1 évnél régebbi cikk

Huszti Szabolcs lett a MOL Fehérvár új vezetőedzője
Fehérvár Médiacentrum fotója
MOL Fehérvár FC
Huszti Szabolcs lett a MOL Fehérvár új vezetőedzője

Juhász Roland a februári távozás után sportigazgatóként tér vissza Székesfehérvárra.

Huszti Szabolcs lett a MOL Fehérvár FC új vezetőedzője, írja a klub honlapja. A 39 éves szakember 2018 januárjában lett a székesfehérvári csapat játékosa, ahol a szezon végén bajnoki címet szerzett, ősszel pedig az Európa Liga csoportkörébe jutott a Fehérvárral. 2019-ben Magyar Kupát nyert, 2019-ben és 2020-ban bajnoki ezüstérmes volt a Vidivel, 43 bajnokin 7 gólig jutott.

2020-as visszavonulása után nyártól novemberig sporttanácsadóként dolgozott Fehérváron, majd 2021 februárja és októbere között a DVSC-t irányította az NB II-ben, majd a feljutás után az élvonalban is.

Segítője már Debrecenben is Toldi Gábor, a MOL Fehérvár második csapatának korábbi vezetőedzője volt. A szakember Székesfehérváron is segíti Huszti munkáját.

Huszti kinevezésével párhuzamosan új sportigazgató is érkezett a csapathoz, írja a klub honlapja. Juhász Roland 2015-től 2020-ig viselte a Vidi csapatkapitányi karszalagját. Pályafutása befejezése után sporttanácsadóként kezdett dolgozni a Vidinél, majd 2020 őszén az NB III-as csapat szakmai stábjához is csatlakozott. 2021 áprilisa és 2022 februárja között Szabics Imre stábjában volt a MOL Fehérvár másodedzője, 2022 júliusától pedig a III. Kerületi TVE sportigazgatójaként dolgozott.

Az új szakmai stáb szerdán mutatkozik be. A klub a Magyar Kupában fogadja a Puskás Akadémiát.

A MOL Fehérvár FC hétfő délelőtt öt szakembertől is megvált a szombati bajnoki vereséget követően:

Kapcsolódó
Távozik Michael Boris és Sallói István a MOL Fehérvár FC-től

A vezetőedző és a sportigazgató mellett Preisinger Sándor, Zoran Kuntics és Györök Tamás is távozik a klubtól.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek