Fair9 °C
2021. március 5. péntek Adorján
Menü
Házhozszállítás

Prostituált futtattásával vádolják a férfit, akinek tárgyalásán verekedés tört ki Székesfehérváron

Újra bíróság előtt áll az az enyingi férfi, akit korábban a veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma meggyilkolásával kapcsolatban ítéltek el. A férfit most emberkereskedelemmel és más bűncselekmények elkövetésével vádolja az ügyészség. Az előkészítő ülésen semmit nem ismert be a vádlott.

Az enyingi férfi hosszú börtönbüntetéséből 2018 nyarán szabadult, mivel azonban munkája és fizetése nem volt, a vád szerint elhatározta, hogy prostitúcióból származó pénzből tartja el magát.

Az elsőrendű vádlott 2019 novembere óta előzetes letartóztatásban van, vélhetően itelethirdetésig abban is marad. (Fotó: Novák Rita)
Az elsőrendű vádlott 2019 novembere óta előzetes letartóztatásban van, vélhetően itelethirdetésig abban is marad. (Fotó: Novák Rita)

Az ügyészség úgy véli: a férfi futtatta a nőt. A sértettben érzelmi kötődést kialakítva hamis biztonságérzetet keltett és őt prostitúciós tevékenység folytatására bírta rá, és az ebből fakadó jövedelmét elvette. Az első rendű vádlott bűnszervezetet hozott létre, amelyet ő irányított.

A negyedrendű vádlottal dulakodott össze a tárgyalás szünetében a bíróság folyosóján egy másik asszony, vélhetően pont azért, mert az enyingi férfi több nővel is viszonyt folytatott.

Az ügy másod-, harmad-, és negyedrendű vádlottja az ügyészég szerint bankszámlát nyitott csak azért, hogy az enyingi férfi használhassa azokat, annak érdekében hogy a prostitúcióból származó jövedelmet elrejtse.

Az ügyben az előkészítő üléseket megtartották, senki nem ismerte be tettét, az enyingi férfi azonban vallomásában tagadta az ellene felhozott vádakat.

Az elsőrendű vádlott a sértett prostitúciós tevékenységét elismerte, de állítása szerint neki ebben semmi szerepe nem volt. Az enyingi férfit kizsákmányolás céljából megtévesztéssel üzletszerűen elkövetett emberkereskedelemmel és pénzmosással való felbújtással vádolja az ügyészség. A többi vádlottnak pedig tettesként elkövetett pénzmosás miatt valamint bűnsegédként elkövetett emberkereskedelem miatt kell felelniük a törvényszéken. A tárgyalás az ő meghallgatásukkal folytatódott pénteken, de nem tettek vallomást. 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár