2017. december 18. hétfő Auguszta
Menü

Königsberg, avagy egy zárvány anatómiája

Königsberg, avagy egy zárvány anatómiája
A königsbergi kastély (Fotó: Wikipedia)

Egy kereskedelmi tévé általános műveltségi vetélkedőjén tízezer forintos kérdés lehet a következő: határos-e az Orosz Föderáció Lengyelországgal? Futó pillantás Európa térképére, s a játékos (szemügyre véve a két államot elválasztó, a Lukasenko elnök neve által fémjelzett és virágzó Belaruszt), magabiztosan, mellét kidüllesztve vágná rá: nem! A játékvezető rosszallóan forgatná a szemeit, játékosan felemelné mutatóujját és szigorúan közölné özvegy Szoboszlai Kálmánné nyugalmazott zongoratanárnővel, hogy jövedelem-kiegészítési próbálkozása ezúttal sajnálatos módon csődöt mondott.

Európában, s főleg ennek keleti felén igazán nem kell a szomszédba menni, ha az ember zaklatott, véres és abszurd drámába illő történelemről akar olvasni. Az elmúlt évszázadokban azonban tőlünk jóval északabbra sem unatkoztak az emberek; Kalinyingrád (az egykori Königsberg) egyik élő példája ennek, valamint állatorvosi lova a szégyenteljes és undorító nagypolitika minden mocskos következményének.

A Pergola folyó vidékét a 13. században a Dél-Erdélyből éppen távozni kényszerülő Teuton Lovagrend foglalta el, akik a folyamatos imádkozás mellett az akkor még pogány porosz törzsek térítést tekintették legfontosabb regionális céljuknak. Miután a feladatot sikeresen, Isten nagyobb dicsőségére végrehajtották (magyarán: a poroszok negyven százalékát megkeresztelték, másik negyven százalékának halált okozó súlyos testi sértések tömkelegét okozták, a maradék húsz százalékot pedig visszazavarták a rengetegbe), államot alapítottak, melynek fővárosa helyéül kinézték maguknak a Pergola balti-tengeri torkolatát. A települést Königsbergnek, azaz Királyhegynek nevezték el, az aktusnál állítólag jelenlévő II. Ottokár cseh uralkodó tiszteletére.

Königsberg, avagy egy zárvány anatómiája

A város térképe (Fotó: Wikipedia)

Mivel a teutonok sosem arról voltak híresek, hogy huzamosabb ideig képesek lettek volna a hátsó felükön ülni, a rákövetkezendő kétszáz évben számos háborút vívtak a szomszédos litvánokkal, oroszokkal és lengyelekkel (na meg egymás torkát is marcangolták, ha egy pillanatnyi szervezési malőr miatt nem volt ellenség a horizonton), minek következtében harcias államuk lassan, de biztosan szanaszét porladt. Noha maga a város az észak-német kereskedelmi társulás, a Hanza-szövetség aktív tagjává vált, a 15. század közepére a vidék (immáron Porosz Hercegség néven) a lengyel korona fennhatósága alá került. A militarista szellem azonban végleg beleivódott a porosz talajba és levegőbe, továbbá az itt élők genetikai törzsállományába, minek következtében a „poroszos” jelző napjainkig fennmaradt, ha egy igazán poroszos dolgot korrekt és félre nem érthető módon szeretnénk verbálisan jellemezni.

1701-ben porosz királlyá koronázzák I. Frigyes brandenburgi választófejedelmet, majd Königsberg Poroszország keleti részének fővárosa lesz. Valódi nagyhatalmi évtizedek következnek, amiben egy másik Frigyes (a második, avagy a Nagy) oroszlánrészt vállal: az állam területét gyakorlatilag megduplázza, és számtalan más eredményen túl az ő nevéhez fűződik az a pikáns helyzet is, amikor például a poroszok a britekkel szövetkeztek az osztrákok, a franciák és az oroszok ellen.

Königsberg, avagy egy zárvány anatómiája

I. Frigyes (Kép: Wikiwand)

A porosz államigazgatásnak, hadvezetésnek és szervezettségnek köszönhető többek között a kifejezetten porosz dominanciájú Német Császárság 1871-es megalakulása. Biztosan hallottátok már azt a mondást, hogy „Poroszország egy olyan hadsereg, amelynek állama van”, és arra is mérget mernék venni, hogy történelmi érdeklődésű olvasóink túlnyomó hányada tudna minimum három percet szabadon beszélni például Otto von Bismarck kancellárról, ezért erre nem is pazarolom a bájtokat és a pixeleket.

A két világháború között Kelet-Poroszországot egy lengyel szárazföldi folyosó, a nevezetes Danzigi Korridor vágta el anyaországától. 1920-tól kezdve az itt lakók kizárólag lengyel területen keresztül érhették el Németországot. Hitler minden követ megmozgatott, hogy népszavazást írjanak ki a korridor lakói között avégből, hogy azok dönthessenek: Lengyelországot vagy Németországot választják, de lengyel barátaink – érthető módon – erről hallani sem akartak. 1939. augusztus 31-én Hitler csapatai már nem gatyáznak holmi népszavazással: Alfred Naujocks lezavarja a gleiwitzi provokációs műveletet és kirobbantja a második világháborút. A Reich csapatai bevonulnak a régióba, a Harmadik Birodalom szerves részévé téve Königsberget és tokkal-vonóval az egész kelet-porosz tartományt.

1945 elején, a Vörös Hadsereg előrenyomulásának hírére a németek Karl Dönitz tengernagy irányításával megszervezik a világtörténelem legnagyobb kitelepítési mentőakcióját. A Hannibál fedőnevű művelet négy hónapja alatt a német haditengerészet (saját hajóállománya, valamint több száz kereskedelmi vízi jármű segítségével, a Luftwaffe és a Wehrmacht támogatásával) körülbelül másfél millió polgári személyt és 400 ezer katonát szállít el tengeri úton Kelet-Poroszországból a vélelmezett, majdani nyugati megszállási területekre, a német-dán határ közelébe, illetve magába Dániába. Königsberg 400 ezer lakosából 330 ezer örökre távozni kényszerül szülővárosából. Ha hinni lehet a statisztikáknak, a közel kétmillió menekülő közül alig húszezren haltak meg, hiszen a szovjeteknek csak három hajót sikerült elsüllyeszteniük a 125 nap alatt. Minden ember halála tragédia ugyan, de ha úgy vesszük, hogy ez nagyjából 1%-os veszteség, azt kell mondanom, hogy megemelem a kalapom a Kriegsmarine előtt a Hannibál hadműveletért!

Königsberg, avagy egy zárvány anatómiája

Königsberg bombázása a II. világháború idején (Fotó: Wikipedia.org)

1945-ben a győztesek Kelet-Poroszországot kikiáltják a fasiszta imperializmus és a német militarizmus egyedüli bölcsőjének (földrajzi atlaszaikból biztosan hiányoztak a Bajorország-térképek). Az országrészt büntetésből feldarabolásra ítélik: déli kétharmadát fájdalomdíjul megkapja Lengyelország (nagyjából ebből lett a későbbi Warmia-Mazúria Vajdaság), az északi, maradék 15 ezer négyzetkilométert (Königsberggel együtt) a Szovjetunióhoz, közelebbről a tőle mintegy 600 kilométerre északkeletre fekvő Orosz SZSZK-hoz csatolják A város túl germános és royalista nevét 1946-ban Kalinyingrádra változtatják, Mihail Ivanovics Kalinyin akkor elhunyt szovjet államfő tiszteletére. Mit is mondhatnánk: legalább az alliterációra odafigyeltek.

A negyvenes évek második felében erőszakkal a későbbi NDK területére kényszerítik azt a kevés németet, akik pillanatnyi elmezavarukban, vagy javíthatatlan optimizmusuk miatt nem távoztak Dönitz admirális hajóival. A kalinyingrádi körzet (Калинингрaдская oбласть, ahogyan azóta nevezik) gyakorlatilag elnéptelenedik. A parlagon heverő földek megművelésére, valamint a városokban a háború után véletlenül még megmaradt és használható ipari létesítmények működtetésére orosz és belarusz családok százezreit hozzák. „Orosz földre orosz embereket!” – mondhatta öntudatosan Sztálin.

Hát igen, mi magyarok is láttunk hasonló megoldásokat a közvetlen szomszédságunkban – tehetjük hozzá csendesen.

45 éven keresztül nem volt különösebb jelentősége, hogy a körzet nem határos Oroszországgal, de a balti államok 1991-es függetlenségét követően Kalinyingrád ismét elszigetelődött anyaországától, ráadásul pár éve NATO-, valamint EU-tagállamok veszik körül.

Itt pontosítanék egy, a sajtóban és a közbeszédben gyakran rosszul használt fogalmat:

Kalinyingrád nem enklávé, hanem exklávé. Hogy mi a különbség? Nos, San Marino az a klasszikus enklávé (Olaszországba ékelődik egy önálló állam), Königsberg pedig exklávé (a politikai földrajzban olyan államterületet jelölnek ezzel a szóval, amelynek nincs területi folytonossága az anyaországgal, mert más állam(ok) választjá(k) el attól). Exklávé volt annó Kelet-Pakisztán (a mai Bangladesh), amelyet Nyugat-Pakisztántól India és 1600 kilométer választott el. Másképpen és nagyon röviden: az enklávénak nincs anyaországa (ő maga egy ország), és egy másik állam területébe ágyazódik be, míg az exklávénak van anyaországa, de nem határos vele.

A furcsa állapotnak (más-más okok miatt) sem Moszkva, sem Brüsszel nem örül, de a helyzetet kezelniük kell. Jó-jó, most a biztonságpolitikai szakértők ráncolhatják a homlokukat, hiszen Moszkvának (oké, az SZVR-nek és a GRU-nak) azért nem árt, ha van egy ilyen, de amennyire örülhetnek a hírszerzők, annyira bosszankodhatnak a bűnügyesek. A helyi lakosság anyagi helyzete ugyanis távolról sem nevezhető rózsásnak: ötven éven keresztül a legnagyobb munkáltató a hadsereg volt, de ezt a szerepet mára a szervezett bűnözés vette át: csempészet, emberkereskedelem, fegyver- és kábítószer-üzletek, hasadóanyag-biznisz, egyszóval minden, amiben pénz van. Orosz-EU, illetve orosz-NATO szakbizottságok tucatjaiban 26 éve téma az orosz exklávé és mintegy egymillió lakosának sorsa. Reménykedjünk, hogy majdcsak kitalálnak valamit, ami mindenkinek jó.

Königsberg, avagy egy zárvány anatómiája

Az esti Kalinyingrád napjainkban (Fotó: russiatrek.org)

A város, illetve a terület híres szülöttei között megemlítjük Walter Funkot (Hitler gazdasági miniszterét és a Reichsbank elnökét, aki életfogytot kap Nürnbergben, de kilenc év után kiengedik), Immanuel Kant filozófust, E.T.A. Hoffmann multifunkcionális klasszikus művészt, Madame Putyint (igen, ANNAK a Putyinnak az exneje, amúgy Ljudmilla), Madame Rabint (igen, ANNAK a Rabinnak a neje, amúgy Lea), és Gustav Kirchhoff fizikust (a róla elnevezett törvények elég sok középiskolás életét keserítették meg az elmúlt 150 évben).

Derűlátóbb elemzők szerint a régiónak nemcsak múltja, jövője is van. 2005-ben Putyin elnök döntése nyomán Különleges Gazdasági Övezetté nyilvánították, ami kiemelt befektetési célponttá tette, egyesek már-már hong-kongi vagy szingapúri példáról vizionáltak. Ez természetesen még messze van, mindenesetre (noha a különleges gazdasági státusz 2016-ban lejárt) a BMW összeszerelő üzemet nyitott a városban, s számos multi fontolgatja megjelenését. Úgy látszik, azoknak lesz igazuk, akik Kalinyingrádot az EU és Oroszország közötti kapcsolatok lakmuszpapírjának, az együttműködés laboratóriumának tekintik. Mindannyiunk érdeke, hogy a kísérlet sikerüljön, noha az utóbbi hónapok újabb hidegháborút idéző hírei sajnos nem erre utalnak.

Rajongj a Konteóblogért itt vagy csak simán olvasd itt.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Ez is van

Eseménynaptár

  • Migrációkutató Intézet: még a Szahara előtt meg kellene állítani a migránsokat
    Migrációkutató Intézet: még a Szahara előtt meg kellene állítani a migránsokat
  • Elindult a Debrecen-Moszkva járat
    Elindult a Debrecen-Moszkva járat
  • Övé a világ legdrágább otthona
    Övé a világ legdrágább otthona
  • Diótörő - családi koncert holnap
    Diótörő - családi koncert holnap
  • NAV - nem lesz ügyfélfogadás Bicskén és Sárbogárdon január 2-án
    NAV - nem lesz ügyfélfogadás Bicskén és Sárbogárdon január 2-án
  • 116 éves volt - meghalt Európa legidősebb embere
    116 éves volt - meghalt Európa legidősebb embere
  • Kisebb robbanás volt Hamburgban
    Kisebb robbanás volt Hamburgban
  • Saját márkanevet kaphat a szabolcsi alma
    Saját márkanevet kaphat a szabolcsi alma
  • Adventi programok Székesfehérváron 2017: A diótörő, Singer Street és Gáspár Szilvi Jazz Band
    Adventi programok Székesfehérváron 2017: A diótörő, Singer Street és Gáspár Szilvi Jazz Band
  • Rétvári: minden patikában jól működnek az e-receptek
    Rétvári: minden patikában jól működnek az e-receptek
  • Japán védelmi miniszter: tűrhetetlenek Phenjan provokációi
    Japán védelmi miniszter: tűrhetetlenek Phenjan provokációi
  • Sokan akartak Magyarországra szökni a hétvégén
    Sokan akartak Magyarországra szökni a hétvégén
  • Rendületlenül – 300 fehérvári diák szavalja el a Szózatot a Vörösmarty Színházban
    Rendületlenül – 300 fehérvári diák szavalja el a Szózatot a Vörösmarty Színházban