2018. február 17. szombat Donát
Menü

Fejér megyei férfi irányított – 212 milliós NAV fogás

Fejér megyei férfi irányított – 212 milliós NAV fogás
Jól fialtatták a pénzt, csak adózni felejtettek el (Fotó: pexels.com)

Trükkös módszerrel csaló, őrzésvédelemmel foglalkozó bűnözői csoportot füleltek le, amely sem adót, sem pedig járulékot nem fizetett, így 212 millió forint kárt okozott.

A Fejér megyei férfi által irányított céghálózat csúcscége vagyonőröket foglalkoztatott, ám ezeket a dolgozókat a láncolat alján lévő "bukó" cégekhez jelentették be, de járulékot nem fizettek utánuk, a bevételek után pedig nem adóztak. A rövid időn belül felhalmozódott tartozással egyszerűen megszűntek, és a dolgozók egy újabb céghez kerültek.

A NAV akcióban a nyomozók 26 helyszínen tartottak házkutatást és foglaltak le bizonyítékokat. Hét gyanúsítottat hallgattak ki, és öt céggel szemben indítottak eljárást. A bűnös vagyon visszaszerzésére gépkocsikat, követelést foglaltak le, és bankszámlákat zároltak tízmilliós nagyságrendben.

A bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt az elkövetők akár tíz év szabadságvesztésre is számíthatnak.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • Fehérvári katonák indulnak Bosznia-Hercegovinába
    Fehérvári katonák indulnak Bosznia-Hercegovinába
  • Ukrán válság: lazulhatnak a szankciók, ha megállapodnak a békefenntartásról
    Ukrán válság: lazulhatnak a szankciók, ha megállapodnak a békefenntartásról
  • Holnap rendezik meg először a Magyar Széppróza Napját
    Holnap rendezik meg először a Magyar Széppróza Napját
  • Dunaújváros a házigazdája az idei Fejér Megyei Diáknapoknak
    Dunaújváros a házigazdája az idei Fejér Megyei Diáknapoknak
  • Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó városunkban
    Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó városunkban
  • Összehangolt terrortámadás történt Nigériában
    Összehangolt terrortámadás történt Nigériában
  • Naspolya: amikor a „szottyos” az igazi!
    Naspolya: amikor a „szottyos” az igazi!
  • Változott a szakképzési és felnőttképzési törvény- konferencia Székesfehérváron
    Változott a szakképzési és felnőttképzési törvény- konferencia Székesfehérváron
  • Holnap hajnalban 1 órára leáll az e-matrica értékesítés
    Holnap hajnalban 1 órára leáll az e-matrica értékesítés