2018. október 17. szerda Hedvig
Menü

Egy székesfehérvári, aki kilépett a taposómalomból, és azóta az álmában él

Egy székesfehérvári, aki kilépett a taposómalomból, és azóta az álmában él
Pásztor József a szebb, de nehezebb utat választotta (Fotó: Bácskai Gergely)

Ez persze nem azt jelenti, hogy az egykori jól menő vállalkozó, Pásztor József élete most már könnyed séta, sőt, ha az álmunkat akarjuk megélni, ekkor az rengeteg lemondással, nehézséggel jár. De József – elmondása szerint –, soha nem cserélné vissza pátkai lovardáját az öreghegyi kényelemért. Az úthoz pedig csatlakozott egy barát is, akivel az alapítványuk révén szegény gyerekeket támogatnak.

Idilli időben érkezünk a pátkai Royal Rose Lovarda elé. Finoman süt a tavaszi napsugár, a szél pedig csak éppen annyira fut el mellettünk, hogy egy kis ibolyaillatot hozzon, és ugyan a faluban zajlik az élet, mégis jól hallható, ahogy a felettünk elhúzó vadludak belegágognak a délelőttbe. Ha valahol itt hagynánk abba ezt a találkozót, akkor is tökéletesen megérthetnénk, hogy a székesfehérvári Pásztor József miért döntött úgy, hogy kilép a taposómalomból, és egy másik, bár korántsem könnyebb vagy egyszerűbb életformát választ.

„Tizenhét évig bútorkereskedéssel foglalkoztunk a feleségemmel, két céget is vittünk, és tényleg rendben voltunk. Úgy öt-hat éve mégis jött egy érzés, hogy valami mást kellene csinálnunk – mesél a kezdetekről József. – Akkor már volt lovunk, és mondtam a feleségemnek: egy ideje motoszkál bennem a gondolat, hogy szívesen foglalkoznék családi lovardával. Éppen öt éve a születésnapomon indult el a folyamat. Végül eladtunk mindent, és belevágtunk.”

Ez kemény döntés lehetett! – vágtam rá azonnal, de József csak nevetett, hiszen mint meséli, nem az elhatározás volt a legnehezebb.

„Már az első éjszaka megszületett a döntés, és aztán forgolódtam néhány álmatlan éjszakát. Az első egy év pedig nagyon kemény volt, nem volt még pályánk, lovasunk, csak takarítottuk a törmeléket, a téglát és a szemetet a telekről, aztán kiépítettük, megvettük az állományt. Ebben az időszakban csak ment, ment a pénz. De nagyon büszke vagyok rá, hogy a jelenlegi tizenhárom lovunkból tizenegy iskolaló, akik mind megbízhatóak és tényleg imádják a gyerekeket. Ráadásul az, hogy legyen egyszerre tizenegy ló, amin lehet menni és terepbiztos is, az ritkaság a megyében.”

De a kiépítési folyamatnak láthatóan még közel sem értünk a végére. Bár a patakpartig futó három telek – a családi lovarda otthona – rendezett és tiszta, azért építkezés csalhatatlan nyomaiba is belebotlunk. József figyelmeztet is minket, amikor megállunk egy sor vízzel teli gödör mellett: ha bele találunk esni, akkor fejünk búbjáig elmerülünk, hiszen ezek a lyukak fedeles pálya alapjai lesznek.

„Egy 42 méterszer 12 méteres fedeles pálya építésébe vágtunk bele, hogy egy picit függetlenítsük magunkat az időjárástól. Mindig van mit fejleszteni, bár már tényleg messzire jutottunk az indulási ponttól, hiszen nem régen elkészültünk a beállókkal, korábban pedig megépítettük a ridegbeállót (fedett rész, ahova a lovak ki- és bejárhatnak igényük szerint – szerk.), de van már állatsimogatónk kecskével meg szamárral, és vannak tyúkjaink is.”

 Az infrastruktúra azonban egy dolog, hiszen a lovarda lovasok nélkül hiábavaló. Márpedig ezt az oldalt is fel kellett építeniük Józseféknek.

„Ez sem volt egyszerű, és jó ideig eltartott, de a legjobb reklám az, amikor a gyerekek és szüleik, akik idejárnak, adják tovább a hírünket, hogy szeretnek itt lenni, szeretik a „Józsi bácsit és a Dorina nénit”, és jók a lovak. Mostanra pedig száz fiatal lovasunk van már.

Nálunk nincs csoportos oktatás, mert én ellenzem azt a gyakorlatot, hogy 6-7-8 lovas megy egymás után, ugyanis úgy vélem: ilyenkor gyakran nem is a lovas irányít, hanem a ló követi a vezérlovat. Gyakran szembesülünk is azzal, amikor érkezik egy új gyermek, és azt mondja a szülő: már nagyon tud lovagolni. Közben pedig hiába kérem például, hogy csináljon egy átváltást vagy kiskört, valójában nem is tudja, hogy mit kell tennie, hiszen korábban a ló szépen megoldotta maga ezt a feladatot. Én azt vallom, hogy a gyerek akkor tud fejlődni, ha csak rá figyelnek. Nálunk a maximum az, ha azonos tudásszinten lévő két-három gyermek lovagol együtt.

Persze mondhatnánk, hogy így kevesebb a bevétel, de nem szabad, hogy csak ez számítson. A Pátkai Református Iskolába járó gyerekeket például ingyen lovagoltatjuk, Turu Zoltán barátommal pedig most hívtunk életre egy alapítványt, hogy azokat a gyerekeket, akiknél a családi kassza nem engedi meg, hogy lovaglásra költsenek, felkaroljuk és támogassuk, megtanítsuk őket lovagolni, az állatok szeretetére, megismertessük velük a lovashagyományokat, ezt a világot.”

Ez a szemlélet pedig valahogy tényleg érezhető az egész lovardában, talán – kicsit leegyszerűsítve – úgy lehetne összességében megfogalmazni: jó itt! Olyan, mintha minden kicsit állna, úgy töltünk el közel két és fél órát, hogy észre sem vesszük. Békés minden. Békések az állatok, kutyák, cicák jönnek-mennek. Megkísért a gondolat, hogy József számára a lovaglás, a lovaglás oktatása szinte csak egy eszköz, hogy az életszemléletét megismerhessék, akik idelátogatnak.

„Valójában mindent szeretnénk átadni, ami engem visz előre: hogy szeretjük, tiszteljük az állatokat, a szabadságot, a nyugalmat, amit itt érez az ember. Amikor még vállalkozóként a napi mókuskereket hajtottam, azért szerettem kijárni a lovardába a lovakhoz, mert mindig végtelen nyugodtságot éreztem a közelükben. Hiába csörgött a telefonom, beszéltek esetleg feszültebb hangnemben velem, én ott akkor is nyugodt voltam. De ha már abból a közegből kiléptem, akkor nem így volt. Arra számítottam, és abban bíztam, hogyha megvalósítom az álmomat, ezt a lovardát, akkor minden nap reggeltől-estig átélhetem azt a békét. És ez tényleg így is történt, történik.”

Pedig eseményből van bőven. Éppen amikor érkeztünk tornázta be magát némi hempergéssel az egyik ló a szénát tartó etetőhöz úgy, hogy nem tudott felállni. Egy ötszáz kilós jószágot kivarázsolni a szorult helyzetéből pedig nem egyszerű történet, mégha annyira bízik is a gazdájában, hogy hiába van kiszolgáltatott helyzetben, láthatóan teljesen átadja az irányítást, nyugodtan tűri, várja a segítséget.

„Korábban egy-egy hasonló eset után sokáig csomóban volt a gyomrom, most már sportosan kezelem ezeket a helyzeteket is. Akkor sem esem kétségbe, ha éppen rájuk jön a szabadság, és hajkurászhatjuk a bandát. Korábban egy interjúban megkérdezték tőlem, hogy nem bántam-e meg a döntést, hogy otthagytam a nyugodt életet. Akkor azt mondtam: ha most a Jóisten idejönne hozzám és azt mondaná: itt van a bal kezem, ha megfogod, visszaadom a régi életedet. Holnap úgy kelsz fel, hogy visszamész a nyugalomba, az öreghegyi szép házba, a kényelmes életedbe, a prosperáló vállalkozásba. Vagy itt a jobb kezem, azt fogod meg, és folytatod azt az életet, amit kitapostál, amiben sok munka van még, a cél pedig még messze, akkor én gondolkozás nélkül az utóbbit választanám. Tudom, hogy most vagyok az utamon.”

A vállalkozói, folyamatosan tenni akaró vér azonban nem nyugszik, hiszen József Turu Zoltán barátjával nemcsak hogy életre hívta az alapítványukat, de az első, ráadásul komoly szervezést igénylő rendezvényre már a hétvégén, vagyis április 14-én, szombaton sor kerül.

„Simon Zoltánnak, a székesfehérvári McDonald's tulajdonosának köszönhetően megkaptuk egy napra a Budai úti McDonald's parkolójának egy részét, ahol lovasnapra várjuk a gyerekeket és szüleiket. Rengeteg fehérvári lovasunk van, én is tősgyökeres fehérvári vagyok, ezerszállal kötődök a városhoz, és ezeket a szálakat nemhogy nem szeretném eltépni, de erősíteni szeretném. Eredetileg Székesfehérváron szerettük volna a lovardát megvalósítani, ám végül Pátkán találtuk meg a legalkalmasabb terepet, de így is csak tizenöt kilométerre vagyunk a városunktól. És itt, a tó közelében, a telek végében patakkal, a hatalmas térrel, az erdővel tényleg a legideálisabb helyszíne ennek az életformának.

Ebből szeretnénk egy kicsit megvillantani április 14-én, szombaton 10 órától. Népszerűsíteni szeretnénk a lovas életérzést, megmutatni a gyerekeknek, hogy van élet az Interneten túl. Természetesen több hátrányos helyzetű családot is meghívtunk. Pátkáról, Bicskéről és Velencéről is öt-öt, Székesfehérvárról pedig tíz család érkezik a jótékonysági lovaglásra. Mindig is odavoltam a gyerekekért, de öt évvel ezelőtt még nem tudtam, hogyha elkezdek foglalkozni velük, ilyen kapocs lesz köztünk, ennyire megtaláljuk a közös hangot. Ez visz előre engem, az alapítványt is azért hoztuk létre, hogy ezeket a családokat ne csak egyszer, hanem folyamatosan támogatni tudjuk. Ne pénzkérdés legyen, hogy valaki megtanulhasson lovagolni, kocsit hajtani, hogy megismerhesse ezt a csodálatos világot.”

Royal Rose Lovarda, Pátka, Kossuth utca 77. 
www.royalrose.hu

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

Meg ez is van

  • MNB: mielőbb költsük el a régi ezreseket
    MNB: mielőbb költsük el a régi ezreseket
  • Zikaláz - több tucat vírusos megbetegedést jelentettek Indiából
    Zikaláz - több tucat vírusos megbetegedést jelentettek Indiából
  • Gulyás: Magyarország ragaszkodik a határvédelem jogához
    Gulyás: Magyarország ragaszkodik a határvédelem jogához
  • HÍRADÓ 1-kor 2018. október 17.
    HÍRADÓ 1-kor 2018. október 17.