanuló, székesfehérvári születésű fiatalember megosztotta velünk Sheffield-i tapasztalatait.

A koronavírus-járvány gyors terjedése miatt Boris Johnson hétfő este bejelentette, hogy az eddigieknél is szigorúbb korlátozásokat vezetnek be Angliában. A brit miniszterelnök kifejtette, hogy hatásosnak bizonyultak az eddigi erőfeszítések – a vírus régi változata ellen -, ám az új variáns rendkívül gyorsan terjed – ráadásul 50-70 százalékkal fertőzőképesebb -, ezért szükségesek a változtatások.

A statisztikák szerint 2020. november 5-én 100.000 nagy-britanniai közül 247 volt fertőzött. Januárra ez a szám a kétszeresére emelkedett: 100.000 emberből 519 elkapta a vírust. Az elmúlt két hétben 70 százalékkal nőtt a járvány terjedése az Egyesült Királyságban.

Boris Johnson mindenkit arra kért, hogy maradjon otthon, és csak akkor mozduljon ki lakásából, ha orvosi segítségre van szüksége / élelmiszert vagy gyógyszert kell vásárolnia. Kihangsúlyozta, hogy milyen fontos a home office-ban végzett munka, az online oktatás, a szabadtéri sporthelyszínek (fitness parkok) bezárása.

„Sheffieldben már régóta bezárkózva élnek az emberek.” – árulta el Keresztes Ádám, aki az ünnepekre tért haza Magyarországra Angliából. A székesfehérvári születésű fiatalember az érettségi után ment ki tanulni, s ez most a harmadik, végzős éve az egyetemen.

„Amikor tavaly év elején felbukkant a vírus Wuhanban, arra kértek mindenkit az egyetemen, hogy aki a közelmúltban a fertőzött területen járt s tüneteket tapasztal magán, az ne járjon be az előadásokra. Aki pedig még mindig családlátogatáson van Kínában, az inkább maradjon otthon.” – mesélte – „Aztán, amikor egyre jobban terjedni kezdett a vírus március elején, azon gondolkoztunk, hogy hazajöjjünk-e a tavaszi szünetre vagy inkább maradjunk az albérletben? Ekkor a brit kormány még a nyájimmunitásban bízott, így semmilyen megszorító intézkedés nem volt. Európában itt állt le az élet a legkésőbb. Mi jártunk jól, akik hazajöttünk. Elég hamar kiderült, hogy nem csak húsvétra kell maradnunk.”

Sheffieldben az egyetemen is átálltak online oktatásra, ami eleinte kicsit nehezen ment, mivel a tanév végéig nagyon sok nagycsoportos projektmunka várt a hallgatókra. Aztán jöttek az online vizsgák - minimális felügyelettel, főleg az előzőleg megszokott felmérésekhez képest. Persze egyetemenként és szakonként változó volt a helyzet, mert minden egyetem teljesen autonóm és volt, ahol teljesen eltörölték / beadandókra cserélték a vizsgaidőszakot.

Azóta az ország rettentően le van zárva, ami egyik pillanatról a másikra történt és igazi feloldásról nem beszélhetünk még a tavalyi nyár tekintetében sem.” – mondta Ádám – „Az ország egyes részei különböző besorolásokat kaptak (1-estől 4-esig), de mindenhol élt a ''''''''group of six'''''''' szabály, ami azt foglalja magába, hogy egyszerre maximum 6 ember találkozhat. Ez 1-es szinten azt jelenti, hogy bármely 6 ember gyülekezhet szabadtéren, 2-esen ugyanennyi maximum 2 háztartásból, 3-as és 4-esen pedig már csak azokkal érintkezhetsz, akikkel együtt laksz.”

A fiatalember kifejtette, hogy a 4-esben csak az élelmiszer boltok vannak nyitva. Mindenhol - szintektől függetlenül - a nyitva tartó boltokban maximalizálták a vásárlók számát, ezért sokszor várni kellett a vásárlásnál - természetesen tartva a 2 méter távolságot mindenhol. „Gondolom, az egyetemek nyitva tartásának az az oka, hogy a diákok már így is zendülnek, hogy a pénzükért gyakorlatilag semmit sem kapnak az online oktatás miatt.” – jelentette ki Ádám – „Hogy pontosan mikor kezdődött a kötelező maszkviselés, azt már nem is tudom, mert amikor március 15-én hazajöttem, még semmi sem volt törvénybe iktatva, az emberek ugyanúgy mentek mindenhova. Ehhez képest, amikor augusztus végén visszamentem, egy teljesen másik végletbe cseppentem - s ez maradt azóta is.”

Amikor leszállt szeptemberben a gépről Angliában, még elment a barátaival kirándulni, falat mászni. A sportolási lehetőségek egyre inkább beszűkültek – például thai box-ra se tudott járni, mert ott nem lehetett tartani a 2 méteres távolságot -, ami nagyon rosszul érintette, hiszen világéletében aktívan sportolt. Hosszú éveken át kempózott (és versenyzett) a Székesfehérvári Kempo SE tagjaként, kettlebellezett, futott…

„A sport mindig az életem részét képezte.” – mesélte – „Amikor jöttek a teljes lezárások, és már utazni se nagyon lehetett, akkor nekiálltam futni. Érdekes, hogy az angolok, akiket egyébként rendkívül szabálykövetőnek ismerek, egy idő után besokalltak és nem figyeltek annyira a szabályokra. Persze, nem mindenki, de elég nagy részük. Nagyon nagy szélsőségeket lehetett tapasztalni. Egyik hétvégén például azért szólt ránk valaki közterületen, mert heten voltunk a lakótársaimmal az utcán. Az illető nehezményezte ezt a „csoportosulást”, pedig mi heten lakunk egy lakásban, tulajdonképpen együtt élünk, s mégis figyelmeztetett, hogy két csoportban sétáljunk. Pedig ez pont egy olyan hétvége volt, amikor mindenki egymás hegyén-hátán menekült a városból a természetbe.”

Adám a tanulás mellett dolgozik is az egyetemen, feladatai közé tartozik a diákokkal való kapcsolattartás, a gólyák támogatása, rendezvények szervezése.

Munkámból adódóan sokat beszélek elsősökkel és látjuk/tudjuk, hogy ők rendszeresen áthágják a szabályokat, ami miatt az egyetem rendőröket is rendelt ki a kollégiumokhoz. A rendőröket viszont nem igazán érdekli ez a helyzet, elnézőek szoktak lenni, ha hat helyett hét ember találkozik vagy kiscsoportos házibuliról jön bejelentés.

Főleg, hogy ott nem szokás hétvégente hazajárni a szülőkhöz. Általában a félévet a campuson töltik a helyi diákok is. Mindezek ellenére nem jelenthetem ki, hogy felelőtlenek a fiatalok, mert amikor valamelyik lakásban pozitív esetet találnak, akkor mindenki önkéntesen karanténba vonul, és még az élelmiszert is online rendelik.

Persze, nem mindenhol ilyen elnéző a hatóság az országban. Az angol rendőrség például nemrégiben osztott meg egy videót arról, ahogy felszámolnak egy bulit. Ilyenkor a szervezők tízezer fontos (négymillió forintos!) bírságot kaphatnak - és kapnak is! Nem tudom, hogy pontosan mi vár rám, amikor visszamegyek az egyetemre. Nekem csak egyetlen vágyam van a következő szemeszterrel kapcsolatban: hogy egy picivel többet tudjak találkozni a barátaimmal, illetve, hogy el tudjak utazni azokhoz, akiket személyesen látni szeretnék.”

 

Borítókép: news.sky.com
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek