2017. november 22. szerda Cecília
Menü

A német Kommando Spezialkräfte, vagyis a KSK

A német Kommando Spezialkräfte, vagyis a KSK
A Kommando Spezialkräfte bevetésen (Fotó: Berliner Kurier)

Gondolom, mindenki egyetért velem, ha azt mondom, egy katonai és rendészeti témákkal foglalkozó sorozat megkerülhetetlen országa (állama, nemzete) a német. Az egykori germán törzsek késői leszármazottai különösen az elmúlt száz évben gondoskodtak arról, hogy haditetteik, egyenruhájuk, indulóik, továbbá katonai vezényszavak harsogására teremtett nyelvük (innen is elnézést a germanista bölcsészektől!) egyetlen military fan érdeklődési köréből se hiányozzék. Ennek szellemében mostani írásunk a KSK-ról, vagyis a Bundeswehr különlegeseiről szól.

Feltételezem, sokan meglepőnek fogják tartani, de a német szárazföldi csapatok egészen 1996-ig nem rendelkeztek olyan alakulattal, amely minden szempontból megérdemelte volna a „különleges” jelzőt. Persze ejtőernyősök voltak, meg a hegyivadászok is domborítottak, ahol lehetett, de a szó szoros, korszerű értelmében vett SF-jellegű egység addig nem állt a Vaterland rendelkezésére.

Előjáték, magyarázat

Tudvalevő, hogy a második világháború után megalakult NSZK politikusai görcsösen igyekeztek mindenféle olyan gyanút elhessegetni, amely miatt a bonni kormány akárcsak a leghalványabb militarista jelzővel lett volna illethető. Éppen ezért hosszú ideig német katona csak álmaiban léphette át a Bundesrepublik határait, és Európa (na meg a világ) megnyugtatására szinte példa nélküli alkotmányossági gátakat építettek minden olyan próbálkozás útjába, amely arra ösztökélte volna a német tábornokokat, hogy – egy picinyke élettérbővítés érdekében – szomszédoljanak egy kicsit.

Ezzel párhuzamosan a nyugatiak által 1944-1945-ben porrá bombázott iparuk harminc év alatt egyre eredményesebben hasított ki magának egyre nagyobb szeleteket a világgazdaság tortájából. A hetvenes-nyolcvanas évekre azon kapták magukat, hogy bizony ott vannak a Top 7-ben, és Ázsiától Afrikán át Dél-Amerikáig (hogy az öreg kontinensről ne is beszéljünk) minden komolyabb parketten a brókerek a márka árfolyamával álmodtak és a Bundesbank irányelveit majdnem akkora érdeklődéssel tanulmányozták, mint a saját tőzsdefelügyeletük szabályzatát.

És eljöttek a kilencvenes évek és a német egység. A Bundestagban ülő képviselők, immáron nyolcvanmillió német küldötteiként (pontosabban ezek katonai tanácsadói) egyre gyakrabban tették fel maguknak a kérdést: az rendben van, hogy az Európai Unió legerősebb gazdasága vagyunk, de milyen ország és milyen hadsereg az olyan, amelyiknek nincsenek olyan különlegesei, akik a német érdekeket és/vagy állampolgárokat (természetesen a hazai jogszabályok és a nemzetközi szerződések szigorú szem előtt tartásával) akár külföldön is meg tudják védeni?

Ahogy mondani szokás, az élet a legnagyobb rendező: 1990-ben kitört a ruandai polgárháború, szinte elképzelhetetlen kegyetlenséggel, népirtással és más ocsmányságokkal fűszerezve. Németország azon kapta magát, hogy az afrikai országban élő németeket szégyenszemre a belga és a francia hadsereg helyszínre küldött különlegesei menekítették ki a hadműveleti zónákból.

Ugye ti is beleborzongtatok? Oda jutott a világ, hogy belga és francia (!!!) zászló alatt szolgáló katonák mentik meg német állampolgárok életét, s mindez csak azért, mert a bonni politikusok lelki szemei előtt minduntalan felsejlik egy kefebajszos, lenyalt frizurájú osztrák képe, amint a nürnbergi birodalmi pártnapokon összegyűlt nyolcszázezer néző előtt rikácsolva beszédet tart…

A német Kommando Spezialkräfte, vagyis a KSK

Temető a ruandai polgárháború után (Fotó: The Royal Gazette)

A kicsit hosszúra nyúlt bevezető után lássuk a medvét!

A medve

1996 februárjában, hosszas és olykor fájdalmas vajúdás után megszületett a politikai, majd márciusban a szakmai döntés: a Bundeswehren (még pontosabban: a Heeren, vagyis a szárazföldi haderőnemen) belül létre kell hozni egy speciális alakulatot, melynek egy éven belül képesnek kell lennie különleges katonai feladatok végrehajtására: külföldi békefenntartás, béketeremtés, német és/vagy NATO-érdekeket veszélyeztető válsághelyzetek külföldi megoldása, terrorelhárítás, túszmentés, mélységi taktikai felderítés, stb. Az új egység első harminc katonáját az ejtőernyősök és a harcászati felderítők közül válogatták ki. Körülbelül nyolcszáz önként jelentkező, hivatásos állományú tiszt és tiszthelyettes adta be kérelmét, és ugyanazzal a lendülettel, két hullámban el is küldték őket a brit 22. SAS ezred credenhilli bázisára, hogy tanuljanak egy kis szakmát és fraternizáljanak Tommyékkal.

Két ilyen – komoly katonai múlttal rendelkező – sörivó nemzet fegyvereseinek egymásra találásából csakis jó dolgok sülhetnek ki. A német katonák rekordidő alatt kivívták vendéglátóik elismerő pillantásait, ugyanis nemcsak a laktanya pubjában, hanem a gyakorlótéren is nagyokat alakítottak. 1996 szeptemberében papíron létrehozták a szervezetet, majd kereken húsz évvel ezelőtt, 1997. április elsején (korántsem tréfaként) hivatalosan is megalakult a Kommando Spezialkräfte első, teljesen hadra fogható, minden nemzetközi standardnak megfelelő százada, amit az idő múlásával továbbiak is követtek.

Első, egyfajta tesztnek szánt nemzetközi bevetésük 1999 őszén volt, amikor egy tucatnyi KSK-katona Koszovóba utazott, hogy a helyi ENSZ-közigazgatás csúcsain elhelyezkedő németekre vigyázzanak. Azóta megjárták Afganisztánt, Boszniát és Macedóniát is.

Létszám, szervezeti felépítés

A KSK állománytáblája tokkal-vonóval 1120 főből áll (2015-ös adat) és elméletileg dandár jogállású. Jelenleg öt harcoló kommandó- , továbbá egy-egy támogató-, rádiós- és szanitécszázada van a törzsszázad mellett. A középtávú tervek között további négy aktív kommandó- és egy második támogatószázad felállítása szerepel. A harcoló egységek feltöltöttsége csak 70-80 százalékos (ugyancsak 2015-ös adat), az okokról egy kicsit később.

Egy-egy kommandószázad hat, egyenként 16 fős szakaszból, minden szakasz pedig négy darab négyfős rajból (teamből) áll. Ha ez a négyes tagozódás valahonnan ismerősnek tűnik, ne írják a véletlen számlájára és ne is gondolkozzanak túl sokat: igen, a britektől vették át. A századok szakaszainak saját specialitásai és elsődleges működési területei vannak, de jó alapszinten mindegyikük képben van a társszakaszok szakosodási zónáival is.

Századonként az első szakasz szárazföldi, általában gépesített műveletekre specializálódott, a második az úgynevezett „függőleges beszivárgásra”, ami magyarul ejtőernyősöket takar. A harmadik szakasz minden században az úgynevezett kétéltű műveleteké (itt vannak például a harci búvárok), a negyedik pedig az extrém földrajzi és/vagy éghajlati viszonyok közepette folytatott harci tevékenységek profijait tömöríti: sarkvidéki, dzsungel- és magashegyi körülmények iparosai dolgoznak itt. Az ötödik szakaszban a mélységi felderítők, túszszabadítók, CQC-sek (Close Quarters Combat – gyakorlatilag épületharcászat) és a mesterlövészek találhatók, míg a hatodik a századszintű kommunikációt biztosítja, illetve tartja a kapcsolatot a többi századdal.

A négyfős teamekben mindenkinek megvan a maga elsődleges, illetve másodlagos specialitása: robbanóanyagok, elsősegély, híradó, közelharc, szúró-vágó fegyverek, nyomolvasás-nyomkövetés, gépjárművezető, műszaki karbantartó, stb. Ily módon minden katona legalább két szakterületen mozog nagyon-nagyon otthonosan.

A német Kommando Spezialkräfte, vagyis a KSK

Négyfős KSK-csapat (Fotó: MilitariaGUNZ - DeviantArt)

A támogató században négy szakasz van, a következő tagozódással: nyelvi és tolmács csoport, logisztikai, műszaki karbantartó és kiképző szakaszok, egyenként 12-18 fővel. Itt a támogató században általában olyan katonák szolgálnak, akik maguk is a kommandósoknál voltak, de ilyen-olyan okokból (sebesülés, korhatár elérése, baleset, satöbbi) már nem vethetők be első lépcsőben, de szakértelmük, tapasztalatuk, hazai vagy külföldi kapcsolatrendszerük a KSK számára nélkülözhetetlen. A szanitécszázad orvosokat, mentőtiszteket és pszichológusokat foglalkoztat és működteti azt a tábori műtőt, amire sajnos gyakrabban van szükség, mint szeretnék.

Létszámgondok

És akkor pár szó arról, hogy miért is küzd létszámgondokkal a KSK.

Először is a pénz. Azt hihetnénk, hogy Németországban tényleg nem garasoskodnak a különlegesek fizetésével, de (persze az ottani viszonyokhoz képest) nincsenek túlfizetve. A normál, általános Bundeswehr-szintű fizetési fokozatokhoz és pótlékokhoz képest egy KSK-katona gyakorlatilag bruttóban úgy 800-1000 euróval keres többet havonta, mint az azonos rendfokozatú és szolgálati idejű bármelyik másik kollégája mondjuk a nyulaktól (elnézést: a lövészektől) vagy a tüzérektől.

Rendben, ennyi euró még bruttóban is sok (nekünk), de ha számolunk egy kicsit, rájövünk, hogy ebből marad úgy 550-700 nettó – s ezért cserébe nem a klasszikus, már-már hivatalnoki tempójú tiszthelyettesi vagy tiszti életet élik egy kényelmes laktanyában, abszolút kiszámítható időbeosztással, hanem… hát, el bírjuk képzelni. Ráadásul akárhová valósi is a KSK-s, össze kell pakolnia (esetenként családostól) és a szerződésben vállalt évekre el kell költöznie a Stuttgart melletti Calw-ba, ahol a KSK bázisa, laktanyája és kiképzőközpontja van a Graf-Zeppelin-Kaserne-ben.

A német Kommando Spezialkräfte, vagyis a KSK

A Graf-Zeppelin-Kaserne bejárata (Fotó: unser-womo.blogspot.hu)

Második visszatartó erő a kegyetlen kiképzés és a nagyon alapos szűrés. Az elmúlt évszázadokban a németek nem igazán tanultak meg veszíteni (sem egyéni, sem kiscsoportos, sem állami szinten), úgyhogy hiába tudják előre, hogy kiesni egy KSK-válogatáson nem tragédia, óriási kudarcként élik meg, vagyis sokan nem is jelentkeznek, mert tartanak a megszégyenüléstől. Ezt az eszmefuttatást egy német tiszttől hallottam úgy két éve, aki ezzel magyarázta, hogy tartományában egyre kevesebb a bevetési egységhez jelentkező rendőr és katona.

Kiválasztás, felvétel, kiképzés

Az 1997-es megalakulástól egészen 2005-ig a KSK-ba kizárólag olyan hivatásos állományú tisztek és tiszthelyettesek jelentkezhettek, akiknek már előzetesen megvolt a német hadsereg speciális állóképesség-erősítő tanfolyamának (Ausbildungsmodul Robustheit) az elvégzéséről szóló bizonyítványuk. 2005-ben aztán enyhültek a feltételek, s azóta akár szerződésesek vagy akár (Irgalom Atyja, ne hagyj el!) civilek is jelentkezhetnek, ha előzetesen átverekszik magukat a Bundeswehr általános harcászatifelderítő-tanfolyamán.

Ezt követően kezdődik a móka, természetesen a calwi bázison. Egy háromhetes alapszakasz a bemelegítés, itt főleg fizikai próbák vannak terítéken, továbbá katonai alaptudnivalók átismétlése, lövészetek, szerepjátékok, kisebb (egyéni és páros) taktikai feladatok végrehajtása. A 21. napon jön a vizsga, illetve a fizikai tesztek – itt általában az eredeti állomány 30 százaléka elvérzik (úgy értem: nem felel meg a minimumkövetelményeknek).

A második fázis a komolyabb. Ezt általában a Fekete-erdő barátságos fái között abszolválják, kevésbé barátságos időjárási körülmények közepette, valamint kifejezetten barátságtalan kiképzők társaságában. Rutinos olvasóink talán el bírják képzelni, hogy mi mindennel kedveskedik a KSK a jelölteknek ez alatt a kilencven nap alatt. Igen, három hónapig szívnak a srácok úgy, hogy ezalatt napi 5000-5500 kilokalóriát vesznek magukhoz, de ennek ellenére az időszak végén átlagosan 4-6 kilóval nyomnak kevesebbet, mint a kezdéskor. És ezzel – feltételezem – mindent elmondtam.

Ja: a lemorzsolódás itt elérheti a 70-80 százalékot. Nem ritka, hogy a második tréningidőszakot elkezdő nyolcvan-száz főből egy karcsú szakasznyi marad az utolsó próbára, ami egy komplex, négynapos taktikai gyakorlat mindennel, ami evvel jár: 35 kilós hátizsák, fegyverzet, átkelés vízfolyásokon és hegygerinceken, előre meghatározott (vagy menet közben kijelölt) ellenőrzőpontok kötelező érintése (ezek környékén a gonosz kiképzők előszeretettel állítanak fel csapdákat és dobálnak hang-fény gránátokat), célba lövés és taktikai-szituációs lövészet… A négy nap alatt 90-100 kilométert tesznek meg, korántsem fütyörészve.

És akinek mindezek még nem lennének elegendőek ahhoz, hogy a KSK-t és az egész Bundeswehrt elküldje melegebb éghajlatra, az elkezdheti a kiképzés harmadik fázisát, ami egy háromhetes SERE-tanfolyam a pfullendorfi különleges kiképzőközpontban (Ausbildungszentrum für spezielle Operationen).

SERE: Survival, Evasion, Resistance, Escape. Az amerikaiak által a koreai háború után kifejlesztett, majd a vietnami és egyéb tapasztalatok alapján továbbgondolt és tökéletesített tréningtípus. Ennek (a nevéből is kikövetkeztethetően) az a célja, hogy megtanítsa a katonákat idegen területen túlélni (survival); esetleges fogságbaesésük után kitartani a kihallgatások alatt és minél diszkrétebben lelépni a táborból vagy a sittről (evasion); ha szükséges, megszervezni odakint az ellenállást (resistance), illetve segítséggel vagy önerőből hazatérni az övéikhez (escape). Eredetileg az ellenséges területek fölött lelőtt pilótáknak szánták, de aztán rájöttek, hogy a különleges erők összevissza csatangoló katonái is ki vannak téve hasonló veszélyeknek, ezért a híres zöldsapkásokat is előszeretettel beiskolázták egy-egy SERE-tanfolyamra.

Miután a SERE-vel is megvan a jelölt (és még mindig kitart eredeti elhatározása mellett), németes alapossággal aláíratnak vele egy szerződést, melynek értelmében 5-7 évig a KSK állományában fog szívni. Hab a tortán, hogy a szerződés tartalmaz egy olyan apróbetűs részt, melynek értelmében, ha a szerződéses időn belül a katonának felróható okból fognak megválni tőle, a KSK peres úton visszakövetelheti azt a lóvét, amibe a kiképzése került. Márpedig csak a SERE-tréning fejenként (úgy értem: kiképzendőként) hétezer eurójába fáj a szövetségi köztársaság adófizetőinek. Igen, jól számoltak: valamivel több, mint kétmillió forint egy háromhetes tréning. Innen ki lehet következtetni, mibe fáj egy hadra fogható KSK-katona teljeskörű kiképzése.

A felkészítés itt nem ér véget, hiszen szolgálata első két évében a frissen felszerelt nem is számít teljes értékű KSK-katonának. További megpróbáltatások (tréningek) várnak/várhatnak rá, a további szakképesítés(ek) függvényében: magashegyi hadviselést a bajor és az osztrák Alpokban, dzsungelharcot Közép-Amerikában, sivatagi tudnivalókat Izraelben vagy az USA-ban, jégmezői viselkedési kódexet meg Norvégiában, esetleg Grönlandon fog tanulni.

Mielőtt elköszönnénk a KSK-tól, nem hagyhatunk szó nélkül még két témát.

1. Az egyik a német csapatok (jelesül a KSK) afganisztáni szereplését ért nemzetközi (és németországi) kritikák. 2008. október nyolcadikán a The Scotsman című edinburgh-i napilap például egy vitriolos cikket közölt róluk Jerome Starkey aláírásával, amelynek a címe („Jöttek, láttak és otthagyták az afgán háborút anélkül, hogy akár csak egyetlen harci feladatot végrehajtottak volna”) elég sokatmondó. A tényekkel senki nem vitatkozott: a 2005 és 2008 között eltelt közel negyven hónap alatt az afganisztáni német kontingens egyetlen puskalövést sem adott le és egyetlen harci cselekményben sem vett részt. Ezt persze lehet magyarázni; magyarázták is az illetékesek (a német jogszabályok az afgán hegyek között is megkötik a kezüket, blabla), de a tények tények maradnak.

Talán egy szépségflastrom a németek foltossá vált katonai becsületén az, hogy 2009 májusában Kunduz tartományban ők fogtak el egy körözött tálib vezetőt (Abdul Razekh-et), majd a lassan javuló imidzsbe megint sikerült egy jó nagyot rúgni, amikor három hónapra rá egy német tiszt nem tájékozódott eléggé, és egyetlen informátor szavaira támaszkodva elrendelt egy olyan NATO-légicsapást, amelynek civil áldozatai is voltak.

2. A másik kényes téma a GSG-9 és a KSK közötti, egyre erősebbé és nyilvánvalóbbá váló rivalizálás, amely 1997 óta tart ugyan, de az utóbbi években újabb és újabb csúcsokat döntöget.

A bili néhány évvel ezelőtt borult ki igazán, amikor a berlini kormány a Szövetségi Rendőrséghez (Bundespolizei) tartozó GSG-9-nek adta meg a külföldi túszmentő akciók kiváltságát, különös tekintettel a szomáliai kalózakciókra. Noha anno a belügyisek (még határrendészekként) rengeteg dologban segítették a KSK-tagok kiképzését, mostanra a katonák úgy érzik, hogy túlszárnyalták egykori oktatóikat.

A GSG-sek azzal érvelnek, hogy számtalan hazai és nemzetközi SWAT-versenyen elért dobogós helyezéseikkel rátermettségüket bizonyítják; a KSK erre azt válaszolja, hogy az ilyen versenyek inkább sporttevékenységi pótcselekvések, és élesben, ha a céltábla visszalőne, a rendőrök maguk alá csinálnának ijedtükben. A GSG viszontválaszában meg azzal jön, hogy soraikban egyre több az egykori KSK-tag, akik olyan új területeket honosítottak meg a rendőröknél, mint a taktikai hírszerzés vagy a kétéltű műveletek, amelyekben máris felveszik a versenyt a katonai egységgel… Nem folytatom, el bírják képzelni.

Akárhogyan is van, úgy tűnik, hogy a német politikusok még mindig nem vetkőzték le gyanakvásukat a saját hadseregükkel szemben, ami – véleményem szerint – nemcsak a KSK-nak vagy a Bundeswehrnek árt, hanem egész Németország jó hírének.

Zárásként egy régebbi, de a szakmát a mai napig foglalkoztató történet: a hamburgi Hansa-Stavanger konténerhajót 2009 áprilisában szomáliai kalózok foglalták el és közel négy hónapig tartották ellenőrzésük alatt. Berlin eredetileg a GSG-9-et akarta bevetni ellenük, de pontosan mindeddig tisztázatlan okok miatt végül az utolsó percekben (a környéken cirkáló amerikai hajókon gyakorlatilag a teljes GSG-9-állomány állt ugrásra készen, talpig fegyverben, hogy beavatkozzon…) visszavonták a támadási parancsot és úgy tűnik, inkább kifizették a mintegy kétmillió eurós váltságdíjat. A KSK fúrta volna meg a belügyesek bevetését? Vagy a német kormány már a rendőrei felkészültségében sem bízott..?

Erről és bármi más, a területhez kapcsolódó témáról várjuk hozzászólásaikat, véleményüket itt, a cikk utáni kommentszekcióban. Például arról, hogy önök szerint egy katonai vagy egy rendészeti egység alkalmasabb-e külföldi bevetésre, túszszabadításra, személy- vagy objektumvédelemre?

És közben persze lehet irigykedni, hogy szerencsésebb országokban az a probléma, hogy több ilyen alakulat is létezik.

Rajongj a Konteóblogért itt vagy csak simán olvasd itt.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Ez is van

Eseménynaptár

Meg ez is van