Eladhatatlan házak Fehérváron – társadalmi kórkép vagy gazdasági megfontolás?
Eladhatatlan házak Fehérváron – társadalmi kórkép vagy gazdasági megfontolás?
Eladhatatlan házak Fehérváron – társadalmi kórkép vagy gazdasági megfontolás?A 70-es, 80-as években épült, többgenerációs, emeletes vagy szinteltolásos családi házak piaca beragadt, mint söröskocsi a sárba, és a CSOK-rakéta sem tudta kirántani belőle. (Nem úgy, mint a paneleket, ahogy a Komolyan ennyibe kerül egy székesfehérvári panellakás című cikkünkben is körüljártuk.)
Az okok prózaian egyszerűek, ám mégis többrétűek, ahogy Czigola Emil ingatlanszakértő, ingatlaniroda ügyvezető is vázolja.
Az egyik talán valahol kórképe is a mai társadalmunknak: a családok egyszerűen nem igénylik a többgeneráció együttélését, mindenki szépen elvan a maga vackán, a maga zugában. De tegyük a szívünkre a kezünket, el tudnánk-e képzelni, hogy a drága mama (mindegy is, hogy kié), ha legnagyobb szeretettel is vagyunk iránta, ott tébláboljon a reggeli rutinunk mind gyorsabb végrehajtása alatt. Vagy esetleg betipegjen, amikor végre a gyerekek elszunnytak, mi meg a ház túlsó végében a helyzettől és a tőlünk telhető legnagyobb csendben, khmkhm, találkozunk? Sajnos vagy nem sajnos: de nem!
A másik ok azonban még ennél is tisztább. Az ingatlantulajdonosok makacsul ragaszkodnak az elképzeléseikhez, már ami az árakat illeti, így nem éri meg ezeket a betonmonstrumokat megvenni. Ha végiggörgetjük a hirdetéseket láthatjuk, hogy Székesfehérváron többnyire 40 millió forint fölött szeretnének kapni az ilyen típusú házakért: például ezért az erősen felújítandóért 41 millió forintot. De van még ennél bőven feljebb is, 64 millió forintra tartják ezt az energiafaló szörnyet, ami ikerház, vagyis annak indult csak mégsem az lett, ha jól sikerült a hirdetés információit feldolgoznom. Vagy itt ez az 1983-ban épült, jó állapotúnak titulált, de láthatóan némi korszerűsítésért meg szigetelésért kiáltó, belakhatatlan 57 millió forintra taksált szép, nagy ház.
Valahol persze érthető a ragaszkodás, senki sem szereti elkótyavetyélni a dolgait. (forrás: ingatlan.com)
„Ha valaki 250 négyzetméter alapterületű épületet keres – mint amekkorák többnyire ezek az épületek –, akkor inkább az új építésűt választja, úgy is, hogy jelentős 100-150 ezer forintos négyzetméter ár különbség van a régi és az új típus között. Simán kérnek 50 millió forintot egy láthatóan korszerűtlen, palatetős régi házért az Öreghegyen, miközben ennyiből telekvásárlással együtt már újat lehet építeni ugyanebben a városrészben” – mondja Czigola Emil.
A döntés tehát a régi és új között végtelenül logikus, főként, hogy az elsőre jelentősnek tűnő árkülönbség a beköltözés pillanatára lazán kiegyenlítődik. Miért? Mert a tapasztalat az, hogy a használt ingatlan fel kell újítani. A 70-es 80-as években épült házakban ugyanis többnyire még ma is a 30-35 évvel ezelőtti kazánok és burkolatok várják az érdeklődőt, így a korszerűsítés és a felújítás hamar visszahozza a látszólagos árelőnyt, nem beszélve egy felújítás okozta összcsaládi idegbajról.
Vegyünk csak egy listát, mit is csinál(na) az egyszeri ember, ha egy ilyen ingatlan megvételére szánná el magát: víz- és villanyvezetékek cseréje, komplett fűtésrendszer kazánnal, külső és belső nyílászárók cseréje, ház- és tetőszigetelés, fürdőszoba, konyha, na meg persze a burkolatok. Nagyjából az anyagárakkal már helyben is vagyunk, és akkor még erre jön a szakik munkabére, feltéve, ha találunk megfelelő embert az adott feladatra. A saját időnket és energiánkat pedig már nem is firtatom.
Ezen a ponton adná magát a (számukra) logikus döntés, akkor hát engedni kell az árból, ha tényleg el szeretnénk adni. De a magyar ember nem olyan.
„Szoktuk javasolni, hogy engedjenek, bár a legtöbb ingatlantulajdonos nem hajlandó erre, kitartja az árakat, még akkor is, ha több éve hasztalan hirdeti a házát” - meséli az ingatlanszakértő.
Ennyi a mai ingatlanmese. És a tanulság? Semmi, a többit meg majd a piac úgyis megoldja.
