Partly cloudy1 °C
2019. január 22. kedd Vince
Menü

Összesen egymillió forintot nyernek a legjobb ovis alkotások - elkezdődött a Mesés kiskertek szavazás!

Összesen egymillió forintot nyernek a legjobb ovis alkotások - elkezdődött a Mesés kiskertek szavazás!
(Fotó: szekesfehervar.hu/Bácskai Gergely)

23 kiskert verseng a legtöbb szavazatért, és az összesen egymillió forintért, amit a győztesek az óvodájuk udvarára költhetnek majd.

Gyermekkezek csodás alkotásai - szombaton kilenc órától készültek az I. Székesfehérvári Gyermek Kertépítő Verseny művei a Zichy ligetben. Az összesen 23 fehérvári óvodás csoport mindegyike egy 200x120 centiméteres virágágyásban építhette meg kiskertjét, amelyeket a mesék és mesehősök ihlettek. 

Mostantól pedig (június 8-án 12 óráig) már szavazni is lehet a kedvenc alkotásra, a tét pedig nem kicsi, hiszen az első három helyezett összesen egymillió forint értékben alakíthat ki óvodakertet és rendezheti intézménye udvarát. Az első helyezett 600 ezer, a második 300 ezer, a harmadik 100 ezer forintos támogatást kap. 

Ide kattintva nézheted meg az alkotásokat és szavazhatsz a kedvencedre!

A Mesés kiskertek alkotásai még két hétig láthatók a Zichy-ligetben, ezt követően az ágyásokat elbontják, az óvodák azonban újraépíthetik őket saját udvarukon. 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • Lejár január 31-én az éves parkolóbérletek érvényessége
    Lejár január 31-én az éves parkolóbérletek érvényessége
  • Véradásra invitál a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete
    Véradásra invitál a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete
  • Afrikai sertéspestis - Online járványügyi képzést indított a Nébih a vadászoknak
    Afrikai sertéspestis - Online járványügyi képzést indított a Nébih a vadászoknak
  • Siker a Black Comedy a fehérvári teátrumban
    Siker a Black Comedy a fehérvári teátrumban
  • Újabb fejlesztések kezdődnek Fejérben
    Újabb fejlesztések kezdődnek Fejérben
  • Zajlanak az Ökumenikus Imahét programjai Fehérváron
    Zajlanak az Ökumenikus Imahét programjai Fehérváron
  • Megújítják a váli templomot, a Székesfehérvári Egyházmegye egyik legnagyobb templomát
    Megújítják a váli templomot, a Székesfehérvári Egyházmegye egyik legnagyobb templomát
  • Ismét nőtt a légszennyezettség, Székesfehérváron is kifogásolt a levegőminőség
    Ismét nőtt a légszennyezettség, Székesfehérváron is kifogásolt a levegőminőség
  • Tovább terjed  az influenza - országszerte egye több kórházban korlátozzák a látogatást
    Tovább terjed az influenza - országszerte egye több kórházban korlátozzák a látogatást