3 évnél régebbi cikk

Hétvégén ismét eshet a hó Székesfehérváron is
Fehérvár Médiacentrum fotója
Papp Brigitta
Hétvégén ismét eshet a hó Székesfehérváron is

Igazi meglepetés várt a korán kelőkre, az országban többfelé havazott éjszaka. Fejér megyében is vékony hóréteg alakult ki péntek reggelre és még lesz folytatás, éjszaka ismét várható friss hó.

Már az igazi, szívet-lelket melengető, napsütéses tavaszt vártuk, de az időjárás meglepetéssel szolgált, péntek reggelre fehérbe burkolózott a táj Fejér megyében is. Sándor, József és Benedek névnapok környékén általában melegszik az idő, hiszen ekkorra tehető a tavaszi napéjegyenlőség, azaz a csillagászati tavasz kezdete. A Dunántúlra azonban a hétvégén még a télies idő lesz a jellemző, a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan záporokra, hózáporokra is készülni kell.

„Észak-nyugat felől ismét majd éjszaka nedves levegő érkezik fölénk, emiatt újabb csapadékra kell készülni, ennek nagy része pedig havazásként várható. Havazásra, hózáporokra számíthatunk az éjszakai órákban. Általában nem lesz nagy mennyiségű a lehulló hó, de ez nem jelenti azt, hogy egy-egy ilyen gócban, ahol ilyen záporos góc kialakul, ott ismét ne eshetne akár több centis hó is” - nyilatkozta a Fehérvár Tv-nek Török László meteorológus.

Melegedés továbbra sem várható, a maximumok jellemzően 10 fok alatt maradnak, a leghidegebb órákban pedig néhol mínusz 5 fok alá is hűlhet a levegő.

Török László elmondta, szakértő szemmel a márciusi hó nem szokatlan esemény. A tavasz első hónapja igazi átmeneti hónap, egy-két hét távlatában akár téli, akár késő tavaszi időben is lehet részünk..

Jelentős változás ebben a télies tavaszban csak valamikor a jövő hét második felében várható. A mostani előrejelzések azt mutatják, hogy a délutáni órákban 15-17 fokra is számíthatunk. A mostani időhöz képest akár 10 fokkal is melegebb lehet, ez kellemes tavaszi időnek ígérkezik. Bizonytalan ugyan, de most még úgy néz ki, hogy tartja is magát ez az enyhe idő.

 A népi időjóslás szerint egyébként ha ezekben a napokban kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyár várható, ha nem, akkor pedig hosszú, csapadékos ősz.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek