2017. szeptember 22. péntek Móric
Menü

Woody Harrelson januárban megcsinálja a világ első élő mozifilmjét

Woody Harrelson Londonban (Fotó: Entertainment Weekly)

Na, ilyen aztán még tényleg nem volt: januárban bemutatják a világ első élő mozifilmjét. A rendező és a főszereplő egy személyben Woody Harrelson lesz. Fájó pont, hogy a Lost in London (Elveszve Londonban) című filmet csak 550 amerikai moziban vetítik majd élőben. Így tehát mi kimaradunk a jóból - egyelőre.

Január 19-én biztosan mozitörténelmet ír majd Woody Harrelson: a többek között a Született gyilkosokból és a Szemfényvesztők 1-2-ből ismert színész rendezőként is bemutatkozik, méghozzá egy élő filmmel. A címe Lost in London (Elveszve Londonban) lesz, és egyszerre adja majd élőben a forgatást - ami tulajdonképpen maga a film lesz - 550 amerikai mozi. 

A száz percesre tervezett filmnek már van IMDb-adatlapja is, amiről kiderül, hogy Woody Harrelson mellett többek között Owen Wilson és Willie Nelson is szerepel majd a produkcióban. A történet egyébként ugyancsak életből vett és Harrelson egy korábbi kalandját eleveníti fel: élete legrosszabb éjszakáján egy londoni taxiban leejtett és eltört egy hamutálat, aminek következtében börtönbe került. Az érdekesnek ígérkező filmhez sajátos előzetes is készült:

A filmet a tervek szerin 14 helyszínen forgatják majd, 30 fős stábbal, de mindössze egyetlen kamerával. Izgalmas lesz nézni, hogyan birkóznak meg a nem várt fordulatok mellett a hagyományosan mostoha londoni időjárással is. Az AccuWeather előrejelzése szerint mindenesetre elég kedvezőtlennek tűnik a brit főváros január 19-i időjárása. 

london_idojaras_januar

Ami egészen biztos: ez az a film, amiről nem szabad elkésni, ha az embernek megvan rá a jegye.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • img
    Orbán: Magyarország erejét Széchenyi-díjasai mutatják meg igazán
  • img
    Díjazták a debreceni rágót
  • img
    Máté Bence természetfotós kamaratárlatával együtt nyílt meg az idei World Press Photo kiállítás
  • img
    A magyar tanyai élet egyedi kultúrát közvetít, ezért idén hungarikummá nyilvánították

A hét embere

Eseménynaptár

  • img
    Csökkennek a várólisták és csökken az orvoselvándorlás is
  • img
    Tovább folyik a harc az élelmiszerek kettős minősége ellen
  • img
    Könnyebb lesz a munkáltatóknak
  • img
    A duális képzési forma fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak a Városházán
  • img facebook img
    Fehérvár TV
  • img
    Konferencia a szakképzés, a munkaerőpiac problémáiról és fejlesztéséről
  • img
    Becsokiztam Milka tehénnel
  • img
    Interneten bocsátanak árverésre repülőgépeket Kínában
  • img
    Hamarosan átfogó járványvédelmi vizsgálat indul a baromfitartóknál
  • img
    Új tűzoltóautókat kapott a katasztrófavédedelem
  • img
    Újabb vitákra számít a kötelező kvótákról a Miniszterelnökséget vezető miniszter
  • img
    Simicskó: 2019-ig száz új, hazai fejlesztésű buszt vásárol a magyar honvédség
  • img
    Adománygyűjtés a múlt vasárnapi erdélyi vihar károsultjai javára