Egy becsapott nemzet: a kurdok
Egy becsapott nemzet: a kurdok
Egy becsapott nemzet: a kurdokA kurd a világ egyik legnépesebb olyan nemzete (bizonyos definíció szerint: kultúrnemzete), amelynek nincs saját állama. A közigazgatásilag őket befogadó államok roppant részrehajló demográfiai statisztikái miatt a pontos létszámukat nem lehet tudni, ezért a szakértők óvatosan 28-30 millió főről beszélnek. Ennyien élnek egy összefüggő, nagyjából három és fél magyarországnyi, négy államhoz tartozó területen (a kétmilliós kurd diaszpóráról most nem is beszélve), és többségük hisz egy majdani független Kurdisztánban.
Kurdisztán így nézne ki a térképen, ha létezne (Fotó: Washington Times)
Ősi nemzet, török évszázadok
A legelterjedtebb tudományos vélekedés szerint a kurdok az ókori médek és asszírok keveredésének gyümölcsei, akik az arabok északkeleti offenzívája következtében a hetedik-nyolcadik század környékén veszik fel az iszlám vallást. Azóta a kurdok sorsa (akik döntő hányada a szunnita irányzathoz tartozik) együvé forrt a többi muszliméval. A 15. században azon kapják magukat, hogy területük határain két hatalmas szomszéd élesítgeti oroszlánkörmeit: nyugatról az oszmán törökök, keletről a perzsa birodalom. Az 1514-es csaldiráni csatában a sokkal jobban képzett és felfegyverzett törökök megszerzik és bekebelezik az egész ütközőzónát. Azóta a kurd történelem (akarva-akaratlanul) a török históriával elválaszthatatlanul összefonódva létezik. Az elkövetkezendő négy évszázad változó intenzitású és szabadságfokú, birodalmon belüli autonómiát hoz a kurdoknak. 1847-ben Bedirhán bej vezetésével fellázadnak a központi isztambuli hatalom ellen, de szabadságharcukat vérbe fojtják.
Keleten a helyzet változatlan
Az első világháborúban a hadviselő felek csapatai többször is keresztülmasíroznak a kurd területeken. A polgári lakosság életét és vagyontárgyait sem a vendégjátékos oroszok, sem az elméletileg hazai pályán küzdő török katonák nem kímélik. Semleges források 250-300 ezerre teszik az ily módon négy év alatt lemészárolt nők és gyermekek számát, a kurdok és az ügyükkel szimpatizálók ennek a három-négyszereséről beszélnek. Bármelyik szám is az igaz, valódi népirtásról beszélhetünk.
Mindig háborúban - kurd katonák és Kurdisztán zászlaja (Fotó: Sputnik News)
Egy birodalom bukása
A központi hatalmak csoportjába tartozó Törökország elveszíti a világháborút (nem is csoda, elvégre a mi szövetségesünk volt…), az Oszmán Birodalom a dualista Monarchiához hasonlóan darabjaira hullik. Ezekből a darabokból jön létre később a most közel-keletinek nevezett államok kétharmada. A huszadik századi kurd válság 1919-ben, a béketárgyalásokon kezdődik, amikor a győztes nagyhatalmak a kurdoknak független államot ígértek, a teljesen leírt Törökország számlájára.
Kemál pasa színre lép
Jött azonban egy Musztafa Kemál nevű fiatal tiszt, aki nem engedte, hogy mindenki a törökökbe törölje a csizmáját. Elkezdődik a négy évig tartó függetlenségi háború, minek következtében Törökország a győztesek által eredetileg neki szánt terület kétszeresét hódítja vissza, többek között Kurdisztán hatvan százalékát. A maradékból 10-10% a brit, illetve francia irányítás alá került Iraknak, valamint Szíriának jut, egyötöde Perzsiáé lesz. A nagyhatalmak elismerik az új török határokat, Kemál büszkén kihúzza magát, a független Kurdisztánnak pedig lőttek. Szó szerint is.
Musztafa Kemál (Fotó: Sunsearch.info)
Hegyi törökök?
1925-ben kitör a század első nagy kurd felkelése, amelyet az Atatürk (törökök atyja) utónevet kapott Kemál pasa minden teketória nélkül vérbe fojt, az összes vezetőt felkötteti vagy agyonlöveti. Nagyjából innen datálódik az a sokáig hangoztatott hivatalos török álláspont, mely szerint Törökországban kurdok nem léteznek, csak „hegyi török”-nek nevezett törzsek. A második világháború után a kurdok Iránban próbálkoznak meg egy autonómiával, de a sah pont azt lépi, amit korábban Atatürk: hadsereg, megtorlások, tömeges kivégzések, majd erőszakos pacifikáció.
A terror kezdete
A huszadik század hetvenes éveinek elején a kurd függetlenségi álmok ismét erőre kapnak. Ekkor bukkan fel a politika színpadán Abdullah Öcalan, aki a törökellenes összeesküvés miatt rá kiszabott hatéves fegyházbüntetésének leülését követően megalapítja a Kurd Munkapártot (Partiya Karkerên Kurdistan, közkeletű rövidítéssel: PKK). Ennek militáns tagjai 1984 óta merényletekkel gondoskodnak arról, hogy egyetlen ankarai minisztériumban vagy más főhatóságnál se legyen nyugodt álma senkinek. Ez az igyekezet eredményezte máskülönben, hogy a PKK-t Törökországban és az USA-ban közel húsz éve terroristaszervezetnek tekintik. Az Európai Unió 2009 óta tartja a pártot a terrorcsoportok listáján, egy másik kurd csoporttal, a Teyrenbaze Azadiya Kurdistan (TAK, Kurdisztáni Szabadság Sólymai) nevűvel együtt. Ez utóbbi vállalta egyébként a felelősséget a 2016-os év több törökországi robbantásos merényletéért.
Egy népirtás következményei
Az első Öböl-háborút követően, Szaddám Huszein vegyi fegyverek bevetésével hangsúlyossá tett kurdellenes lépéseinek folyományaként másfél millió iraki kurd menekült át Törökországba, minek következtében Ankarában enyhén szólva nem örömtüzek gyulladtak. A kurd többségű 13 délkeleti török megyében azóta is negyedmillió kormánykatona figyeli árgus szemekkel az autonómiatörekvések legkisebb jelét, s Erdogan török elnökről bármi elképzelhető, csak az nem, hogy lazít majd a gyeplőn. A lokális polgárháború egyenlege az elmúlt 33 évre vetítve: ötvenezer halott, mintegy húszezer politikai fogoly, köztük az életfogytra ítélt, és kilencszáz katona által a Márvány-tengerben fekvő Imrali börtönszigeten őrzött Abdullah Öcalan, a PKK alapítója.
Törökországnak becslések szerint eddig 300 milliárd eurójába került a kurdok szabadságharca. Ennek körülbelül a felét a terrorcselekmények miatt elmaradó idegenforgalmi bevételek adják, a másik felét a katonai és rendészeti kiadások növekedése. Ankara azonban nem tágít, önálló kurd államról hallani sem akar, s a két hét múlva, április 16-ra kiírt törökországi alkotmánymódosító népszavazás sem ígér sok jót nekik.
