Al Capone, a bűn tábornoka
Al Capone, a bűn tábornoka
Al Capone, a bűn tábornokaA kriminálhistória egyik legismertebb figurája, a chicagói szervezett bűnözés koronázatlan királya, Alphonse Gabriel Capone 1899-ben született New York olasz bevándorlók által is lakott kerületében, Brooklynban. Apja borbély, anyja varrónő volt, akik hét gyermeket próbáltak tisztességgel felnevelni, de a család jövedelme olyan szűkös volt, hogy a kis Al (miután összeférhetetlen magatartása miatt 13 éves korában kicsapták az iskolából) hamar kénytelen volt eltartani magát. Erre a legkézenfekvőbb lehetőséget az utcai bandázás, a lopások, majd a keményebb, erőszakosabb bűncselekmények adták.
Karrierív
Kamaszkorától a klasszikusnak mondható (társadalomtudósok, lélekbúvárok és kriminológusok által addig és azóta számtalanszor felvázolt) életpályát járta be, egyre feljebb és feljebb kerülve a bűnözői ranglétrán: kisstílű áruházi lopásokkal indított, majd a sokasodó kifosztások és rablások után 19 éves korára már bérverést is vállalt. Ily módon a hagyományos szociopata lélektani profilú Capone összekötötte a (számára) kellemeset a hasznossal: innen kezdve nemcsak kedvtelésből törte el embertársai végtagjait, hanem megrendelésre is. Végül is abból élt, amit szeretett csinálni.
Egy gúnynév születése
Nemcsak egyre gyarapodó bevételeit, hanem széles körben ismert gúnynevét, a Scarface-t (Sebhelyes Arcú) is erőszakos természetének köszönhette: egy éjszakai bár kidobójaként verekedésbe keveredett az egyik (nem túl melankolikus természetű) vendéggel, aki kést rántott és kétszer megvágta Capone bal arcát. A sebhelyeket később következetesen háborús sebesülésnek állította be, és hogy a pragmatizmussal sem állt hadilábon, mi sem mutatja jobban, mint hogy megsebesítőjét később felfogadta személyi testőrének: megfelelő ember kényes feladatra.
A legendás sebhelyek (Fotó: history.com)
Valódi Csikágó
1921-ben családostól Chicagóba költözik, ahol a szövetségi szesztilalmi törvény (pontosabban ennek kijátszása) olyan perspektívát nyit az egész szervezett bűnözés előtt, amelyről addig álmodni sem mertek: a Kongresszus által tiltottá nyilvánított alkoholfogyasztás amúgy becsületes amerikaiak millióiból farag napok alatt (kanadai csempészwhiskyt és feketén előállított, gyanús minőségű egyéb szeszt buzgón vásárló) törvényszegőket. Az alvilág megszimatolja a lehetőséget, és az 1924-től már az Al Capone által irányított, egyre terebélyesedő bűnszervezet bevételeinek nyolcvan százaléka szeszforgalmazásból (és az ehhez szervesen kapcsolódó prostitúcióból) származik.
Megkülönböztetés nélkül
A húszas évek második felében sorra leszámol üzleti vetélytársaival, mígnem egyeduralkodóvá válik Chicagóban. A helyi rendőrség, az ügyészek, a bírák, sőt, a polgármesteri hivatal vezetői is a zsebében voltak; akit nem tudott megvásárolni, megölette. 1928-ra már közel háromezer embere van, akiket valódi generálisként irányít. A krónikások feljegyezték, hogy ő volt az első bandafőnök, aki a teljes nemzetiségi esélyegyenlőséget megteremtette, hiszen nála nem számított, hogy valaki ír, zsidó vagy olasz, neadjisten holland vagy spanyol. Ma úgy mondanánk: szervezete multikulturális jellegeket viselt magán, melyek közös gyökere és eredője a bűnösen megszerzett pénz volt.
Békésen horgászgat az alvilág ura (Fotó: manager-magazin.de)
A banánhéj
Lévén, hogy a chicagói rendőrség tehetetlennek mutatkozott, a szövetségiek (élükön a híres Eliot Ness ügynökkel) felvették feketelistájukra a Sebhelyes Arcút. Mint Amerika bűntörténelmében oly sokszor, most is egy pénzügyi törvény jelentette a megoldást. Egy 1927-es legfelsőbb bírósági döntés értelmében ugyanis a szövetségi adóhivatalnak illegális jövedelmek után is jogában áll adót szednie - márpedig Al Capone életvitele nem állt arányban hivatalosan (bútorkereskedőként) bevallott jövedelmével. Két, a bűnszervezetébe beépített fedett nyomozó által beszerzett bizonyítékok alapján végül tizenegy év börtönt kap, melynek első részét Atlantában, majd a híres-hírhedt San Franciscó-i Alcatraz börtönszigeten tölti.
A magányos rab
Eleinte (amíg Atlantában volt) még bentről is irányítani tudja szervezetét, de alcatrazi megérkezését követően minden kapcsolata megszűnik a külvilággal. Lassacskán valóságos mintafegyenccé válik, aki egy (a börtönőrök felé irányuló, és két hónap sötétzárkával honorált) vesztegetési kísérlet után még a hangos káromkodástól is tartózkodik. A fegyház mosodájában dolgozik, kerüli a társaságot, ami emberileg teljesen érthető, hiszen több gyilkossági kísérletet is sikerül megúsznia, s ez ott bent azért nem lehetett gyerekjáték.
Al Capone cellája az Alcatrazban (Fotó: Images Guru)
Újból szabadon
Mozgalmas ifjúkorában beszerzett szifiliszét a börtönorvos sem tudja megfelelően kezelni, s 1938-ra a kór már idegrendszerét is megtámadja: egyre zavarosabb a viselkedése, fogvatartása utolsó évében több mint húsz kilót lefogy, a betegség tünetei egyre nyilvánvalóbbak. Jó magaviseletére, valamint egészségi állapotára tekintettel 1939 késő őszén feltételesen szabadlábra kerül. Odakint már távolról sem az, aki volt: bűnbandája darabokra hullott, a szesztilalmat eltörölték, barátai nagy része vagy meghalt, vagy elfeledték.
Utolsó évek
Egykori emberei közül a kitartó kevesek - a család beleegyezésével - egy baltimore-i luxus-elfekvőben helyezik el, ahol még hét évig él, egyre gyorsuló és súlyosodó fizikai és szellemi leépülés közepette. 1946 decemberében tüdőgyulladást kap, majd két hónapra rá szívrohamban meghal. Személyét (elsősorban a korabeli bulvársajtónak köszönhetően) már életében rengeteg mítosz és legenda övezte, s napjainkig a szervezett alvilág szinonimájaként hivatkoznak rá. Kétes dicsőség ugyan az USA-nak, de Al Capone neve ott van a világszerte legismertebb amerikaiak listájának élvonalában.
