Partly cloudy0 °C
2018. december 19. szerda Viola
Menü

Az abortusztól a megtérésig – Mihály Mariann története

Az abortusztól a megtérésig – Mihály Mariann története
(Fotó: Mihály Mariann)

Úton vagyunk és sohasem tudjuk, hogy mit hoz a következő kanyar. Lefelé vagy fölfelé, erdőség vagy pusztaság? Öröm, bánat, kilátástalanság, remény – tulajdonképpen bármi megtörténhet. Persze rajtunk is múlik, merünk-e újratervezni. Mihály Mariann példa rá, hogy érdemes zónát váltani, még akkor is, ha az nem éppen komfortos. Sorsfordító zarándoklatáról kérdeztem.

Miben különbözik egy jó túra a zarándoklattól?

Mindig otthon éreztem magam a természetben, szerettem túrázni, iskolás éveimben hosszútávfutó és tájfutó voltam. Ezek a nagyobb lélegzetű kirándulások még nem voltak zarándoklatok. A külső és belső cél az, ami meghatározza, hogy az az út, amin elindulunk, zarándokúttá válik-e. Vannak kifejezetten zarándokcélpontok, egy-egy olyan kegyhely, melynek hitünk szerint gyógyító ereje van.

Te miért indultál útnak annak idején?

2000-ben az életemben egy krízis következett be, aminek következtében kártyavárként hullott szét minden. Hozzámentem egy férfihez, akivel családot terveztünk, és viszonylag könnyen várandós lettem. Ám a magzati kor huszonegyedik hetében a nőgyógyász közölte, hogy olyan fejlődési rendellenessége van a babának, ami az élettel összeegyeztethetetlen. Hozzá kell tenni, hogy egy ilyen sokkoló hírre az ember egyfajta beszűkült tudati állapottal válaszol, és képtelen jó döntést hozni. Akkor nem is voltam olyan közegben, ahol esetleg ezt a problémát más megvilágításba lehetett volna helyezni. Úgy éreztem, hogy nekem csak egy lehetőségem van, ráléptem erre a pályára, és néhány nap leforgása alatt ott voltam Budapesten a Baross utcában, és megtörtént az abortusz. Egyszerre volt bennem az önsajnálat, a „miért pont én?” kérdéskör, miközben bűntudat és borzasztó hiányérzet gyötört. Mert onnantól kezdve, amikor megfogan egy élet, a nő anyává válik, lélekben megváltozik, ezt mindenki érzi és tudja, aki már hordott a szíve alatt gyermeket. Úgy gondoltam akkor, hogy kényszerpályán vagyok, Isten kiszúrt velem, miközben én megöltem a gyerekem. Hazamentem, és gondoltam, hogy majd lesz rá gyógyír. Nem is mentünk igazán utána, hogy mi volt a magzati rendellenesség oka.

Mihály Mariann embert próbáló zarándokútjáról mesélt (Fotó: Kiss László)
Mihály Mariann embert próbáló zarándokútjáról mesélt (Fotó: Kiss László)

Inkább előre tekintettél?

Olyannyira, hogy néhány hónap után újra babát vártam. Aztán tizenhat hetesen közölték, hogy ugyanazt diagnosztizálták, mint az előző magzatnál. Olyan volt, mint egy rémálom. Először azt hittem, hogy tévedés történt, de nem az volt. Ennek a történetnek is ugyanez lett a vége. Nem sokra rá a férjem közölte, hogy össze van zavarodva, időre van szüksége, külön akar költözni.

Egy ilyen esetben mibe lehet kapaszkodni?

Nem hívő családban születtem, nem is kereszteltek meg. De ha van mibe kapaszkodni, úgy könnyebb. Akkor nagyon nagy dolog volt, hogy nem dobtam be a törölközőt, nem lettem öngyilkos, meg tudtam tartani magam. Utólag már egészen másként értelmezem ezeket a csapásokat. Ugyanis már tudom, hogy Istennek egyetlen célja van, az, hogy üdvözítsen. Ha ennek egy ilyen drámai eseménysorozat az ára, akkor ezáltal.

Utólag látni egészen más, mint jelen lenni az adott helyzetben. És most nem rövid idő alatt gyógyuló sebekről beszélünk.

Mint már említettem, hatalmas erő kellett hozzá, hogy újra tervezzek. Ki vagyok, mit akarok, egyáltalán merre induljak tovább? Az emberben alapvetően benne van a keresés, a spirituális érzékenység. Önmagában minden értelmetlennek tűnik. Én is szerettem volna válaszokat kapni, és sokáig bolyongtam az ezotéria útvesztőiben. Válasz helyett még nagyobb zavar keletkezett bennem. Óriási piaca van az ezoterikus tanításoknak, ebből is látszik, hogy az emberek mennyire vágynak rá, hogy spirituálisan is hazataláljanak. Mivel a csapból is az ezotéria folyik, nagyon könnyű lépre csalni a keresőket. Nem beszélve arról, hogy az ezoterikus tanítások mögött komoly anyagi érdekek húzódnak. 2014 májusában már megvolt Krisztián fiam, mégsem éreztem kereknek a világot. Bár végül anyává válhattam, de azt éreztem, hogy zűrzavar van a fejemben és a szívemben. Úgy éreztem, itt az ideje letisztulni. Ekkor határoztam el, hogy elindulok az El Camino útján. Még az út előtt részt vettem egy Cursillo elnevezésű keresztény lelkigyakorlaton, amit egy spanyol eredetű egyházi lelkiségi mozgalom indított el, és a lényege az istenkeresés. Ez már sok mindent elindított bennem, bár még nagyon keveset tudtam a keresztény, katolikus tanításokról. Volt ott egy pap, akinek elmeséltem az életem meghatározó drámai eseményeit, és ő mondta nekem először azt, hogy Isten ezt megbocsájtja nekem. Ez nagyon felkavart: „Mi az, hogy megbocsájtja nekem? Hiszen nekem kell megbocsájtanom neki!” Még mindig benne voltam az önsajnálatban, így indultam el az El Camino zarándokútra 2014. október 5-én.

Santiago De Compostelába sokan zarándokolnak el a lelki békéjüket keresve (Fotó: tripsavvy.com)
Santiago De Compostelába sokan zarándokolnak el a lelki békéjüket keresve (Fotó: tripsavvy.com)

Mennyi idős volt ekkor a kisfiad?

Négyéves.

Milyen lélekkel indul útnak egy kisgyermekes édesanya, ha tudja, hogy öt hétig nem lesz a gyermeke mellett?

Már a várandósság időszakában eldöntöttem, hogy természetes módon szeretném megszülni és gondozni a kisfiamat. Otthon szültem, mert egyrészt nekem a korábbi két megszakított terhesség kapcsán szívszorító kórházi élményeim voltak, másrészt pedig szerintem az érkezésnek és a távozásnak is a legbensőségesebb körülmények között kell történnie. Amikor csecsemő volt, igény szerint szoptattam, hordozókendőben hordtam, nagyon bensőséges kapcsolat van köztünk azóta is. Tulajdonképpen ami létezik, én mindent odaadtam magamból a kisfiamnak, három évig otthon maradtam vele, és nagyon kiegyensúlyozott gyermek lett. Az édesanyja azonban közel sem. Úgy éreztem, nem okozok neki lelki törést, ha elmegyek egy ilyen útra. Tudtam, hogy az édesapja és a szüleim gondoskodása révén minden rendben lesz Krisztiánnal. Átgondoltam, mi a jobb neki, és arra jutottam, hogy mindannyiunknak jót tesz, ha azért megyek el, hogy máshogy jöjjek vissza.

Egy kis hangulatjelentés arról, mit is látnak a zarándokok az El Caminon

Mennyire lehet előre tervezni egy olyan több száz kilométeres utat, amit az ember gyalogosan, hátizsákkal tesz meg?

Szerencsére nem én voltam az első, komoly irodalma van ennek a zarándokútnak, ráadásul a kisfiam édesapja előttem két évvel már megtette, így a családban is volt tapasztalat. Szóval meg volt minden tervezve, de aki útnak indul, az tudja – vagy legalábbis közben ráeszmél – hogy mekkora súlya van ilyenkor a kegyelemnek. Mert akarhatod nagyon, ha nincs veled a kegyelem, nem fog sikerülni!

Mire gondolsz, amikor kegyelemről beszélsz? Az valami olyasmi, amit kérni kell?

Nem hiszem. A kegyelem minden ember életében jelen van, de az, hogy meg tudok-e nyílni ennek a gondviselésnek, át tudom-e adni magamat, az akaratomat, csak rajtam múlik.

Kell ehhez tudatosság?

Igen. De főleg bátorság kell hozzá, hogy ki merjek lépni a komfortzónámból, és ezt nem csupán fizikai értelemben értem. Amikor rá merek hagyatkozni – s bár nem tudom, hova megyek, mi fog éppen történni – de mégis ott van bennem a hit, a bizalom.

Ez még mindig csak az út, amit az ember egy ismeretlen világban egyedül tesz meg gyalog. Mennyire kell készülni a belső útra?

Úgy indultam el, hogy minden napomat felajánlom valakiért vagy valamiért. Ebben benne van a fizikai fáradtság és a lelki megpróbáltatások vagy örömök egyaránt. Ekkor már volt nálam rózsafüzér és egy kis kereszt is, ami az utóbbi években már nagyon megkopott, mert azóta minden útra jön velem. Ez az én szimbolikus társam, amely minden örömben és minden mélységben velem volt az úton. Tulajdonképpen nem tettem mást, mint gyaloglás közben imádkoztam mindenért és mindenkiért, akik az életem részét képezik. Szándékosan nem társultam zarándokcsoporthoz, mert úgy gondoltam, ezt most egyedül kell végigjárnom. Persze akarva-akaratlan egy-egy szálláshelyen találkoztam hozzám hasonló zarándokokkal, jó beszélgetések alakultak ki, barátságok is szövődtek, de lényegében ez mégiscsak az én belső utam volt. Ki akartam tisztítani a gondolataimat, a lelkemet.

Mi az, ami megtisztítja az embert? Neked mi kellett ahhoz, hogy azt mondd: megcsináltam?

Vittem magammal egy füzetet, amiben rendszeresen leírtam, mi történik velem fizikailag, és mi fogalmazódik meg a gondolataimban. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy ami nem öl meg, az megerősít, és minden folyamatosan változik körülöttünk: nincsen örökké perzselő nap, a szakadó eső is eláll egyszer, a szél sem fúj állandóan. Csak a kitartásod határozza meg, mikor fog egy rossz időszak elmúlni, és mikor jön el egy üdítőbb. Hiszen a napfény is egészen kellemes, de egy idő után már éget, tikkaszt, ilyenkor egy kis eső igazi áldás. Viszont amikor sok hete ázol, ezt már nem így éled meg.

Az egyensúly az, amit az ember önmagában keres. Ehhez ki kell néha billenni?

Gondolatok jönnek-mennek, de fontos, hogy ne azonosuljak teljesen azzal az adott gondolattal, hangulattal: lehet, hogy éppen most jó kedvem van, de később elképzelhető, hogy nem ez az érzés fog meglátogatni. Ez nem azt jelenti, hogy éppen nem Istennek szeretett gyermeke lennék.

Bátorság kell hozzá, hogy az ember kilépjen a komfortzónájából (Fotó: Kiss László)
Bátorság kell hozzá, hogy az ember kilépjen a komfortzónájából (Fotó: Kiss László)

 Hogyan jön egy ilyen úton a kegyelem?

Volt az útnak egy része, amikor egyre jobban dagadt a lábam. Az út első harmadában naponta több mint harminc kilométert gyalogoltam. Megbeszéltük Zolival, a fiam édesapjával, hogy időközönként beszélünk, de ez nem lesz sűrű, mert szerettem volna teljesen kiszakadni. Emlékszem, amikor mondtam neki a telefonban, hogy nagyon fáj a bokám, dagad a lábam, kiderült, hogy sokkal gyorsabban haladok, mint ő, aki két évvel korábban járta végig ugyanezt. Mondta nekem, hogy ha ezt a tempót folytatom, nem fogok célt érni. Letettük a telefont, elkezdtem sírni, és végiggondoltam, hogy akkor most mi ez az egész. A zarándokút ugyanis az életutadat szimbolizálja, azt, hogy hogyan éled az életed. Hova rohanok, hova erőltetem magam? – tettem fel magamnak a kérdést. Egyértelművé vált, hogy le kell lassítanom, többet kell pihennem. Beláttam, hogy bár hajthat a vágy a célba, de időt kell adnom magamnak. Amikor ezt elhatároztam, találkoztam egy holland nővel, aki valamiért nem volt szimpatikus, előítélettel voltam iránta. Mégis ő volt az, aki mellém állt, és segített ezt a krízishelyzetet átvészelni, a gondoskodása lelkileg is rengeteget adott. A pihenés és jegelés után rendbejött a lábam, és ésszerű tempóban folytattam az utat.

Azt mondják, az út a maga emelkedéseivel, mélységeivel szimbolikusan mutatja az emberi élet állomásait.

Ez egy kilencszáz kilométeres, nagyon változatos út: van benne hegyvidék, de egy kilencszáz méter fölött elhelyezkedő fennsík is. Ez maga a puszta, amelyen majd egy hétig gyalogoltam keresztül. Puszta a lélekben is: ekkor úgy éreztem, mélyponton vagyok. És pont ebben az időszakban találkoztam egy spanyol sráccal, aki bemutatkozott. Kérdezte, tudom-e mit jelent a neve? Azt jelentette: Jézus. Tudtam, hogy én azért érkeztem most, mert ez az ember fog átsegíteni a krízisen. Ilyenkor látja az ember, hogy bizonyos helyzeteknek, bizonyos embereknek mennyi mindent köszönhet. Tulajdonképpen így működik Isten! Minden ott van körülöttünk, észre kell venni, élni a lehetőséggel!

Jó dolog, ha találkozik az ember valakivel, aki segíthet. De mi van az egyedülléttel, a magánnyal. Jöhet rablótámadás, kutyatámadás, bármi.

Feszegettem a határaimat, és tudatosan kerestem azokat a helyzeteket, amelyek segítenek bizonyos félelmeim leküzdésében. Például éjszaka nagyon félek egyedül menni. Először megkérdeztem több zarándokot, hogy csatlakozna-e egy ilyen éjszakai túrához. Nem találtam társat. Felmerült bennem a kérdés, hogy akkor most meghátrálok? Féltem a sötéttől, és mindattól a negatív gondolatkupactól, amit ez a helyzet kihozhat belőlem. Éppen november elseje volt, ráadásul a névnapom. Kissé zaklatottan útnak indultam, amikor már sötétedett. Egy erdős területre értem, amikor az út közepén megláttam egy férfit, akiről látszott, hogy nem zarándok. Közelebb érve láttam, hogy éppen önmagával játszadozik. Tudtam, hogy másfelé nem mehetek, arra vezet az út, tehát úgy kell elmennem mellette, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, amit ő éppen csinál. A szívem a torkomban volt, ő nem szólt hozzám, én se hozzá, aztán továbbhaladtam az úton, hátra sem mertem nézni. Nem tudtam, mi fog történni, de azt tudtam, ha futni kell, a hátizsákommal könnyen utolérhet. Szerencsére nem jött utánam, viszont nem sokkal később kóbor kutyák kergettek meg. Akkor már annyi adrenalin mozgott bennem, hogy az első településre, ami szembe jött, rohanva érkeztem be. Ekkor tudatosult bennem, hogy ennél beljebb már nem kívánok menni, ez nem nekem való. Az embernek a határait is el kell fogadni: nem volt olyan érzésem, hogy kudarcot vallottam, viszont jobban megismertem magam.

Rózsafüzér és Miatyánk harminc napon át egy keresztény zarándokúton úgy, hogy még csak meg sem voltál keresztelve. Kereső ember egy hosszú úton. Adódik a kérdés: találtál valamit?

A zarándokút vége nagyon közel van az óceánhoz, és nagyon gyakran esik ott az eső. Már majdnem két hete esőben zarándokoltam, ami már megint elkezdett kifelé játszani a komfortzónámból, teljesen elegem lett az esőből. Az utolsó gyaloglásom napja viszont gyönyörű napsütéssel indult, azonban néhány óra múlva elkezdett zuhogni az eső úgy, mintha dézsából öntenék. Mentem, mentem, és nagyon dühös voltam magamra, a világra, mindenre! Nem értettem, hogy egy ilyen nap, ami így indul, hogyan torkollhat ebbe a zivatarba. Kilencszáz kilométer volt a lábamban, néhány kilométerrel a cél előtt, a hátamon patakokban folyt a víz, mindenem átázva, gyakorlatilag eggyé váltam az esővel. Csak mentem és mentem, pöröltem az éggel, elkezdett bennem tombolni az a sok düh és fájdalom, ami az évek során felgyülemlett bennem. Szidtam Istent, ordítottam, zokogtam. Úgy éreztem, hogy már nincsen bennem semmi gát, meg tudtam mutatni a legmélyebb bugyraimat, olyan közel voltam hozzá ezzel a közvetlen „beolvasással”, mint még soha. Aztán valahogy egy idő után elcsitultam, megnyugodtam és vigaszt kértem tőle. Egyszer csak elállt az eső, felnéztem az égre és ott volt a szivárvány. Akkor tudtam először kimondani, hogy Uram, létezel, te vagy! Nem a szivárvány miatt, hanem az egész miatt, ahogyan történt, ahogyan abban a féktelen dühkitörésben közel kerültem hozzá és választ kaptam. Hazaérkeztem és megkeresztelkedtem.

Azóta rengeteg gyümölcse lett a megtérésemnek, az abortusz témájában is elmélyültem. Világossá vált, hogy a léleknek mekkora szüksége van arra, hogy másképp is dönthessünk. Tudom, hogy most már másképp döntenék, nem hagynám, hogy befolyásoljanak. Hiszen honnan vesszük a bátorságot az élet elvételéhez? Ez egy olyan törés, amit szinte sohasem lehet igazán feldolgozni. Utólag a magzatként elhunyt gyermekeimet vágykeresztségben részesítettem: van egy Péterem, egy Máriám.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • Fogyatékkal élőket ajándékoztak meg a székesfehérvári jégkorongozók
    Fogyatékkal élőket ajándékoztak meg a székesfehérvári jégkorongozók
  • Polgárőrök összefogása a közösség biztonságáért
    Polgárőrök összefogása a közösség biztonságáért
  • Szóval győzni - egyedülálló vetélkedőt hirdet Székesfehérvár
    Szóval győzni - egyedülálló vetélkedőt hirdet Székesfehérvár
  • Sürgősségi ellátásról tartottak képzést pedagógusoknak és edzőknek
    Sürgősségi ellátásról tartottak képzést pedagógusoknak és edzőknek

A hét embere

Eseménynaptár

  • Budapest lesz jövőre Európa sportfővárosa
    Budapest lesz jövőre Európa sportfővárosa
  • Ima-vers-könyv - Bobory Zoltán kötetét mutatják be a Felsővárosi Közösségi Házban
    Ima-vers-könyv - Bobory Zoltán kötetét mutatják be a Felsővárosi Közösségi Házban
  • Fehérvári Futballfesztivál – 60 csapatot várnak
    Fehérvári Futballfesztivál – 60 csapatot várnak
  • Balaton, Hortobágy, Sopron - több pénz jut a turizmusra
    Balaton, Hortobágy, Sopron - több pénz jut a turizmusra
  • Haderőfejlesztés - új harckocsikat vesz a honvédség
    Haderőfejlesztés - új harckocsikat vesz a honvédség
  • 16 embernek kellett elhagynia otthonát - világháborús robbanóeszközöket találtak Ráckeresztúron
    16 embernek kellett elhagynia otthonát - világháborús robbanóeszközöket találtak Ráckeresztúron
  • Felgyújtanak egy fát - tűzmegelőzési bemutató lesz a Skála parkolóban
    Felgyújtanak egy fát - tűzmegelőzési bemutató lesz a Skála parkolóban
  • Financial Times - Soros Györgyöt választották az év emberének
    Financial Times - Soros Györgyöt választották az év emberének
  • A Klasszik Lasszó formáció koncertezik A Szabadművelődés Házában
    A Klasszik Lasszó formáció koncertezik A Szabadművelődés Házában
  • Ismét kétirányú a forgalom a Fiskális út teljes szakaszán
    Ismét kétirányú a forgalom a Fiskális út teljes szakaszán
  • Tornádó pusztított az Egyesült Államokban
    Tornádó pusztított az Egyesült Államokban
  • Már a pályán kívüli síelésre is köthető biztosítás
    Már a pályán kívüli síelésre is köthető biztosítás
  • ITM: a hibátlan terméket az üzletek ugyanis nem kötelesek visszavenni
    ITM: a hibátlan terméket az üzletek ugyanis nem kötelesek visszavenni