3 évnél régebbi cikk

Fehérváron is összefogtak a méhekért
Fehérváron is összefogtak a méhekért

Székesfehérváron sem maradhatott el a Méhek napja programsorozat, mely a méhek nélkülözhetetlen szerepére hívta fel a figyelmet. E rendezvény keretein belül tartották meg a Fehérvár Éléstár Bevásárló Közösség átadóját is. A közösség célja az, hogy lehetőséget biztosítson a gazdalátogatásokra, ahol az érdeklődők nyomon követhetik a megvásárolni kívánt termék teljes életútját egészen a kosárba kerülésig.

A Méhek napját (nemzetközi elnevezése: World Bee Day) 1994 óta ünnepeljük hazánkban az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére. Időpontja április 30, mivel ekkortájt teljesedik ki az élet a kaptárban és a méheket körülvevő természetben.

Magyarország volt az első, ahol külön nappal hívták fel a figyelmet a méhek fontosságára.” – mesélte Páprádi Anna Bíborka, Magyarország Mézkirálynője – „Hazánkban nagyon alacsony a mézfogyasztás, ezért a program célja az, hogy minél több emberrel ismertesse és szerettesse meg a méhészeti termékeket. Magyarország egyébként nagyhatalomnak számít méhészeti szempontból az unión belül, hiszen a méhészeti termékek kereskedelmének 40 %-a származik a mi területünkről!”

A Méhek napját természetesen Székesfehérváron is megrendezték, s ez az alkalom ihlette meg a Fehérvár Éléstár Bevásárló Közösség átadóját is. A kosárközösség 2020. augusztusában jött létre: a szervezők mellett helyi termelőket, gazdákat és méhészeket is találhatunk tagjai között.

A közösség alapeleme, hogy egy olyan vásárlási lehetőséget teremtsen, ahol az emberek valóban helyi termelők termékei közül választhatnak, s, hogy legyen lehetőségük a gazdalátogatások alkalmával megismerni az általuk vásárolt termék kosárba kerülésig való útját.

A Méhek napi program a közösség összefogásával valósult meg, ami azért is kiemelkedő jelentőségű, mert hazánkban kevés az olyan megmozdulás, ami a gazdák és a méhészek közti együttműködést segíti” – hangsúlyozta a Mézkirálynő - „Az átadónappal rá akartuk irányítani az emberek figyelmét a méhek nélkülözhetetlen szerepére, kihangsúlyozva azt, hogy az élelmiszereink jelentős részéhez elengedhetetlen a méhek beporzó munkája. Szerettük volna interaktív módon megismertetni a látogatókat a méhek világával. Ennek részét képezte a beporzást szimbolizáló virág-ugróiskola, a méhkas-célbadobó, a méhészeti eszközbemutató és a méhviaszgyertya öntés is.”

Bíborka kifejtette, hogy sok gyermek és felnőtt meghatározó élményei között szerepel a méhekkel kapcsolatban a méhszúrás – és az abból fakadó félelem. Az ilyen tapasztalatok erőteljesen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az emberek meglássák, mi van a fullánk mögött. Ezért e napon a szervezők azt szerették volna megmutatni, hogy milyen értékkel bírnak ezek az apró lények. Ezt segítette az üvegkaptár is, amin keresztül nagy érdeklődéssel szemlélték a látogatók a benne lévő méheket. A program részeként termelői csomagokért nyereményjátékokat is hirdettek. Ezen kívül az érdeklődőket fotósarok és mézes sütemények széles kínálata várta.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a programunkra rengetegen ellátogattak, olyanok is, akik korábban még nem vettek részt átadónapon” – árulta el az abai lány – „Zömmel családok érkeztek, s igen hamar megtelt gyerekzsongással a Jancsárkert. A legkisebbek nagyon aktívan vettek részt a játékokban, izgalom övezte a standok felfedezését. Miközben a méhekről meséltünk, a kicsik szája tátva maradt és úgy csillogott a szemük, hogy azt biztosan soha sem fogom elfelejteni. Azt is nagyon jó volt látni, hogy sok fiatal érdeklődött az esemény iránt, akik nagyon motiváltak voltak abban, hogy ők is tegyenek egy fenntarthatóbb jövőért, s ez a tudatosság fogyasztói szemléletmódjukban is nagyon pozitívan tükröződött.”

Az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) egyébként a Méhek napja alkalmából kiadott egy közleményt, mely – többek között – arról szól, hogy méhek nélkül nincs élet. A globális élelmiszertermelés 76%-a a házi- és vadméhfajok beporzásától függ, s minden harmadik falat étel a méheknek köszönhető.

S itt kell megemlíteni, hogy nemrég összegyűlt a Mentsük meg a méheket és a gazdákat! európai kezdeményezéshez szükséges 15750 magyar aláírás. Ezt a kampány magyarországi koordinátora, a Magyar Természetvédők Szövetsége jelentette be a napokban. Ezzel Magyarország lett a hatodik EU-tagállam, amely teljesítette az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó feltételeket. Az akció természetesen folytatódik tovább, amíg össze nem gyűlik az uniós szinten megkövetelt egymillió aláírást.

A “Mentsük meg a méheket és a gazdákat!” program célja az, hogy európai polgári kezdeményezéssel felszólítsák az Európai Bizottságot arra, hogy támogasson egy olyan mezőgazdasági modellt, amely lehetővé teszi a gazdák és a természet számára, hogy harmóniában éljenek egymással. A méhbarát mezőgazdaság nemcsak a gazdák számára nyújt előnyöket, hanem pozitívan hat az egészségünkre és a környezetünkre is.

Örülök, hogy 2018 óta hivatalosan is elismerik, hogy a méhek a legfontosabb élőlények” – mondta a Mézkirálynő – „Az elmúlt egy évben több olyan kezdeményezés is elindult, amely a méheket védi. S talán kijelenthetem azt is, hogy ennek egyre nagyobb divatja kezd lenni. Nemrég megjelentek a ruházati üzletekben is a méhek oltalmának üzenetét hordozó ruhadarabok és a legtöbb áruházban már külön polcon találhatók a méhlegelő keverékek, méhhotelek. A környezetemben lévők is egyre gyakrabban érdeklődnek afelől, hogy ők mit tehetnének az ügy érdekében? Úgy gondolom, hogy minden ilyen megmozdulás lehetőséget ad arra, hogy ösztönözzük a méhek védelmét, s értékeljük nem csak a méhek, hanem az őket óvó méhészek munkáját is. Az emberek egyébként egyre tájékozottabbak. Sokszor konkrét kérdésekkel jönnek hozzánk, méhészekhez, hogy valóban pusztulnak-e a méhek, igaz-e a hír, hogy nagy baj lesz, ha nem védjük meg őket? Látszik az érzékenység a téma iránt, ami jó, de mindig van hova fejlődni.”

Borítókép: Nagy Dorina
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek