2017. november 23. csütörtök Kelemen
Menü

A Ku Klux Klán históriája

A Ku Klux Klán históriája
A Ku Klux Klán (Fotó: UTS HISTORY PROJECT)

Az amerikai polgárháború utolsó napjaiban, amikor a Konföderáció legelvakultabb hívei számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a déli államok visszavonhatatlanul vesztésre állnak, a fajelmélet és a rabszolgatartás meggyőződéses harcosainak maroknyi, állítólag mindössze hatfős csoportja elhatározta, hogy a győztes Unióval szemben titkos gerillamozgalmat hoz létre. Rövid tanakodás után, 1865 végén (más források szerint hat hónappal később) a rebellis Tennessee államban (közelebbről: egy Pulaski nevű városkában) megalakul az a szervezet, amely az obsitos alapítók szándékai szerint a fehér felsőbbrendűség elméletének és gyakorlatának amerikai zászlóvivője lesz: a Ku Klux Klán színre lép.

A közel hétszázezer halottat és négyszázezer sebesültet eredményező, négy éven keresztül tartó testvérháború megnyerését követően az Unió minden erejével azon volt, hogy az északon már hatályos rabszolgatartás-ellenes törvényeket a hagyományosan ultrakonzervatív Délen is bevezettesse. A Klán (ahogyan a társaságra másfél évszázada röviden hivatkozni szoktak) eleinte kizárólag feketék és északi republikánus jogvédők (ma úgy mondanánk: emberjogi aktivisták) megfélemlítését tűzte ki célul, amit fizikai és lelki erőszakkal, továbbá fenyegetéssel remélt megvalósítani.

A Klán egyre több hívet szerez magának, főként azokból a társadalmi rétegekből, amelyek tagjai (az új rendszernek tulajdoníthatóan) elveszítik befolyásuk, rabszolgáik és olykor földjeik tetemes hányadát. Ez a sokszázezer ember volt az észak-amerikai rendszerváltozás vesztese; gondoljunk csak Scarlett O’Hara, Rhett Butler és Ashley Wilkes szerelmi háromszögére az Elfújta a szélből, melynek története nyolcvan éve méltán facsarja szanaszét nők millióinak szívét Alaszkától Johannesburgig.

Egy magára valamit is adó szervezetnek szüksége van megkülönböztető jelzésekre, amelyek láttán a szűkebb-tágabb környezet tudja, hogy most rettegni kell vagy éljenezni. A kezdetektől mintegy védjegyükké vált fehér lepel, az arcot is eltakaró csúcsos süveg és a lángoló kereszt egyre többször bukkant fel az általában éjszaka lebonyolított rendezvényeiken, ahol (főként 1867-től kezdve) a többé-kevésbé spontán lincselések is napirenden voltak.

Ku Klux Klán (Fotó: Monovisions)
Ku Klux Klán (Fotó: Monovisions)
img

Az elnevezésük eredetéről több változat is közszájon forog. Az egyik szerint a görög κυκλος (küklosz, vagyis kör) szóból származik; egy másik verzió azt állítja, hogy a névadók szándéka a hangutánzás volt: egy fegyver csőre töltését (esetleg egy whiskysüveg ürítését) próbálták utánozni. A “klán” szót pedig az alapítók ír-skót gyökereivel magyarázzák. Akárhogyan is történt, a három K betűt ábrázoló falfirkák felbukkanása önmagában elegendő volt ahhoz, hogy bizonyos vidékekről (még a spontán akasztások és gyújtogatások előtt) pánikszerűen távozzanak a frissiben felszabadított feketék, na és az Unió által delegált központi államhatalom képviselői.

A fehércsuklyások egyre erőszakosabb fellépése miatt (Louisianában például mintegy kétezer gyilkosságot követnek el egyedül az 1868-as elnökválasztás évében) a washingtoni Kongresszus 1871 tavaszán elrendeli a Klán törvényen kívül helyezését és a tagok büntetőeljárás alá vonását. Az intézkedés hatására a társaság mély konspirációba vonul, s ezzel párhuzamosan olyan, legálisan működő fedőszervezeteket hoz létre, amelyek tevékenységének örve alatt továbbra is megtarthatták gyűléseiket, népszerűsíthették nézeteiket, toborozhatták az új tagokat. Ilyen volt a Fehér Liga (White League), illetve a – valamennyiünk Pál utcai emlékeit felelevenítő – Vörösingesek (Red Shirts).

A kőkemény központi fellépés miatt (továbbá azért is, mert a déli államokban a Demokrata Párt unióellenes szárnyának térnyerésével tényleg sikerült egyfajta fehér dominanciát visszaállítani az államhatalmi és önkormányzati szervekben) a Klán szép csendesen visszafejlődik. A huszadik század elejére olyanná válik, mint a szociálisan érzékeny piacgazdaság: rengetegen beszélnek róla, de senki sem látja.

A Ku Klux Klán második születésére 1915-ben kerül sor, amikor egy keményvonalas atlantai metodista lelkész, bizonyos William Joseph Simmons tiszteletes (két igehirdetés között, egy fejsérülést okozó autóbalesetet követő lábadozása után) előveszi a régi feljegyzéseket, felkutat pár idős, egykori Klán-tagot, és létrehozza a hosszú, de annál kifejezőbb A Ku Klux Klán Lovagjainak Láthatatlan Birodalma nevű szervezetet. Ennek célpontjai közé (az addig megszokott feketék mellé) rutinosan felzárkóztatja a zsidókat, a katolikusokat, az indiánokat, a friss bevándorlókat, a kommunistákat, egyszóval mindenkit, aki nem felel meg a WASP-alapfeltételeknek (WASP = White Anglo-Saxon Protestant, vagyis fehér, angolszász és protestáns). Simmons önmagának (roppant szerényen) a Birodalmi Varázsló címet adományozta.

William Joseph Simmons középen (Fotó: Youtube/vburn4827)
William Joseph Simmons középen (Fotó: Youtube/vburn4827)
img

Simmons elhatározásában jelentős szerepet játszott egy akkoriban bemutatott, azóta is sokszor hivatkozott némafilm, a The Birth of a Nation (Egy nemzet születése), amelybe a rendező (David Llewelyn Griffith) nem kevés fajvédő sztereotípiát is belezsúfolt a kétségtelenül iskolateremtő tömegjelenetek, vágási technikák és operatőri mozgások mellé. A 190 perces (!) produkció a Klán tagjait meglehetősen egyoldalúan, nettó szabadsághős szerepben mutatta be, egyfajta tiszta tekintetű partizánokként vagy lelkes cserkészekként, akik a négereket előzékenyen még az úttesten is átkísérnék, ha azok nem foglalkoznának szinte kizárólag békés fehér ültetvényesek lányainak erőszakos zaklatásával.

Egyes statisztikák szerint a Klán fénykorában, vagyis a húszas évek elején-közepén a tagok és szimpatizánsok létszáma meghaladta az ötmilliót (!), ami a választásra akkoriban jogosult amerikai polgárok 15 százaléka volt (A feketék választójogát szövetségi szinten csak 1964-től biztosítják, a nők 1920-tól választhatnak). Ezt az elképesztő arányt főként egy Hiram Wesley Evans nevű szervezőzseninek köszönhetik, aki 1922-től tizenhét éven át volt a Klán Birodalmi Varázslója, miközben másodállásban tekintélyes fogorvosként ténykedett. Hiram barátunk olyan híresség lett, hogy arcképe 1924. június 23-án még a legendás Time hetilap borítóján is felbukkan.

Az amerikai politikai elit érzékeli a veszélyt, amit a KKK az államra jelent, ezért egyre keményebb és szigorúbb törvényekkel igyekszik azt visszaszorítani. A szélsőséges megnyilvánulások ritkulásában nem elhanyagolható szerepe van az újonnan megalakult Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársainak és emblematikus igazgatójának, J. Edgar Hoovernek. Hoover amúgy (finoman fogalmazva) nem nagyon szerette sem a feketéket, sem a zsidókat (a kommunistákról nem is beszélve), de azt, hogy a hatályos szövetségi törvényeket bárki is figyelmen kívül hagyja, végképp nehezen tűrte. Az Iroda emberei gyakran a Klánnal összejátszó helyi rendőrségek és sheriffek feje fölött, vagy ezeket megkerülve nyomoztak a lincselések, gyújtogatások és egyéb bűncselekmények kapcsán. Az eredmény látványos: 1940-re a KKK-tagok száma tízezer alá zuhan, a déli feketék meg felszusszanhatnak egy kicsit.

A második világháború utáni évek a szervezet befolyásának további csökkenés hozzák, noha a „mély dél” (Deep South, vagyis az Alabama, Tennessee, Texas, Louisiana és Georgia államok által lefedett terület) hétköznapjaihoz még akkor is szervesen hozzátartozott a fehér leples férfiak (és nők!) csoportjának látványa, háttérben a lángoló kereszttel, amint azt a korszak számos amerikai filmjében láthattuk. Ez volt az az időszak, amikor nem volt meglepő, ha az alabamai vagy a georgiai éjszakai rendezvényeken részt vett a területileg illetékes sheriff, a polgármester vagy a lelkész, a jogállam és az adott egyház nagyobb dicsőségére. Az sem véletlen, hogy 1968 tavaszán Martin Luther Kinget Memphisben lövik agyon. Hogy kik, arról a konteósok tudnának rengeteget mesélni…

Ugyancsak ekkoriban, az általunk egy kicsit közelebbről ismert Béketáborban az univerzális ideológiai replika minden, a kommunistákat ért nyugati vádra az volt, hogy „De Amerikában verik a négereket!”. Ja, és az, hogy „Szabadságot Angela Davisnek!”. A hetvenes évekre a feketék fokozatos emancipálódása, a fajelmélet visszaszorulása és az egyre erősödő jogvédők határozott fellépése országos szinten marginalizálta az akkor már egy évszázados múltra visszatekintő Klánt.

Napjainkban a Ku Klux Klán  távolról sem egységes szervezet. A név egyfajta brandként, szinte franchise-ban működik, mint a Shell benzinkút-hálózat, azzal a különbséggel, hogy a Klán nem ellenőrzi az oktánszámot meg a szendvicsek frissességét. 2015-ös szövetségi becslések szerint az Egyesült Államokban 130-150, egymástól gyakorlatilag teljesen független csoportja létezik, összesen 5-6 ezer taggal, akik a nap 24 órájában számíthatnak a bűnüldözők (főleg az FBI) megkülönböztetett figyelmére.

Hivatalos washingtoni álláspont szerint a Klán „gyűlölet-csoportnak” (hate group) minősül, ami az USA-ban érzelmileg csak egy fokkal enyhébb megítélést jelent, mint amit a terroristának bélyegzett szervezetek kiérdemelnek. Célkitűzéseik is finomodtak valamelyest: manapság már a migrációs törvények szigorítása és a központi, szövetségi kormányzat befolyásának csökkentése szerepel az első helyeken. Az ellenség megtestesülését ma már főleg a dél- és közép-amerikai spanyolajkú bevándorlókban látják, noha sem a feketéket, sem a zsidókat nem kedvelték meg túlságosan, a bolsikról végképp nem is beszélve. Egyes csoportjaik szoros kapcsolatot ápolnak az újnácikkal, akikkel (az amerikai alkotmány első kiegészítésében foglalt szólás- és gyülekezési szabadságra hivatkozva) rendszeresen együtt vonulnak fel, szabadon lobogtatva akár a horogkeresztes zászlót, akár Adolf-féle karlendítéssel riogatva a bámészkodókat.

Állítólagos KKK-tagok a mai napig követnek el Amerika-szerte szórványos gyilkosságokat és más, erőszakos bűncselekményeket, amelyek elkövetőit egyre ritkábban mentik fel nehéz gyermekkorukra való hivatkozással. Barack Obama kilenc évvel ezelőtti elnökké választása, majd 2012-es újraválasztása világosan bebizonyította, hogy a XXI. századi Amerika lakosságának túlnyomó hányada már nem vevő a Ku Klux Klán avítt eszméire.

Rajongj a Konteóblogért itt vagy csak simán olvasd itt.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Ez is van

Eseménynaptár