2017. szeptember 19. kedd Vilhelmina
Menü

Ezek a kütyük kerülhetnek a legtöbb karácsonyfa alá idén

A karácsony idei sláger terméke: Virtuális szemüveg (Fotó: Google)

A tavaly karácsonyra kapott kütyü már lejárt lemez, az idei év slágerei pedig még nem mutatták meg az arcukat. A cégek marketinggépezeti ezekben a hetekben lendülnek majd akcióba. Körbenéztünk, hogy mik lehetnek azok a termékek, amikért ebben az évben ismét órákat állunk majd sorba a pénztárnál, és utána még egyszer annyit a vevőszolgálatnál, hogy lepecsételjék a jótállást.

Nem számoltam még ki pontosan, de vannak azok a karácsony-függők, akik séróból nyomják akár azonnal is, hogy mennyit is kell még aludni karácsonyig. Sőt, ilyenkor már megjelennek azok a honlapok és alkalmazások is, melyek másodperc pontosan számolnak vissza a szenteste vacsoráig. Engem ez annyira nem mozgat. Azonban manapság elég nehéz nem észrevenni a karácsony közeledtét: a nagy áruházak már hetek óta (Székesfehérváron is) tele vannak csokimikulásokkal.

Viszont a legnagyobb kérdés mindig is az volt, hogy kinek, mit, no és persze, hogy mikor vegyünk? A ráérősebbek csak legyintenek, hol van még karácsony, a rutinosabbak pedig már a cikk elolvasása után azonnal el is kezdenek kutakodni, hogy az idei karácsony minden bizonnyal sláger kütyüjét hol is szerezzék be. Mert hogy minden évben vannak olyan sláger kütyük a műszaki piacon, amik aratnak. Már-már szokványos, hogy ilyenkor rengeteg notebook és LED TV fogy az üzletek, és a webshopok virtuális polcairól. De minden évben vannak olyan termékek, melyek áruk és piaci elérhetőségükből fakadóan hatalmas népszerűségnek örvendenek. Ilyen volt például a korábbi években a tablet, még korábban az olcsó okostelefon és lehetne még sorolni.

Az idei év nagy slágere valószínűleg a tavaly már létező, de még igen elérhetetlen árkategóriában mozgó VR-szemüveg lesz. Ráadásul ez pont az a fajta kütyü, amit egy olyan eszközzel lehet csak használni, ami szintén maga is sláger karácsonyi kütyü volt, talán még az idei "virtuális" kütyü-slágerlistán is fellelhető. Igen, az okostelefon kiegészítők még mindig hódítanak. A lehető legjobb kütyü piac az okostelefon kiegészítők piaca. Egy olyan eszközhöz kiegészítőket kreálni és piacra dobni, mint az okostelefon, a lehető legjövedelmezőbb ötlet. Manapság talán már nincs olyan ember, akinek ne volna okostelefonja, akinek meg még nincs, az tuti most karácsonykor cseréli le buta telefonját valami menő, agyonakciózott darabra.

Szóval adja magát, hogy a virtuális szemüveg legyen idén a sláger kütyü. Túl van már a piaci bevezetéskor tapasztalható irreálisan magas árazáson, kellőképpen teletömték a nagy márkák a netet a reklámokkal és a kínai gyártók is eljutottak arra pontra, hogy lassan Dunát lehet rekeszteni a pár ezer forintos VR eszközökkel. Így már most borítékolható is a dobogós helyezés a karácsonyi kütyü-versenyen.

De mire is jó ez?

A virtuális szemüvegek nem mások, mint a kilencvenes évek végén megjelent virtuális sisakok, újragondolt és a technika fejlődése révén jócskán összement 21. századi reinkarnációja. Elég ha csak a Zaklatás c. filmre gondolunk (a 99. perctől látható az akkori elgondolás a virtuális világról). Talán az első filmek egyike, melyben megjelent a virtuális sisak és képet kaphattunk róla, hogy mi is akar az lenni. Az egészben a vicc az, hogy az 1994-ben bemutatott fimben látható jelenetekből  mára szinte valóság lett. Az elmúlt egy-két évben megjelenő nagy gyártók (Oculus Rift, HTC Vive, Gear VR) hiper-szuper, fejünkre helyezhető eszközeit olyan VR eszközök követik, melyek okostelefonunk tudását használják, és maga a VR-szemüveg csak a fejünkre helyezésért, a pontos, lencséken keresztüli képi világ megteremtéséért felelősek. Így ezek, mivel részben már meglévő telefonunk technikai tudását használják, sokkal olcsóbban (5-10 ezer forinttól) kerülhetnek piacra.

És itt meg is jöttünk. Készült róla film, volt hatalmas reklámkampány, vannak neves gyártók, igen drága termékekkel, és vagyunk mi fogyasztók, akik szeretnék ezt az élményt elérhető áron kipróbálni. Viccelődve mondhatnám, a fogyasztói igény létrejött a piac pedig szállította az elérhető árú, olcsó VR-szemüvegeket, melyet most a karácsony közeledtével sokunk ki is próbálhat. Nincs más dolgunk csak okostelefonunkat behelyezni a VR-szemüveg erre kialakított univerzális foglalatába, elindítani a megfelelő játékot vagy a filmet, majd fejünkre helyezve élvezni a szemünk elé táruló látványt, mellyel máris részesei lehetünk a virtuális világnak és például úgy nézhetünk körül az elénk táruló képen, mintha annak mi is részesei lennénk.

De akadnak még a virtuális valóságon túl is érdekességek: tavaly már hódítottak a drónok, de az idén is felkerülnek a virtuális dobogóra. Mégpedig azért, mert a gyártók (szintén honnan? Kínából!) az idén még olcsóbban kínálják őket. Egy belépő szintű, éppen csak repkedni és a szomszédot idegesíteni tudó drón már tízezer forint magasságában elérhető és még nem kezdődtek el a karácsonyi akciók. Így aztán tutira befutó karácsonyi ajándék kütyü lesz a drón is. Kicsivel nagyobb összegért már olyan is vehető, mellyel HD minőségben rögzíthető a szomszéd kerti medencéje. Bár ennek az illető gyanítom, nem fog örülni, és ha elbénázzuk az irányítást, akkor még a szomszéd kezébe is adhatjuk bizonyítékként, jókora macerát akasztva saját nyakunkba.

Sokan nem tudják, de a drónozás nem pont ugyanaz, mint a távirányítós autóval az utcán játszadozni. Bár itt is távirányítóval vezérlünk egy járművet, melyen még adott esetben kamera is lehet, de azért a repkedéshez kicsivel több gyakorlat szükséges, mint a járdán guruláshoz. Azonban szemben a távirányítós autókkal, itt vannak szabályok, melyek a légi járművekre vonatkoznak és ha ezek éppen nem is nevesítik még a drón fogalmát, azért szabályok vonatkoznak rá. Ráadásul a szomszédnak is vannak személyiség jogai. Szóval csak óvatosan azzal a drónozással! Javaslom, aki ilyen ajándék kütyü után kacsintgat, járja körül a jogi hátterét a dolognak és ne vegye tutira az eladó legyintését, hogy Magyarországon ezt még nem szabályozták sehogy sem. Én hallottam már játéknak indult drónozásért kiszabott súlyos büntetésekről hazánkban is.

A végére pedig egy hétköznapi kütyü, melyre alap elgondolásában sosem gondolnánk kütyüként: ez pedig a karóra. Pontosabban a kütyüsített okos karóra. Hogy hogyan lesz egy (okos)órából kütyü? Szerintem pont úgy, mint a VR-szemüvegből. Ez a termék is elérte azt a piaci szintet, hogy már nem csak a nagy márkák túlzóan magas árú termékei jönnek velünk szembe, hanem ezeket is megvehetjük akár 10-20 ezer forinttól.

Természetesen a belépő szinten ne keressük a nagy márkák funkcióit, mert ezekben nem lesz még pulzus érzékelő, nem lesz bennük SIM-kártya foglalat (ezt még máig sem értem minek?), nem lesz hozzájuk puccos és cserélhető a kijelzőn megjelenő számlap, de azért még okosak, mert bluetooth kapcsolattal összeköthető okostelefonunkkal és képes akár olyan funkciókra is, hogy megmutassa SMS-ünk érkezett vagy valaki keresett minket telefonon. Ja, és mutatja az időt is, már ameddig bírja akkuval. Természetesen az ismeretlenebb márkából is akad egy-egy szemrevaló darab, bár azért itt már kúszik felfelé az ár akár 50 ezer forintig is, de ez még mindig emészthetőbb, mint a Samsung újonnan megjelent Gear S3 órája a maga 120.000,- Ft-os árcédulájával.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • img
    Krokodil ölt meg egy indonéz sámánt
  • img
    Nem biztonságos Észak-Korea felett repülni
  • img
    ENSZ-közgyűlés - Trump: Észak-Koreát teljes megsemmisülés fenyegeti
  • img facebook img
    Fehérvár TV

A hét embere

Eseménynaptár

Meg ez is van

  • img
    Szakadó esőre figyelmeztetnek
  • img
    Árhullám a Rábán és a Murán
  • img
    Házak tízezreiben nincs áram Romániában
  • img
    Továbbra is folyamatos a toborzás Fejér megyében
  • img facebook img
    Fehérvár TV
  • img
    Oktatási törvény - aláírta az ukrán házelnök
  • img
    HPV - jövő tavasszal olták a fehérvári fiúkat
  • img
    Emlékkoncertet ad a Linkin Park
  • img
    Világrekord született