2 évnél régebbi cikk

Hogyan készülnek a fehérvári vendéglátósok a teraszok nyitására?
Hogyan készülnek a fehérvári vendéglátósok a teraszok nyitására?

Orbán Viktor szerdai bejelentése értelmében jövő hét közepén várhatóan kinyithatnak a vendéglátóipari helyiségek teraszai. Székesfehérváron már készülnek a változásra a tulajdonosok, üzemeltetők.

"A tegnap bejelentett kormányzati intézkedések alapján várhatóan a beoltottak száma a jövő hétre meghaladhatja a 3,5 millió embert, ami után kinyithatnak az éttermek, kávézók, cukrászdák teraszai. Ahogy arról már korábban döntött önkormányzatunk, a teraszdíjak eltörlésre kerültek. Ezzel is segíteni szeretnénk a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vendéglátóipari szektort. Fontos tudnivaló, hogy bár díjmentes lesz számukra a közterület-használat, de az erre vonatkozó kérelmet továbbra is be kell nyújtani!" - olvasható Cser-Palkovics András polgármester csütörtöki Lakossági Tájékoztatójában.

Ahogy az is, meghallgatva a vendéglátóipari vállalkozások kérését, behajtási engedélyt adnak a belvárosi üzleteknek, hogy élelmiszerszállítás céljából a kiemelt gyalogos övezetbe is bejöhessenek gépjárművel. Természetesen a kisebb gyalogosforgalmú időszakban, és csak olyan munkaeszközzel, illetve szállítójárművel, ami mással nem helyettesíthető, és használata elengedhetetlen. Ezt a kérelmet is formanyomtatványon kell benyújtani, ami a városi honlapról letölthető, és a Közlekedési Irodához nyújtható be.

A vendéglátósok tehát már készülhetnek a teraszok nyitására. A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent jogszabály szerint

  • A teraszok, kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az itt tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen.
  • A védelmi intézkedések betartásáról az üzemeltető köteles gondoskodni. A szabályok be nem tartása esetén a vendéglátó üzlettel szemben 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírság szabható ki, de akár a vendéglátóhely bezáratása is elrendelhető. A szabályokat be nem tartó vendéggel szemben pedig szabálysértés esetén 5 ezer forinttól 500 ezer forintig terjedő pénzbírság is kiszabható.
  • Továbbá az is kiderült, hogy a mellékhelyiségeket a vendégek is használhatják, azonban az leszögezik, hogy a vendéglátó helyen belül a megrendelt ételt, italt fogyasztása tilos.
  • A munkahelyi, iskolai, kórházi menzák és büfék nyitva lehetnek. A szálláshelyen található étterem és bár csak az ott megszálló – üzleti céllal érkezett – vendéget szolgálhatja ki.
Közben az is kiderült, hogy a járvány megfékezése érdekében a kormány meghosszabbítja a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseket, tehát április 19. után is kötelező lesz a közterületeken a maszkviselés, a távolságtartás, valamint érvényben marad az este 10 órakor életbe lépő esti kijárási tilalom is.

Az egyik helyi vendéglátóhely tulajdonosa a Fehérvár Televíziónak elmondta, az elmúlt időszakban igencsak megváltozott az élete. Az első hónapokban csak várt, aztán elhelyezkedett más munkakörben. A hír, hogy újra nyithatnak a vendéglátó helyek teraszai, váratlanul érte.

"Gyorsan beadtuk természetesen a teraszkérelmet, az engedélyt, hogy kinyithassunk és várjuk, hogy milyen formában lehet kinyitni. Bízunk benne, hogy minél kevésbé lesznek leszabályozva a dolgok. Nem tudok még róla sok mindent, annyit, hogy jövő hét vége felé várható ez. Úgyhogy most először is kitakarítunk, leporoljuk a sörcsapot, és nekiállunk újra dolgozni. Nagyon nagy szeretettel várjuk vissza törzsvendégeinket!" - mondta Sulák Róbert, a Ribillió Kávézó és Söröző tulajdonosa.

Sulák Róbert hozzátette, a terasz bérleti díjának elengedését nagyon köszönik, és élni fognak a lehetőséggel. Mint mondja, minden segítség számít a jövőben, hiszen az elmúlt időszakban óriási veszteség érte a vendéglátóipar minden egyes vállalkozását, így őket is.

A Sörcasino alkalmazottai és tulajdonos is nagyon várják, hogy kinyithassanak - még ha egyelőre másként nem is, csak a teraszon: "A részletek még nem tisztázottak, lehetőleg minél szélesebb feltételekkel tudunk nyitni és nem kell további korlátozásokra számítanunk. Gondolok itt a terület alapú korlátozásra vagy bármi másra, hanem tényleg teljes egészében tudjuk használni a területet, természetesen ameddig a kijárási korlátozás megengedi" - nyilatkozta Handler Ottó, a Sörcasino tulajdonosa.

Handler Ottó hozzátette, a járványügyi szabályokra, a távolságtartásra, a maszkhasználatra, a fertőtlenítésre természetesen ügyelnek majd. A bérleti díj elengedése nagy segítség számukra is, minden könnyítésnek örülnek.

Borítókép: Tóth Gabriella
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek