Partly cloudy-1 °C
2018. december 17. hétfő Lázár
Menü

Embert próbáló feladat a nyári szünet: te hogyan oldod meg a gyermekelhelyezést?

Embert próbáló feladat a nyári szünet: te hogyan oldod meg a gyermekelhelyezést?
Hol legyen a gyerek a vakáció alatt? (Fotó: Kiss László)

Szuper dolog, ha van a családban egy mindig bevethető nagymama, hiszen így a vakáció ideje kipipálva. De a magyar családok többségénél ez a lehetőség meseszerű álom csupán, és a logisztika komoly fejtörést okoz a nyári szünet tizenegy hete alatt.

Tíz cégből mindössze három támogatja a 14 éven aluli gyermeket nevelő szülőket ezen a téren, így minden második magyar családban nehézséget okoz a gyermekfelügyelet a nyári szünetben – derül ki a REGIO Játék friss felméréséből. Pedig a családbarát vállalatok dolgozói elmondásuk szerint jobban megbecsülik a munkahelyüket.

Legnagyobb eséllyel mikrovállalkozásnál (50 százalék), az állami szférában (40 százalék) és a kisvállalkozásnál (35 százalék) dolgozók találkozhatnak segítséggel. A családok felé elkötelezett munkaadók 62 százaléka rugalmas munkaidő-beosztással, 21 százaléka távmunkával, illetve 39 százaléka azzal segíti a szülőket, hogy magukkal vihetik gyermeküket a munkahelyükre. Bár utóbbi lehetőséget a megkérdezett szülők jó szívvel csak akkor vennék igénybe, ha a cégen belül lenne a kicsik számára kialakított foglalkoztató vagy játszószoba.

Örömteli, hogy a tavalyi évhez képest 12 százalékra növekedett azoknak a munkaadóknak a száma, akik beszállnak a nyári táborok finanszírozásába, ez leginkább a multikra, nagyvállalatokra és az állami szektorra jellemző.

Az egyik székesfehérvári, multimédiás eszközöket gyártó, nemzetközi cégnél középvezetőként dolgozó Bagin-Zink Kata számára bár több lehetőség is nyílik a kisiskolás korú Dorka lánya elhelyezésére, azért komoly felkészülést, esetében pontosan vezetett Excel-táblázatot kívánt a nyári szünidő problémája. „Három hetet tölt a szüleimnél Dorka, sajnos a férjem szülei már idősek ahhoz, hogy terhelni tudjuk őket. Ezen túl volt három hét tábor, illetve felváltva vesszük ki a szabadságainkat, de persze így is marad bőven nap, amit meg kell oldanunk. Én azonban szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkahelyem rugalmas, megengedi olykor a home office-t (otthoni munkavégzés - szerk.), illetve ezt a lehetőséget én is megengedem a beosztottjaimnak. A cég szervezett idén tábort, meglehetősen jutányos áron az átlagos táborárakhoz képest, de túl későn vettem észre, így erről idén lemaradtunk.”

Hol legyen a gyerek a vakáció alatt? (Fotó: elnijohaz.hu)
Hol legyen a gyerek a vakáció alatt? (Fotó: elnijohaz.hu)

A cégek által, a dolgozók gyermekeinek szervezett kedvezményes táborok valóban sok segítséget tudnak nyújtani, főleg, hogy egyébként a legkedvezőbb árú, napközis ellátást kínáló lehetőség is húszezer forinttól kezdődik, de a specifikus programok, mint például programozói vagy angol nyelvi táborok díjai bizony nem ritkán súrolják az ötvenezer forintot, ami már egy gyermek esetében is megterhelő.

A háromgyermekes, ugyancsak székesfehérvári Samu Csilláék örömmel igénybe is vették a céges lehetőséget, ám még így is marad megoldani való a nyárra. „A gyerekek két hetet töltenek a munkahelyem által szervezett táborban, a mamáéknál is vannak két hetet. A nagyobbik lányom elég idős ahhoz, hogy napközben otthon maradhassanak egyedül, illetve természetesen én is vettem ki szabadságot a vakáció idejére.”

A legnagyobb segítségnek, és vitathatatlanul a legkényelmesebb megoldásnak tűnik, ha lehetőség nyílik a nyári hónapokban az otthoni munkavégzésre. Ám ez segítség sem minden munkakörben megoldható, ráadásul sokszor legalább olyan komoly logisztikát és még nagyobb lemondásokat kíván, mintha táborba, nagymamához vinnék a gyermeket.

„Szerencsés vagyok, mert hetente több napot otthonról dolgozhatok. Másképp mi nem is tudnánk megoldani jelenleg a nyarat, ugyanis a kislányunk még szerintünk túl kicsi ahhoz, hogy napközis táborba menjen, vagy több száz kilométerre tőlünk nyaraljon a nagyszülőknél. Segítséget nem sokat tudunk igénybe venni: a közelebbi nagymama rokkantnyugdíjas, a lakásában szívesen vigyáz az unokájára, de kimozdulni nem tudnak. Márpedig egy örökmozgó négyévesnek kell a szabad levegő és a mozgás. A másik nagymamára is számíthatunk, de mint említettem messze él, nyilván csak indokolt esetben várjuk el tőle, hogy rengeteg pénzt és időt áldozzon az utazásra. A férjem munkaideje kötött, három műszakban dolgozik. Többnyire tehát én vagyok itthon a kislányunkkal. Röviden a nyár nálunk azt jelenti, hogy sokkal kevesebbet alszom: az éjszakai, hajnali órákban végzem el a munkám nagy részét, amikor a kislányom alszik. Így tudok napközben elég figyelmet fordítani rá. És persze igyekszünk minél több szabadságot a nyári szünidőre időzíteni, idén három hetet sikerült így lefedni.” –  mesélte Kovács V. Orsolya, az fmc.hu szerkesztője, a négy éves Julcsi anyukája.

Hol legyen a gyerek a vakáció alatt? (Fotó: Kiss László)
Hol legyen a gyerek a vakáció alatt? (Fotó: Kiss László)

Ha pedig nem megoldható az otthoni munka, akkor jön a feladatok szétosztása, ami még akkor is komoly szervezést igényel, ha az óvodában "csak" öt hét a szünet. Pláne nehéz a feladat, ha két kicsivel lavíroz a család, ahogy az öt- és hároméves Dóri és Ádám szülei.

„Az öthetes ovis szünet alatt nálunk anyukámék, a nagymamám és a férjem, Tomi testvére segít.” – meséli Szilágyiné Ferencz Barbara. – „Az első héten Dóri úszótáborba megy a delfinesekhez, ám Ádi, mivel még nincs négyéves, a nagymamámhoz megy vidékre. A második hétre mindketten a Kincses Sziget Játszóházba mennek táborozni. A 3-4. héten szabizunk Tomival, amiben egy hét vidéki nyaralás is lesz a nagymamámnál, majd egy hét Balaton. Az utolsó hétre anyukám és Tomi tesója vesz ki szabit. Így tudtuk megoldani, hogy jó helyen legyenek a gyerekek és legalább egy kicsit együtt is pihizzünk.” 

Talán nem meglepő, hogy a kisgyermekesek azok leginkább, akik ilyenkor sürgetnék az időt: teljen már a nyári szünet, vagy járjunk legalább néhány évvel előrébb! Pedig akkor sem fáklyásmenet a vakáció, ha idősebb a csemeténk, csak éppen más problémákkal kell megküzdeni.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a férjem többnyire home office-ban dolgozik.” osztotta meg velünk Major Lívia. – „Mivel Tündi lányom már 11 éves, nem igényel folyamatos figyelmet/felügyeletet, de azért egyedül egész napra még nem hagyjuk itthon. És azért rá is kell nézni rendszeresen, különben a számítógép előtt ülne egész nap. Igyekszünk napi feladatokat adni neki, amit akkor csinál meg amikor akarja, a lényeg hogy készen legyen. Hogy mire gondolok? Például 15 perc gitár-, esetleg matekgyakorlás, kertben öntözés, polcon rendrakás. Persze kellenek a nyári élmények is, ezért nyáron összesen négy hetet napközis táborban tölt (három hét lovas tábor, egy hét hittan tábor), bár ez nem túl pénztárcabarát megoldás pedig nekünk "csak" egy gyereket kell befizetni. Szerencsére nekünk ott vannak a nagyszülők is, így egy-egy hetet velük is el tud tölteni Tündi. Szabadságot egyben 2 hetet tudunk kivenni, akkor megyünk együtt nyaralni. Őszintén szólva azért nem egyszerű nekünk, dolgozó szülőknek megoldani a nyarat úgy, hogy legyenek nyári élmények, anyagilag se roppanjon meg a családi költségvetés, és a munkahelyünkön is helyt tudjunk állni.”

 Ti hogyan oldjátok meg a feladatot, hogy jó helyen legyen a gyermek, és esetleg a család is tudja élvezni a vakáció napjait?

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • Sting jövőre ismét eljön Budapestre
    Sting jövőre ismét eljön Budapestre
  • Holnaptól ideiglenesen megnyitják az M6-os kihajtót
    Holnaptól ideiglenesen megnyitják az M6-os kihajtót
  • Ponty, afrikai harcsa, süllő - egyre több hal fogy
    Ponty, afrikai harcsa, süllő - egyre több hal fogy
  • Autópálya-matricát - sokan vesznek Fejér megyeit
    Autópálya-matricát - sokan vesznek Fejér megyeit

A hét embere

Eseménynaptár

  • Téli útviszonyok - óvatosságra intenek a rendőrök!
    Téli útviszonyok - óvatosságra intenek a rendőrök!
  • Jövőre is kétszámjegyű bővülés várható az építőiparban
    Jövőre is kétszámjegyű bővülés várható az építőiparban
  • Több a rendőr az utcán
    Több a rendőr az utcán
  • Véradásért szaloncukor is jár
    Véradásért szaloncukor is jár