2018. október 23. kedd Gyöngyi
Menü

A víz és a kütyük: halálos ellenségek most, örök barátok a jövőben?

A víz és a kütyük: halálos ellenségek most, örök barátok a jövőben?
Telefon töltése a víz energiájával (Fotó: energynomad.com)

Víz. Három betű meg egy csomó magasztos gondolat a mai napon, mert hogy ma van a víz világnapja, melyet az ENSZ javaslata alapján 1993 óta tartanak meg évente. Célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a víz fontosságára, akár a környezettudatosság, akár az egészségünk tekintetében, vagy ami talán a legfontosabb, hogy víz nélkül nem is tudnánk élni.

De hogy mennyire is mindennapjaink része a víz, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a víz és a technológia, illetve az eszközök fejlesztése számos területen keresztezi egymás útját. Nem volt ez másképp régen sem, elég csak a rómaiak által épített hatalmas kőből épült vízvezetékekre gondolni, melyeket szintén a víz fontossága ihletett.

És hogy ez a tendencia ma is létezik, arra jó példa, hogy a modern világ által teremtett okos technológia sem akar távolodni a víztől, sőt olyan kreatív ötletek és kütyüs újdonságok formájában ölt testet, hogy a hétköznapi ember csak néz és csodálkozik. Ilyen például a vízgenerátor is.

Telefon töltése vízzel?

Igen. A vízenergia nem újdonság. Elég régóta készít az emberiség vízi erőműveket, de, hogy ezt lehet kicsiben is, az csak a modern világ szüleménye. Az inspiráció pedig nem más, mint egy okos eszköz, mégpedig az életünk részévé vált okostelefon és tablet. Így van ez a mai világunkban: egy kütyü születése és annak használata ihleti a következő kütyüt. Szóval a kihívás adott volt, ha gyorsan lemerül a okosteló, akkor azt valamivel tölteni kell. És ha már annyit papolunk a környezettudatosságról, akkor a korábban már említett napelemes töltő példájára miért ne lehetne vízenergiával működő energiaforrást is létrehozni kicsiben? Ennyi. A kihívást felismerve voltak is olyan fejlesztők, akik megálmodták és létrehozták a kirándulás vagy piknikezés közben használható, hátizsákban is elférő méretű, a víz energiáját elektromos árammá alakító, akkumulátorral kombinált vésztöltőt. Ő lenne a nem meglepően Enomadra keresztelt hidroelektromos áramfejlesztő.

És az ötlet működik. Olyannyira, hogy az elmúlt kettő évben két különböző fejlesztői csapat is megvalósította saját elgondolását. Nem is kis sikerrel. Földünk védelme és az ennek érdekében fejlődő alternatív energia megoldások egyre jobban kezdenek a gondolatainkba beférkőzni - szerencsére. De nem csak a napelemes töltő és a most említett mini-vízturbina képviseli ezt a vonalat. Készült már a szél energiáját kihasználó, mini szélerőmű is, mely szintén kütyüink töltését segítheti zöld energiával.

Nem csak energia van a vízben

Természetesen a víz és a kütyük találkozása nem merül ki az energia felhasználásban. Azt sem kell magyaráznom, hogy szervezetünknek mennyire fontos a napi vízbeviteli mennyiség és, hogy annak elmaradása vagy hiánya mennyire tudja befolyásolni szervezetünket. Persze erre a kihívásra is alkottak már okosságot, mert létezik már okos kulacs is. Ennek praktikusságához nem fér kétség, bár szerintem a mindennapi használhatóságában azért vannak kérdőjelek. A kulacs célja, hogy figyelje napi folyadékbevitelünket és monitorozza azt. Ezzel figyelmünket arra irányítva, hogy a dehidratáltság veszélyes és káros egészségünkre. A H2OPal kulacshoz természetesen tartozik egy ügyes kis alkalmazás is, mely a kulacsba épített különböző szenzorokból származó értékek alapján igen látványosan és könnyen érthetően jeleníti meg a napi folyadékszintünket, valamint figyelmeztet, amennyiben nem iszunk eleget. És persze a napi folyadék-diagramunkat hol máshol tudnánk figyelemmel kísérni, mint az okostelefonunkon?

A víz és a kütyük: halálos ellenségek most, örök barátok a jövőben?

A fentiek is jól érzékeltetik, hogy mennyire fontos környezetünk és bolygónk védelme, melynek csak kicsi szelete a zöld energia. Ámbár a víz világnapja, ha nem is teljesen erről szól, de legalább olyan gondolatokra ébreszt rá, melyek fontosak, sőt egyre fontosabbak életünk fenntarthatóságában.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Elhunyt Ujfalussy Gusztáv Ottó ciszterci szerzetes
    Elhunyt Ujfalussy Gusztáv Ottó ciszterci szerzetes
  • Kórházban is megtanulhatjuk az újraélesztést
    Kórházban is megtanulhatjuk az újraélesztést
  • Vakvezető kutyából is hiány van
    Vakvezető kutyából is hiány van
  • Óraátállítás - még nem döntött a kormány
    Óraátállítás - még nem döntött a kormány
  • Megérezte a járattörléseket a Ryanair
    Megérezte a járattörléseket a Ryanair
  • Egyre több Ladát vesznek
    Egyre több Ladát vesznek
  • Felelős gazdik - feltételekhez kötnék a kutyatartást
    Felelős gazdik - feltételekhez kötnék a kutyatartást
  • Nem az ellátást kell fizetni!
    Nem az ellátást kell fizetni!

Eseménynaptár

  • Már most érezhető a brexit negatív hatása
    Már most érezhető a brexit negatív hatása
  • Hálózatkutatás magyar vezetéssel
    Hálózatkutatás magyar vezetéssel
  • Középvállalati fejlesztési program - több mint 200 vállalkozás érintett
    Középvállalati fejlesztési program - több mint 200 vállalkozás érintett
  • Zenekadémia - újra megszólalt a Voit-orgona
    Zenekadémia - újra megszólalt a Voit-orgona
  • Brexit - már csak egy akadálya van
    Brexit - már csak egy akadálya van
  • Egyre többen kötnek utasbiztosítást belföldön is
    Egyre többen kötnek utasbiztosítást belföldön is
  • Fimünnep premier előtti vetítésekkel
    Fimünnep premier előtti vetítésekkel
  • Tisztul a levegő
    Tisztul a levegő
  • Kárpátalja - eljárás indult a magyarellenes plakátok miatt
    Kárpátalja - eljárás indult a magyarellenes plakátok miatt
  • Pocokinvázióra figyelmeztet a Nébih
    Pocokinvázióra figyelmeztet a Nébih
  • Németh Szilárd - most is érezhető a rezsicsökkentés
    Németh Szilárd - most is érezhető a rezsicsökkentés
  • Október 23. - gyűjteni kell az emlékeket
    Október 23. - gyűjteni kell az emlékeket
  • Október 23. - ünnepi megemlékezés és utcaszínház
    Október 23. - ünnepi megemlékezés és utcaszínház