2017. október 18. szerda Lukács
Menü

Jéjzusmárja! - S01E01: Kiderül a Scooter zenekarról, hogy valójában magyarok

Dévényi Tibor, a nyakkendője és Márton Andriska (Fotó: Youtube/Scootertechno Hungary)

Isten hozott, fáradt vándor! Kösz, hogy a figyelemfelkeltő cím vagy a tetszetős kép miatt rákattintottál erre a posztra. Ez itt az fmc.hu műelemző és világértelmező rovata, a Jéjzusmárja! Az első évad első részében (S01E01), azaz a pilotban a Scooter eszik palacsintát a Három kívánság című egykori tévéműsorban, a végén pedig jön a nagy leleplezés: a zenekar tagjai valójában magyarok! Hoppácska!

Az internet feneketlen kútja mindig tartogat valami újat, elég csak kellően felkavarni azt. Elképesztő pazarlásnak tartjuk, hogy a "Scooter palacsintaevés @ Három kívánság, 1995" című remekművet a poszt írásának pillanatáig összesen 388 alkalommal tekintették meg. Ezen haladéktalanul változtatnunk kell! Az összesen 4 perc 4 másodperc hosszú csoda helyes értelmezéséhez segítséget nyújtunk. A kisfilm kicsit olyan, mint a Mona Lisa: minden szögből tartogat valami újat. Szóval ha valamit kihagytunk a felsorolásból, nosza, ragadd meg a billentyűzetet és a cikk alján tedd a dolgodat.

De akkor lássuk timecode-dal, hogy ez a korai Magyarország-imázsfilm milyen titkos üzeneteket, apró momentumokat vagy éppen nagy leleplezéseket tartogat:

0:01 - Hát ez a nyakkendő?

0:11 - Dévényi Tibor bejelenti, hogy a Scooter együttes korábbi produkcióját ismétlik meg. Feltűnő, hogy a műsorvezető ekkor helyesen ejti a zenekar nevét. A műsorszámot kérő kívánó Andriska örökre megbánta ezt a 10 másodpercet, amikor '95-ben a tévében szerepelt. A fodrásza nem.

0:32 - A képernyőn egy villanásra feltűnik az első sor kettes székén Dropál Ferike, a fekve tapsolás serdülő korú Európa-bajnoki ezüstérmese. Mögötte egy székkel Herczeghné Kalanszter Marika néni, a kendereshalmi Petőfi Sándor Általános Iskola ének-földrajz szakos tanárnője tudomásul veszi a kívánságot, de nem örül neki.

0:33 - A képernyőn feltűnik a német Scooter együttes, akik a '90-es években legalizálták a hidrogénszőke hajat és a Husky-kék szemeket. A zenekar ekkor járt először Magyarországon, egy sarkadi diszkóban léptek fel (erre majd egy későbbi Jéjzusmárja!-epizódban még kitérünk). A felvétel tehát valahol Sarkad egyik elismert falatozójában készült, erről a frissen vasalt abrosz is árulkodik. 

0:33 - Dévényi Tibor először nevezi a zenekart SZKÚTERSZ-nek. Egyébként neki van igaza. Angol nyelvlecke, első óra: a többesszám jele az S-betű, amit Sz-nek ejtünk. Ezek a germánok meg hárman vannak, tehát abszolút indokolt a többes és marad is - innentől kezdve egyébként végig a videóban. A műsorvezető tekintélyéről árulkodik, hogy senki nem javítja ki, még maga a zenekar sem.

0:35 - A műsorvezetőt magával ragadja az esemény emelkedett hangulata - bár hallhatóan halvány segédfogalma sincs, ki ez a három csóka az asztalnál -, és a produkció hevében még a magyar nyelvbe is beletörik a bicskája. a "Nagy, nagy szeretettel köszöntöm a három hölgyet: ketten Pázmándról, EGYEN Budapestről..."

0:47 - Egy, csak egy magyar embert mutasson bárki, aki késsel-villával eszi a palacsintát, ami nem göngyölt, hanem háromszög alakú. Szívünk szerint azonnal doppingot kiáltanánk - ez ugyanis jogosulatlan előnyszerzés. Csak a sportszerűség tartja bennünk a lelket. 

2:23 - Az előzetes odds-oknak megfelelően a három sör-virsli versenyen nevelkedett német nyelőcső felülkerekedik a pörköltnokedlin érlelt magyar torkokon: egyszerűen jobban csúszott a palacsinta. A műsorvezető izgatottan kérdezi meg, hogy melyik VIDEÓKLIPET szeretnék a lányok HALLANI. 

2:31 - A vesztes lányok (ketten Pázmándról, egyen Budapestről) megnevezik a videóklipet, amit látni hallani szeretnének: Endless summer. A műsorvezető érezhetően bajban van és a halvány lila gőz módszerével rugaszkodik neki többször is a cím megismétlésének: Endö számö, Endör szábö stb. Ekkor még nem sejtjük, hogy akár azt is mondhatták volna, hogy Végtelen nyár... 

2:38 - Amire senki nem számított: a műsorvezető felszólítja a SZKÚTERSZ tagjait, hogy kicsit énekeljenek a számból - mindezt magyarul teszi. A zenekar tagjai ÉRTIK, amit Dévényi Tibor mond és eléneklik a szóban forgó szám, az Endless summer refrénjét, ami így hangzik: Kámfolomí, kámfolomí, kámfolomí zsisz szani déj.

Most pedig lássuk egyben az egészet: 

A Jéjzusmárja! hamarosan újabb epizóddal jelentkezik. Ha te is belefutsz valamilyen elemeznivalóba, ne habozz és küldd el nekünk valamilyen formában. Légy kreatív!

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • Fehérváriak a BBQ-bajnokok
    Fehérváriak a BBQ-bajnokok
  • Fico: az új Duna híd jelképezi a szlovák-magyar kapcsolatok javulását
    Fico: az új Duna híd jelképezi a szlovák-magyar kapcsolatok javulását
  • Orbán: Európa külső határai legyenek lezárva, a belsők pedig nyitva
    Orbán: Európa külső határai legyenek lezárva, a belsők pedig nyitva
  • Idén is kérhető hetedikes lányoknak a méhnyakrák elleni ingyenes oltás
    Idén is kérhető hetedikes lányoknak a méhnyakrák elleni ingyenes oltás
  • Skóciát sem kímélte a rendkívüli időjárás
    Skóciát sem kímélte a rendkívüli időjárás
  • Több bevándorlót kiutasítanak Brüsszelből
    Több bevándorlót kiutasítanak Brüsszelből
  • Nem hiába haltatok meg!
    Nem hiába haltatok meg!
  • Szijjártó: a szomszédos országok közül Szerbiával van a legjobb kapcsolata Magyarországnak
    Szijjártó: a szomszédos országok közül Szerbiával van a legjobb kapcsolata Magyarországnak
  • A farkasok együttműködőbbek egymással, mint a kutyák
    A farkasok együttműködőbbek egymással, mint a kutyák