Lányok Napja az Óbudai Egyetemen – a sportgazdasági és a műszaki képzésekkel is megismerkedhettek a résztvevők
Fehérvár Médiacentrum fotója
Zsiday Ádám
Lányok Napja az Óbudai Egyetemen – a sportgazdasági és a műszaki képzésekkel is megismerkedhettek a résztvevők

A XXI. század nagy változásokat és új kihívásokat hozott az egyes szakmák területén. Az Óbudai Egyetem oktatási portfóliójának megújítása és kibővítése kapcsán fokozott figyelmet szentel a hallgatók munkaerőpiaci érvényesülésének támogatására.

A Lányok Napján játékos formában ismerkedhettek meg a résztvevők az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának választható szakjaival, köztük a sportközgazdász szakkal is. Nagyné Hajnal Éva egyetemi docens egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarországon unikálisnak számít az egyetemen megjelenő sportközgazdász képzés, de emellett meg kell próbálni a hölgyeket a műszaki pályák felé terelni.

"Legfontosabb műszaki szakjaink a villamosmérnök képzés, a műszaki menedzser képzés, a mérnök-informatikus és gépészmérnök képzés, újabban ehhez a palettához csatlakoztak a közgazdaságtani képzések is, megpróbáljuk ezeket is bemutatni leendő hallgatóink számára" – mondta el Hajnal Éva, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának egyetemi docense.

A sportgazdasághoz kapcsolódóan, a sportközgazdász hallgatók részvételével, érdekes és izgalmas előadást tartott Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség ügyvezető igazgatója, Lányok a jövő bajnokai? - Hogyan nyerhetik meg a jövőt a nők a sportszervezésben? címmel.

"Köztudottan még mindig a férfiak dominálják a sportszektort, akár sportolói, akár sportvezetői szinten, de ugye az én sportágamban, a röplabda, ahonnan én jövök, ez egy fordított arány, tehát nálunk több a női sportoló, a lányoknál az utánpótlásban is többen vagyunk és nekem ezért különösen szívügyem, hogy a lányoknak egyfajta lehetőséget mutassunk, hogy a sport után is lehet a sportban lányként elhelyezkedni és érvényesülni" – fogalmazott Vatai Gabriella.

A program folytatásaként a jelenlévők a versenyszféra világába is betekinthettek az Arconic-Köfém Kft-nél dolgozó fiatal mérnökök közreműködésével, valamint megismerkedhettek az Óbudai Egyetem székesfehérvári campusán épülő Science Park néhány elkészült laboratóriumával is.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek