3 évnél régebbi cikk

Maruzsa Zoltán szerint nem tart év végéig a digitális oktatás
Maruzsa Zoltán szerint nem tart év végéig a digitális oktatás

A köznevelésért felelős államtitkár szerint nincs kőbe vésve az április 7-i iskolanyitás, minden a következő két héten múlik.

Magyar Nemzetnek adott interjújában Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára elmondta, kizártnak tartja, hogy a tanév végéig így maradjon a digitális munkarend, de kell ahhoz némi optimizmus, hogy az április 7-i nyitást kőbe vésettnek vegyük.

Jelenleg valószínűbb, hogy a jelenléti nevelés és oktatás visszaállítása kitolódhat egy kicsit, de ehhez is látni kell a következő két hét fejleményeit.

"Mi természetesen azt szeretnénk, ha minél előbb visszatérhetnének a diákok a köznevelési intézményekbe, amint erre lehetőség lesz."

Az interjúban hangsúlyozta, a digitális oktatáshoz szükséges Kréta rendszer tavaly óta komoly informatikai fejlesztésen ment keresztül.

"Tavaly még csak egy sokat tudó tanulmányi rendszer volt a Kréta, közel sem volt olyan széles az alkalmazási köre, mint most. Azóta komoly informatikai fejlesztés történt, a Digitális Kollaborációs Tér kialakításával gyakorlatilag mindenre alkalmas, ami az online tanuláshoz, tanításhoz szükséges. Az átállás első napján döcögött, de azóta minden funkció helyreállt. Egy átlagos munkanapon kilencvenezer pedagógus, félmillió tanuló és kétszáznegyvenezer szülő lép be a tanulmányi rendszerbe. Naponta több mint hatszázezer osztályzatot írnak be a pedagógusok, átlagosan kétszázharmincezer tanuló vesz részt napi szinten online órán ezen a felületen, és a számuk folyamatosan bővül"

Elmondta: a személyes jelenlét hiánya egyáltalán nem rontotta le a diákok teljesítményét, a tanulmányi átlagok, az érettségi vizsgák vagy éppen a középiskolai írásbeli felvételi eredményei a járvány idején is stabilan hozták a korábbi évek átlageredményeit.

Hozzátette: az érettségi vizsgák forgatókönyvét végső soron az aktuális járványhelyzet fogja meghatározni.

"Jelenleg bizakodunk, tavaly is biztonságosan meg tudtuk szervezni a vizsgákat, ősszel a második hullám idején a szóbelik is rendben lementek, tehát normál menetrendre készülünk."

Forrás: Magyar Nemzet

Borítókép: facebook.com/kormany
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek