3 évnél régebbi cikk

Fejér megyét is érinti a Budapest-Balaton kerékpárút
·Hírekkerékpárút·Utolsó frissítés: undefined
Fejér megyét is érinti a Budapest-Balaton kerékpárút
·Hírekkerékpárút·Utolsó frissítés: undefined

Tizenöt fejér megyei települést érint a Budapestet Balatonnal összekötő, közel 120 kilométeres kerékpárút. A bicajosok két éven belül egybefüggő szakaszokon tekerhetnek a magyar tengerhez.

Székesfehérvár mellett Etyek, Gyúró, Tordas, Kajászó, Pázmánd, Nadap, Velence, Sukoró, Pákozd, Székesfehérvár-Kisfalud, Szabadbattyán, Kőszárhegy, Polgárdi és Füle érintett a beruházásban.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. négy szakaszra osztotta a Budapest – Balaton kerékpárút fejlesztését - tudtuk meg Tessely Zoltántól, Fejér megye 3. számú egyéni választókerületének országgyűlési képviselőjétől, a Pannónia Szíve és a Velencei-tó Területfejlesztéséért Felelős Miniszterelnöki biztosától.

Az első a Budapest és Etyek közötti 23,1 km-es szakasz. Az út kivitelezése folyamatban van, ebben az évben elkészül. (A biatorbágyi szakasz sorsa a településen esedékes népszavazás eredményétől függ.) A második rész 32,8 kilométeres Etyek és Velence között. Az út kivitelezése ez év márciusában indul és 2022.II. negyedévében készülhet el.

Harmadik ütemben várható Velence és Székesfehérvár közötti útvonal. Ezen a szakaszon egyelőre csak a székesfehérvári 1,8 kilométeres bevezető rész készül el, várhatóan 2022. I. negyedévében. A Székesfehérváron történő átkelést a meglévő kerékpárutakon már kijelölték, átfogó fejlesztése középtávon várható. Negyedik szakaszként épül meg a 27,4 kilométeres  Székesfehérvár és Balatonakarattya közötti kerékpárút.

Az uniós közbeszerzési közlönyben megjelent információk alapján a SWIETELSKY Magyarország Kft. végzi a Budapest- Balaton kerékpáros útvonal Tordas és Velence közötti szakaszának kivitelezését közel 2 milliárd forint értékben. A munkálatok Etyek és Velence útvonal részeként kezdődnek meg márciusban. Az Etyek és Tordas közötti szakaszon a Colas Út Zrt. végzi a kivitelezést.

A 17,5 kilométer hosszúságú kerékpáros útvonal Tordas és Velence között Kajászó, Pázmánd és Nadap településeken keresztül halad. Pázmándon, a Vereb - Pázmánd vízfolyás felett egy 6 méter szabadnyílású hidat is emelnek valamint kerékpáros pihenőhelyet is kialakítanak. Velence területén a 8119. jelű országos közúttal párhuzamosan építik ki a szakaszt, amely a Panoráma úton folytatódik.

Az M7 autópálya felett a már meglévő gyalogos-kerékpáros hídon vezetik át a kerékpáros útvonalat, amely végül becsatlakozik a Velencei-tó körüli kerékpáros útvonalhoz.

Tessely Zoltán kiemelte: a szükséges forrás a jelenleg kivitelezéssel érintett szakaszokra teljes egészében rendelkezésre áll.
Borítókép: szekesfehervar.hu
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek